2018. március 31. - Nagyszombat, Húsvét vigíliája
Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme
drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus
holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a
sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: "Ki fogja nekünk elhengeríteni a
követ a sír bejárata elől?" De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el
van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér
ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de
az megszólította őket: "Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti
Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová
temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek:
Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta
nektek."
Mk 16,1-7
Elmélkedés:
A húsvét titka
Tegnap, nagypénteken, az Úr kereszthalálának napján a kereszt titkáról,
az emberi bűn és ítélkezés titkáról, a megváltás titkáról, a
megbocsátás titkáról elmélkedtünk. Ma, húsvét vigíliáján ezeket a
gondolatokat folytassuk az élet, a feltámadás, az újjászületés
titkáról. A húsvéti szertartás e titkok megértéséhez vezet minket.
A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd pedig a tűzről
meggyújtjuk a húsvéti gyertyát. Ezt a feltámadt Krisztust jelképező
gyertyát visszük a sötét templomba, majd pedig ennek lángjáról gyújtják
meg a hívek saját gyertyáikat ezzel jelezvén, hogy a feltámadás, az
újjászületés egyetlen forrása a feltámadt Krisztus. Az ő fényét, az ő
világosságát, az ő személyét fogadjuk az életünkbe, hogy végre
megszűnjön körülöttünk a sötétség, a bűn sötétsége. A feltámadt
Krisztus fényt hoz az életünkbe, megújítja azt, reményt ébreszt
bennünk. Fényt, megvilágosodást hoz azoknak, akik részesednek a
keresztségben és elindulnak a hit útján. Fényt és megújulást hoz az
Egyház életébe, amely az újonnan megkereszteltekkel növekszik és
hitében megerősödve indul, hogy újult erővel hirdesse: Krisztus
legyőzte a halált. Krisztus feltámadt!
A húsvéti szertartás a húsvéti öröménekkel folytatódik, amely
összefoglalja a megváltás lényegét, az emberi bűnt és Isten tetteit,
amelyek a megbocsátást közvetítik az ember felé. Ezt követően az
ószövetségi olvasmányokban felidézzük üdvösségünk történetét a
teremtéstől kezdve egészen addig, hogy az idők teljességében Isten
elküldte a világba Fiát, Jézust. Az ünnepi szertartás evangéliuma már
az üres sírhoz vezet minket, amelyet mi is jelnek tekintünk, hitet
ébresztő és hitet erősítő jelnek. Az igeliturgia után megújítjuk
keresztségi fogadalmunkat, felélesztjük magunkban azt a kegyelmet,
amely az Úr Jézus halálának és feltámadásának köszönhetően árad ránk.
De térjünk vissza az üres sírhoz, a húsvéti örömhírhez és üzenethez!
Márk evangélista három asszonyt említ, akik a szombat elmúltával
azonnal Jézus sírjához indulnak. Pénteken az ünnep közeledte miatt már
nem volt idő arra, hogy a holttestet, Krisztus keresztről levett testét
a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák, ezt akarják utólag pótolni.
Miközben a sír felé haladnak, gondolatban már ott is vannak, hiszen
arról a gyakorlati dologról beszélgetnek, hogy miként fogják
elhengeríteni a sír bejáratánál lévő követ, asszonyi erejüket gyengének
vélik ehhez. A sírhoz érve azonban meglepetés várja őket. Amit eddig
ténykedésük akadályának gondoltak, az már nem áll útjukban, a követ
valaki elmozdította a sírtól. Ezután jön az újabb meglepetés. Amikor
belépnek a sírbarlangba egy fehér ruhás ifjút látnak, akiről első
pillanatban elképzelni sem tudják hogyan került oda. Újabb meglepetés,
hogy a számukra ismeretlen ifjú ismeri szándékukat és ismeri az elmúlt
napok eseményeinek történéseit. A fehér ruhás személy, aki egy isteni
hírnök, egy angyal lehetett, tudja, hogy a kereszten meghalt Krisztust
keresik. Ezután hangzik a meglepetést okozó üzenet: Krisztus feltámadt,
nincs itt! Majd láthatják a bizonyítékokat: a halotti leplek a sírban
vannak, de az Úr teste nincs ott, mert Isten feltámasztotta őt a
halálból. A küldött rögtön megbízást ad az asszonyoknak, siessenek a
tanítványokhoz és mondják el nekik az Úr feltámadásának hírét.
Most, húsvét éjszakáján az egész Egyházzal együtt hálát adunk Istennek
a megváltásért és örvendezünk Urunk feltámadásának. Az üres sírnál mi
is megérthetjük küldetésünket: Induljunk és legyünk a feltámadás
hirdetői!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, megváltó Jézusom, egykor a tanítványok is csak lépésről lépésre
jutottak el a hitre, annak ellenére, hogy te már mindent elmondtál
nekik előre. Látod, én is csak botorkálva, néha megállva, máskor pedig
nagy lendülettel közeledem hozzád. Segíts megértenem kereszted és
feltámadásod titkát! Tudom, hogy ehhez hitre van szükségem. De azt is
tudom, hogy minden, amit kapunk, egyedül a te jóságodnak köszönhető,
ezért kérlek, légy hozzám kegyelmes és erősítsd bennem a hitet!
Erősítsd bennem a feltámadás és az örök élet hitét!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180331.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2018. március 31., szombat
2018. március 30., péntek
[Napi e-vangelium] 2018-03-30
2018. március 30. - Nagypéntek
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra,
ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte
Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.
Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a
farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal,
fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük
ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták:
"A názáreti Jézust." Jézus erre így szólt: "Én vagyok." Júdás is ott
volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: "Én vagyok",
meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Erre Jézus így
szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek,
engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban megmondott:
"Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon
Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele:
levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt
Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet,
amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak,
aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy
jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány
követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért
bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu
előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött,
szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző
szolgáló közben megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a
tanítványai közül vagy?" Ő azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt,
a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is
köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és
tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: "Én a
világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban
tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam
semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit
beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!" E szavakra az egyik ott
álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a
főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a
rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?" Ekkor Annás
megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!"
A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a
fülét, megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter
ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,
és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha
nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt
mondta: "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek
szerint!" A zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad
megölnünk!" Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen
halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé
hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?"
Jézus így válaszolt: "Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked
rólam?" Pilátus ezt felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a
főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én
országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az
országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére.
De az én országom nem innét való." Pilátus megkérdezte: "Tehát király
vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én arra
születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az
igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!" Erre
Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus újra kiment
a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok benne.
Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá.
Azután eléje járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!"
És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt
hozzájuk: "Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne
semmi vétket." És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus
pedig így szólt: "Íme, az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt
meglátták őt, kiáltozni kezdtek: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus
azt mondta nekik: "Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi
vétket sem találok benne!" De a zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk
van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette
magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament
a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De
Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: "Nem
felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy
megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta:
"Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna.
Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár
barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a
császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga
pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának
hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a
zsidókhoz: "Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el
vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a
királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak
császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem
ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől,
Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára
tétette. Ez volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A
feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust
megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt
felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya
hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt
válaszolta: "Amit írtam, megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy
kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között
ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt
tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és
a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te
fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától
fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás,
így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak
egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus
megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva
kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a
keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a
szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték
a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt
fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már
meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona
beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az
tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja
ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt,
hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás
más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse
Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét.
Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott
mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és
fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a
zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a
kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a
sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42
Elmélkedés:
A kereszt titka
Krisztus halála, halálának értelme csak részben érthető számunkra. A
kereszt olyan titok hordozója, amelyet csak a túlvilágon tár fel
számunkra, értet meg velünk Isten. Pilinszky János rövid, tömör
mondatokban írja le Pilátus című versében az egykori római helytartó és
Jézus találkozását, kettőjük érzéseit és gondolatait.
"Kemény vagy, hivatalból.
Elítélsz, hivatalból.
Rámnézel, hivatalból.
Rádnézek mindörökre -
rádnézek mindhiába.
Itt állok mindörökre -
itt állok mindhiába.
Fölmentelek mindörökre."
Nagyon elgondolkodtatóak ezek a rövid megfogalmazások. Pilátus
hivatalból cselekszik. Neki joga van ítélkezni, joga van kimondani
valakire a halálos ítéletet. A zsidóknak ehhez nem volt joga, mert a
Római Birodalom fennhatósága alatt álltak és rájuk is vonatkoztak a
római törvények. Sok mindenben ítélkezhettek saját törvényeik szerint,
de halálos ítéletet nem mondhattak ki senkire. Vallási felfogásuk
szerint Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy Isten Fiának
nevezte magát, ezért halált érdemel. A zsidók azért viszik Pilátus elé
Jézust, hogy vele mondassák ki a halálos ítéletet. És Pilátus ezt
megteszi, mert nem tud kibújni hivatalának ruhájából. Próbálkozik ugyan
Jézus megmentésével, mert nem akar beleavatkozni egy vallási vitába, de
amikor azzal fenyegetik, hogy nem a császár barátja, akkor enged a
kérésnek és elrendeli Jézus keresztre feszítését. Pilátusnak joga lett
volna felmentő ítéletet hozni, de nem volt hozzá bátorsága, attól félt,
hogy lázadás törne ki.
Pilátus ítéletében benne van mindannyiunk ítélkezése is. Valahányszor
megtagadjuk Istent és nem veszünk tudomást szeretetéről és
törvényeiről, akkor ítéletet mondunk Jézus felett. Minden bűnünkkel,
Istennel való szembefordulásunkkal elítéljük Jézust, mintha csak mi is
azt követelnénk, kiáltanánk, hogy "Keresztre vele!" Igen, az ember
képes halálra ítélni és megölni a Istent, mert nem gondol arra, hogy
cselekedeteiért felelős, azoknak következménye lehet. Mert azt
gondolja, legyőzheti Istent. Mert nem gondol arra, hogy Isten időnként
gyengének, legyőzhetőnek mutatkozik, de a végső szó az övé. Eljön majd
az idő, amikor ő fog ítélkezni.
Jézus hiába várja a könyörületet Pilátustól, nem kapja meg. Napjaink
szenvedő embereiben, a szegényekben és a nélkülözőkben is hiába várja
mások könyörületét, elfordulnak tőle. Nem a nélkülözőtől való
elfordulás ez, hanem Krisztustól is. A könyörület, a szánalom, az
együttérzés megtagadása. Isten újra és újra odaáll az ember elé, az
ember pedig könyörtelenül elfordítja tőle arcát. Pilátus előtt Jézus
arra gondol, hogy felmenti őt bűne, gyávasága miatt. És felmenti azokat
is, akik Pilátus ítélőszéke elé kényszerítették őt. Felmenti Júdást is,
aki elárulta. Felmenti a katonákat is, akik keresztre feszítették.
Irgalmas Istenként ez az ő válasza az emberi gyűlöletre és gyilkos
szándékra. És reményünk szerint felment majd minket is.
Az ítélkezés helyszínéről gondolatban továbbmegyünk, elkísérjük Jézust
a keresztúton. A kereszt alatt állva hallhatjuk, hogy Jézus életének
utolsó pillanataiban kimondja a felmentő ítéletet, amikor így
fohászkodik az Atyához: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit
cselekszenek!" (Lk 23,34). Ez a felmentő ítélet, ez a megbocsátás is a
kereszt titka.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézusom, amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört,
megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát
megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt
értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek
akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Adj erőt,
hogy életem során ne a földre, hanem mindig felfelé, a te országodra
tekintsek! Vezess engem az üdvösségre!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180330.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra,
ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte
Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.
Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a
farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal,
fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük
ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták:
"A názáreti Jézust." Jézus erre így szólt: "Én vagyok." Júdás is ott
volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: "Én vagyok",
meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Erre Jézus így
szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek,
engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban megmondott:
"Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon
Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele:
levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt
Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet,
amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak,
aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy
jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány
követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért
bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu
előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött,
szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző
szolgáló közben megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a
tanítványai közül vagy?" Ő azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt,
a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is
köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és
tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: "Én a
világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban
tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam
semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit
beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!" E szavakra az egyik ott
álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a
főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a
rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?" Ekkor Annás
megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!"
A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a
fülét, megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter
ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,
és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha
nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt
mondta: "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek
szerint!" A zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad
megölnünk!" Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen
halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé
hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?"
Jézus így válaszolt: "Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked
rólam?" Pilátus ezt felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a
főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én
országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az
országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére.
De az én országom nem innét való." Pilátus megkérdezte: "Tehát király
vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én arra
születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az
igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!" Erre
Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus újra kiment
a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok benne.
Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá.
Azután eléje járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!"
És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt
hozzájuk: "Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne
semmi vétket." És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus
pedig így szólt: "Íme, az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt
meglátták őt, kiáltozni kezdtek: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus
azt mondta nekik: "Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi
vétket sem találok benne!" De a zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk
van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette
magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament
a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De
Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: "Nem
felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy
megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta:
"Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna.
Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár
barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a
császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga
pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának
hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a
zsidókhoz: "Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el
vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a
királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak
császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem
ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől,
Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára
tétette. Ez volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A
feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust
megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt
felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya
hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt
válaszolta: "Amit írtam, megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy
kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között
ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt
tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és
a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te
fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától
fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás,
így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak
egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus
megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva
kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a
keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a
szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték
a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt
fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már
meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona
beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az
tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja
ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt,
hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás
más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse
Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét.
Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott
mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és
fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a
zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a
kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a
sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42
Elmélkedés:
A kereszt titka
Krisztus halála, halálának értelme csak részben érthető számunkra. A
kereszt olyan titok hordozója, amelyet csak a túlvilágon tár fel
számunkra, értet meg velünk Isten. Pilinszky János rövid, tömör
mondatokban írja le Pilátus című versében az egykori római helytartó és
Jézus találkozását, kettőjük érzéseit és gondolatait.
"Kemény vagy, hivatalból.
Elítélsz, hivatalból.
Rámnézel, hivatalból.
Rádnézek mindörökre -
rádnézek mindhiába.
Itt állok mindörökre -
itt állok mindhiába.
Fölmentelek mindörökre."
Nagyon elgondolkodtatóak ezek a rövid megfogalmazások. Pilátus
hivatalból cselekszik. Neki joga van ítélkezni, joga van kimondani
valakire a halálos ítéletet. A zsidóknak ehhez nem volt joga, mert a
Római Birodalom fennhatósága alatt álltak és rájuk is vonatkoztak a
római törvények. Sok mindenben ítélkezhettek saját törvényeik szerint,
de halálos ítéletet nem mondhattak ki senkire. Vallási felfogásuk
szerint Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy Isten Fiának
nevezte magát, ezért halált érdemel. A zsidók azért viszik Pilátus elé
Jézust, hogy vele mondassák ki a halálos ítéletet. És Pilátus ezt
megteszi, mert nem tud kibújni hivatalának ruhájából. Próbálkozik ugyan
Jézus megmentésével, mert nem akar beleavatkozni egy vallási vitába, de
amikor azzal fenyegetik, hogy nem a császár barátja, akkor enged a
kérésnek és elrendeli Jézus keresztre feszítését. Pilátusnak joga lett
volna felmentő ítéletet hozni, de nem volt hozzá bátorsága, attól félt,
hogy lázadás törne ki.
Pilátus ítéletében benne van mindannyiunk ítélkezése is. Valahányszor
megtagadjuk Istent és nem veszünk tudomást szeretetéről és
törvényeiről, akkor ítéletet mondunk Jézus felett. Minden bűnünkkel,
Istennel való szembefordulásunkkal elítéljük Jézust, mintha csak mi is
azt követelnénk, kiáltanánk, hogy "Keresztre vele!" Igen, az ember
képes halálra ítélni és megölni a Istent, mert nem gondol arra, hogy
cselekedeteiért felelős, azoknak következménye lehet. Mert azt
gondolja, legyőzheti Istent. Mert nem gondol arra, hogy Isten időnként
gyengének, legyőzhetőnek mutatkozik, de a végső szó az övé. Eljön majd
az idő, amikor ő fog ítélkezni.
Jézus hiába várja a könyörületet Pilátustól, nem kapja meg. Napjaink
szenvedő embereiben, a szegényekben és a nélkülözőkben is hiába várja
mások könyörületét, elfordulnak tőle. Nem a nélkülözőtől való
elfordulás ez, hanem Krisztustól is. A könyörület, a szánalom, az
együttérzés megtagadása. Isten újra és újra odaáll az ember elé, az
ember pedig könyörtelenül elfordítja tőle arcát. Pilátus előtt Jézus
arra gondol, hogy felmenti őt bűne, gyávasága miatt. És felmenti azokat
is, akik Pilátus ítélőszéke elé kényszerítették őt. Felmenti Júdást is,
aki elárulta. Felmenti a katonákat is, akik keresztre feszítették.
Irgalmas Istenként ez az ő válasza az emberi gyűlöletre és gyilkos
szándékra. És reményünk szerint felment majd minket is.
Az ítélkezés helyszínéről gondolatban továbbmegyünk, elkísérjük Jézust
a keresztúton. A kereszt alatt állva hallhatjuk, hogy Jézus életének
utolsó pillanataiban kimondja a felmentő ítéletet, amikor így
fohászkodik az Atyához: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit
cselekszenek!" (Lk 23,34). Ez a felmentő ítélet, ez a megbocsátás is a
kereszt titka.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézusom, amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört,
megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát
megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt
értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek
akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Adj erőt,
hogy életem során ne a földre, hanem mindig felfelé, a te országodra
tekintsek! Vezess engem az üdvösségre!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180330.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2018. március 29., csütörtök
[Napi e-vangelium] 2018-03-29
2018. március 29. - Nagycsütörtök
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette
övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak,
Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus
tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és
Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső
ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet
öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a
derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az
így szólt: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt:
"Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter
tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt
felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter
így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet
is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki megmosdott, annak csak a lábát
kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem
mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: "Nem
vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső
ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: "Megértettétek-e,
hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól
teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam
lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam
nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15
Elmélkedés:
Az Úr ajándéka
Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében emlékezünk meg az Úr Jézus
utolsó vacsorájáról. Az evangélium segítségével felidézzük ennek az
ünnepi étkezésnek a különleges eseményét, amikor Jézus megmosta
apostolai lábát. Cselekedete önmagáért beszél, annak jelentőségét
azonnal meg is értették az apostolok, de az Úr mégis szükségesnek
tartja, hogy megmagyarázza azt. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni,
ezért vállalja a szolgák feladatát. És példát akar mutatni, hogy
követői se uralkodásra törekedjenek, hanem mindenkor szolgáló
lelkülettel, az Úr Jézustól tanult alázattal közeledjenek mindenkihez.
Az utolsó vacsora része továbbá az Úr másik cselekedete, az
Oltáriszentség, az Eucharisztia alapítása. A vacsora közben Jézus a
kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a
jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának
és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi. Nem
tudhatjuk, hogy abban a pillanatban az apostolok, akik részt vettek az
utolsó vacsorán, mennyit értettek meg a hallottakból. De abból, hogy
már a keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva fontosnak
tartották, hogy az Úr feltámadásának napján összegyűljenek és együtt
adjanak hálát, közösen ünnepeljék az Eucharisztiát, vagyis a
kenyértörést, arra következtethetünk, hogy megtették, amit Jézus kért
tőlük, tehát kis idővel később, a húsvéti események fényében, a
feltámadás ismeretének fényében már megértették mind az Úr
cselekedetének jelentőségét, mind saját feladatukat.
Az Eucharisztia alapítása elővételezi a húsvéti eseményt, a
Getszemáni-kertben kezdődő haláltusát, a kereszthordozást a Golgotáig,
Krisztus halálát és feltámadását. Éppen ezért, amikor a szentmisében
jelenvalóvá tesszük az utolsó vacsorán történteket, akkor felidézzük
ezeket az eseményeket, hogy megváltásunk titka életté váljon bennünk.
Az Oltáriszentség jelentőségével kapcsolatban két dolgot jegyezzünk
meg. Az első: az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők
közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét
ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a
megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és
bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás
szavait, megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az
utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és
vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban
nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház
szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a
hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent
testét magukhoz veszik a szentáldozásban.
A második lényeges szempont: Az Eucharisztia, mint lelki táplálék mind
az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az
Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr
ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem
az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk
éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük
Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten
szeretetből adja nekünk önmagát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és
véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és
áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Szent tested az Atyának
szóló áldozat és ránk bízott kincs. Hálával tartozunk azért, hogy
jelenvalóvá leszel köztünk az Eucharisztiában. Te vagy életünk forrása.
Táplálj minket testeddel! Élj bennünk! Segíts, hogy mi is felajánljuk
életünket a mennyei Atyának!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180329.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette
övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak,
Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus
tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és
Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső
ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet
öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a
derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az
így szólt: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt:
"Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter
tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt
felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter
így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet
is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki megmosdott, annak csak a lábát
kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem
mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: "Nem
vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső
ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: "Megértettétek-e,
hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól
teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam
lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam
nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15
Elmélkedés:
Az Úr ajándéka
Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében emlékezünk meg az Úr Jézus
utolsó vacsorájáról. Az evangélium segítségével felidézzük ennek az
ünnepi étkezésnek a különleges eseményét, amikor Jézus megmosta
apostolai lábát. Cselekedete önmagáért beszél, annak jelentőségét
azonnal meg is értették az apostolok, de az Úr mégis szükségesnek
tartja, hogy megmagyarázza azt. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni,
ezért vállalja a szolgák feladatát. És példát akar mutatni, hogy
követői se uralkodásra törekedjenek, hanem mindenkor szolgáló
lelkülettel, az Úr Jézustól tanult alázattal közeledjenek mindenkihez.
Az utolsó vacsora része továbbá az Úr másik cselekedete, az
Oltáriszentség, az Eucharisztia alapítása. A vacsora közben Jézus a
kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a
jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának
és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi. Nem
tudhatjuk, hogy abban a pillanatban az apostolok, akik részt vettek az
utolsó vacsorán, mennyit értettek meg a hallottakból. De abból, hogy
már a keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva fontosnak
tartották, hogy az Úr feltámadásának napján összegyűljenek és együtt
adjanak hálát, közösen ünnepeljék az Eucharisztiát, vagyis a
kenyértörést, arra következtethetünk, hogy megtették, amit Jézus kért
tőlük, tehát kis idővel később, a húsvéti események fényében, a
feltámadás ismeretének fényében már megértették mind az Úr
cselekedetének jelentőségét, mind saját feladatukat.
Az Eucharisztia alapítása elővételezi a húsvéti eseményt, a
Getszemáni-kertben kezdődő haláltusát, a kereszthordozást a Golgotáig,
Krisztus halálát és feltámadását. Éppen ezért, amikor a szentmisében
jelenvalóvá tesszük az utolsó vacsorán történteket, akkor felidézzük
ezeket az eseményeket, hogy megváltásunk titka életté váljon bennünk.
Az Oltáriszentség jelentőségével kapcsolatban két dolgot jegyezzünk
meg. Az első: az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők
közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét
ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a
megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és
bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás
szavait, megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az
utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és
vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban
nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház
szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a
hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent
testét magukhoz veszik a szentáldozásban.
A második lényeges szempont: Az Eucharisztia, mint lelki táplálék mind
az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az
Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr
ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem
az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk
éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük
Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten
szeretetből adja nekünk önmagát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és
véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és
áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Szent tested az Atyának
szóló áldozat és ránk bízott kincs. Hálával tartozunk azért, hogy
jelenvalóvá leszel köztünk az Eucharisztiában. Te vagy életünk forrása.
Táplálj minket testeddel! Élj bennünk! Segíts, hogy mi is felajánljuk
életünket a mennyei Atyának!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180329.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2018. március 28., szerda
[Napi e-vangelium] 2018-03-28
2018. március 28. - Nagyszerda
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti
Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: "Mit adtok
nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek
neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa
őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok
ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: "Hol készítsük el neked a húsvéti
vacsorát?" Ő így felelt: "Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez,
és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm;
tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy
tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti
vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz
telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek,
közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon elszomorodtak, és sorra
kérdezték őt: "Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így válaszolt: "Aki
velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan
elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja!
Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre Júdás, az
áruló is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így felelt:
"Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25
Elmélkedés:
Élete utolsó napjaiban Jézus új módon mutatta meg szeretetét apostolai,
tanítványai és végeredményben minden ember felé. Az utolsó vacsorán
megmossa az apostolok lábát. Olyat tesz, ami a szolgák feladata.
Cselekedete azt tanúsítja, hogy nem uralkodni akar, hanem alázattal
szolgálni. Szeretetének másik jele, hogy a kenyérben és a borban saját
testét adja az apostoloknak, de ez a jel már előrevetíti az
Oltáriszentség csodáját, amely az Úr szeretetből fakadó ajándéka minden
ember számára. Szintén az egész emberiség felé kiáradó szeretetének a
jele az, hogy vállalja a szenvedést és feláldozza életét mindannyiunk
megváltása érdekében.
Eközben egyik apostola, Júdás arra készül, hogy elárulja őt. Tudja,
hogy a főtanács már határozott arról, hogy Jézusnak meg kell halnia,
csupán a megfelelő alkalmat keresik, amikor a nép nem akadályozhatja
meg elfogását.
Júdás az anyagi haszon reményében megy a főtanács tagjaihoz. Hamar
megegyeznek a harminc ezüstpénzben. Most már világos, hogy a gonosz
emberi szándékoknak is jelentősége van a megváltás történetében. Az
emberi gonoszság megnyilvánulásai mögött azonban lassan felfénylik
Isten üdvözítő terve. Valójában mindvégig ő mozgatja az eseményeket.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi
szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki
fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy
adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és
hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz
minket, hogy eljussunk az üdvösségre.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180328.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti
Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: "Mit adtok
nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek
neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa
őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok
ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: "Hol készítsük el neked a húsvéti
vacsorát?" Ő így felelt: "Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez,
és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm;
tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy
tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti
vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz
telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek,
közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon elszomorodtak, és sorra
kérdezték őt: "Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így válaszolt: "Aki
velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan
elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja!
Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre Júdás, az
áruló is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így felelt:
"Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25
Elmélkedés:
Élete utolsó napjaiban Jézus új módon mutatta meg szeretetét apostolai,
tanítványai és végeredményben minden ember felé. Az utolsó vacsorán
megmossa az apostolok lábát. Olyat tesz, ami a szolgák feladata.
Cselekedete azt tanúsítja, hogy nem uralkodni akar, hanem alázattal
szolgálni. Szeretetének másik jele, hogy a kenyérben és a borban saját
testét adja az apostoloknak, de ez a jel már előrevetíti az
Oltáriszentség csodáját, amely az Úr szeretetből fakadó ajándéka minden
ember számára. Szintén az egész emberiség felé kiáradó szeretetének a
jele az, hogy vállalja a szenvedést és feláldozza életét mindannyiunk
megváltása érdekében.
Eközben egyik apostola, Júdás arra készül, hogy elárulja őt. Tudja,
hogy a főtanács már határozott arról, hogy Jézusnak meg kell halnia,
csupán a megfelelő alkalmat keresik, amikor a nép nem akadályozhatja
meg elfogását.
Júdás az anyagi haszon reményében megy a főtanács tagjaihoz. Hamar
megegyeznek a harminc ezüstpénzben. Most már világos, hogy a gonosz
emberi szándékoknak is jelentősége van a megváltás történetében. Az
emberi gonoszság megnyilvánulásai mögött azonban lassan felfénylik
Isten üdvözítő terve. Valójában mindvégig ő mozgatja az eseményeket.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi
szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki
fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy
adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és
hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz
minket, hogy eljussunk az üdvösségre.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180328.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2018. március 27., kedd
[Napi e-vangelium] 2018-03-27
2018. március 27. - Nagykedd
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: "Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul
engem." Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem
tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus
szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki:
"Kérdezd meg, kiről beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: "Uram,
ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel
bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának
nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit
mondott neki: "Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők
közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt
hitték, hogy - mivel Júdásnál volt a pénz - Jézus megbízta: "Vedd meg,
amire szükségünk lesz az ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy
adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal
kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: "Most dicsőült meg az
Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten
megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt
hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek.
Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is
megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter
megkérdezte: "Uram, hová mégy?" Jézus így válaszolt: "Ahová én megyek,
oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz." Péter azonban
erősködött: "Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom
érted." Jézus ezt felelte neki; "Életedet adod értem? Bizony, bizony,
mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33.36-38
Elmélkedés:
Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora helyszínére vezet minket. Az
apostolok Mesterük társaságában fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Az
alkalom sajátos mozzanatai Júdás árulásának megjövendölése, majd pedig
az ő távozása, illetve ekkor beszél Jézus arról, hogy Péter háromszor
meg fogja őt tagadni.
A jelenetet János evangélista így vezeti fel: "Jézus mélyen megrendült
lelkében." Ez a Jézus lelkiállapotát jól jellemző kifejezés három
alkalommal szerepel János művében, először Lázár feltámasztásának
történetében. Az Úr barátjának betegségéről értesülve elindul
Betániába, hogy meggyógyítsa őt, de mire megérkezik, Lázár meghal.
Testvére, Mária nagyon szomorúan fejezi ki véleményét: "Uram, ha itt
lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Az ő szomorúságát látva
Jézus "a lelke mélyéig megrendült", majd a sírhoz indul és feltámasztja
Lázárt, visszahívja őt az életre (vö. Jn 10.32-33). Másodszor a
jeruzsálemi bevonuláskor fordul elő a kifejezés. Jézus jól tudja, hogy
hamarosan megkezdődik szenvedése. Ezt mondja: "Megrendült a lelkem. Mit
is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért
jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" (Jn 12,27.28). A harmadik
esetről pedig a mai evangéliumban olvasunk, az Úr megrendült lélekkel
beszél arról, hogy egyik apostola hamarosan el fogja őt árulni.
Istentől való elfordulásomat, bűnömet Jézus megrendült lélekkel nézi.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy
bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és
eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz
nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely
lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya
szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus
szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden
emberért.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180327.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: "Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul
engem." Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem
tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus
szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki:
"Kérdezd meg, kiről beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: "Uram,
ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel
bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának
nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit
mondott neki: "Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők
közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt
hitték, hogy - mivel Júdásnál volt a pénz - Jézus megbízta: "Vedd meg,
amire szükségünk lesz az ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy
adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal
kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: "Most dicsőült meg az
Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten
megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt
hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek.
Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is
megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter
megkérdezte: "Uram, hová mégy?" Jézus így válaszolt: "Ahová én megyek,
oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz." Péter azonban
erősködött: "Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom
érted." Jézus ezt felelte neki; "Életedet adod értem? Bizony, bizony,
mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33.36-38
Elmélkedés:
Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora helyszínére vezet minket. Az
apostolok Mesterük társaságában fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Az
alkalom sajátos mozzanatai Júdás árulásának megjövendölése, majd pedig
az ő távozása, illetve ekkor beszél Jézus arról, hogy Péter háromszor
meg fogja őt tagadni.
A jelenetet János evangélista így vezeti fel: "Jézus mélyen megrendült
lelkében." Ez a Jézus lelkiállapotát jól jellemző kifejezés három
alkalommal szerepel János művében, először Lázár feltámasztásának
történetében. Az Úr barátjának betegségéről értesülve elindul
Betániába, hogy meggyógyítsa őt, de mire megérkezik, Lázár meghal.
Testvére, Mária nagyon szomorúan fejezi ki véleményét: "Uram, ha itt
lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Az ő szomorúságát látva
Jézus "a lelke mélyéig megrendült", majd a sírhoz indul és feltámasztja
Lázárt, visszahívja őt az életre (vö. Jn 10.32-33). Másodszor a
jeruzsálemi bevonuláskor fordul elő a kifejezés. Jézus jól tudja, hogy
hamarosan megkezdődik szenvedése. Ezt mondja: "Megrendült a lelkem. Mit
is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért
jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" (Jn 12,27.28). A harmadik
esetről pedig a mai evangéliumban olvasunk, az Úr megrendült lélekkel
beszél arról, hogy egyik apostola hamarosan el fogja őt árulni.
Istentől való elfordulásomat, bűnömet Jézus megrendült lélekkel nézi.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy
bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és
eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz
nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely
lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya
szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus
szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden
emberért.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180327.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2018. március 26., hétfő
[Napi e-vangelium] 2018-03-26
2018. március 26. - Nagyhétfő
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária
pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus
lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus
tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás,
megszólalt: "Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és
miért nem osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért
mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt:
ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki:
"Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig
lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül
sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus
miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a
főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók
közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11
Elmélkedés:
Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával
vezeti be, erről olvasunk ma, nagyhétfőn az evangéliumban. Az esemény
közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás előtt történt. Jézus tehát elhagyja
a Jordán biztonságos vidékét, ahová korábban a felé irányuló fokozódó
ellenséges megnyilvánulások miatt visszahúzódott, és újra Jeruzsálembe
indul. Betánia Jeruzsálem közelében fekszik, itt lakik testvéreivel,
Máriával és Mártával Lázár, akit feltámasztott a halálból.
A betániai étkezés különös eseménye Jézus olajjal való megkenése. Mária
teszi ezt, majd hajával törli meg az Úr lábát. Cselekedete kiváltja
Júdás rosszallását, aki ugyan azt hangoztatja, hogy a drága olaj árát
akár a szegényeknek is lehetett volna adni, de valójában nem ez a
szándéka.
Mária cselekedetét az evangélista jelképnek tekinti. A szeretet jele
ez, amely felülmúlja a vendégszeretet hagyományos, szokásos
megnyilvánulásait. Az olajjal való megkenés előkészület az Úr
temetésére. Akkor ugyanis az ünnep beállta miatt már nem lesz idő arra,
hogy a holttestet bebalzsamozzák. Az ünnep elmúltával pedig már nem
lesz rá alkalom, mert Jézus feltámad a halálból.
Elgondolkodunk Mária és Júdás jellemén, viselkedésén. Egyikük a
szeretet jelét mutatja, a másiknak a lopáson és az áruláson jár az
esze. Cselekedeteim feltárják szívem rejtett érzéseit.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg
nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig
Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is
mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz
engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. Egyesíts
önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval
mindig egyesüljek!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Friss információ: A jótékonysági akció első hetében 516 személy 1408
tanszercsomagra küldött adományt, amelyből 1386 csomagot már el
elküldtünk. Eddig összesen 1632 tanszercsomagra érkezett igény. Hálás
köszönet minden jólelkű adakozónak!
Tanszercsomag 2018.
2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos
gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén
szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. 683
felajánlónak köszönhetően 1998 gyermeknek adományoztunk ingyenesen
tanszercsomagot országszerte 57 plébánián, illetve iskolában. 2017-ben
is folytatódott az akció, ekkor 898 adakozónak köszönhetően 2660
gyermeknek adományoztunk ingyenesen tanszercsomagot országszerte 74
plébánián, illetve iskolában.
A kezdeményezésnek a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és
iskolák részéről, ezért 2018-ban is szeretnénk folytatni. Célunk most
is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra jár, akkor
jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre neveljük őt,
bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe, felkészítsük őt
az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül elérjük
családját is.
A Tanszercsomag 2018. akció keretében a gyermekek ingyen kapják a
tanszereket.
Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő
tanszerek: 4 db füzet (vonalas, négyzetrácsos, sima), 1 db órarend, 8
db füzetcímke, 1 db színesceruza és zsírkréta készlet. Valamennyi
tanszer egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel
díszített, illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott.
Akciónkat úgy időzítjük, hogy a csomagok még az iskolai beíratás előtt
célba érjenek. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A
tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek
küldjük plébániákon és egyházi iskolákon keresztül.
Szeretettel kérem, segítse Ön is adományával jótékonysági akciónkat,
hogy minél több leendő iskolás gyermeket tudjunk elindítani a
hittantanulás útján. 1900 Ft adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez
az összeg a szállítást is magában foglalja. Egy személy akár több
csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem
a kedvezményezetteknek küldjük.
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2018. március 26.
További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a
csomagokat, a következő oldalon találhatóak:
http://www.evangelium365.hu/list/projektek/1005
Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a
következő módokon küldheti el:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2018
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2018
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002
6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen
e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2018. akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2018
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180326.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária
pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus
lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus
tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás,
megszólalt: "Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és
miért nem osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért
mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt:
ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki:
"Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig
lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül
sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus
miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a
főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók
közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11
Elmélkedés:
Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával
vezeti be, erről olvasunk ma, nagyhétfőn az evangéliumban. Az esemény
közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás előtt történt. Jézus tehát elhagyja
a Jordán biztonságos vidékét, ahová korábban a felé irányuló fokozódó
ellenséges megnyilvánulások miatt visszahúzódott, és újra Jeruzsálembe
indul. Betánia Jeruzsálem közelében fekszik, itt lakik testvéreivel,
Máriával és Mártával Lázár, akit feltámasztott a halálból.
A betániai étkezés különös eseménye Jézus olajjal való megkenése. Mária
teszi ezt, majd hajával törli meg az Úr lábát. Cselekedete kiváltja
Júdás rosszallását, aki ugyan azt hangoztatja, hogy a drága olaj árát
akár a szegényeknek is lehetett volna adni, de valójában nem ez a
szándéka.
Mária cselekedetét az evangélista jelképnek tekinti. A szeretet jele
ez, amely felülmúlja a vendégszeretet hagyományos, szokásos
megnyilvánulásait. Az olajjal való megkenés előkészület az Úr
temetésére. Akkor ugyanis az ünnep beállta miatt már nem lesz idő arra,
hogy a holttestet bebalzsamozzák. Az ünnep elmúltával pedig már nem
lesz rá alkalom, mert Jézus feltámad a halálból.
Elgondolkodunk Mária és Júdás jellemén, viselkedésén. Egyikük a
szeretet jelét mutatja, a másiknak a lopáson és az áruláson jár az
esze. Cselekedeteim feltárják szívem rejtett érzéseit.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg
nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig
Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is
mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz
engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. Egyesíts
önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval
mindig egyesüljek!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Friss információ: A jótékonysági akció első hetében 516 személy 1408
tanszercsomagra küldött adományt, amelyből 1386 csomagot már el
elküldtünk. Eddig összesen 1632 tanszercsomagra érkezett igény. Hálás
köszönet minden jólelkű adakozónak!
Tanszercsomag 2018.
2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos
gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén
szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. 683
felajánlónak köszönhetően 1998 gyermeknek adományoztunk ingyenesen
tanszercsomagot országszerte 57 plébánián, illetve iskolában. 2017-ben
is folytatódott az akció, ekkor 898 adakozónak köszönhetően 2660
gyermeknek adományoztunk ingyenesen tanszercsomagot országszerte 74
plébánián, illetve iskolában.
A kezdeményezésnek a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és
iskolák részéről, ezért 2018-ban is szeretnénk folytatni. Célunk most
is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra jár, akkor
jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre neveljük őt,
bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe, felkészítsük őt
az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül elérjük
családját is.
A Tanszercsomag 2018. akció keretében a gyermekek ingyen kapják a
tanszereket.
Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő
tanszerek: 4 db füzet (vonalas, négyzetrácsos, sima), 1 db órarend, 8
db füzetcímke, 1 db színesceruza és zsírkréta készlet. Valamennyi
tanszer egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel
díszített, illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott.
Akciónkat úgy időzítjük, hogy a csomagok még az iskolai beíratás előtt
célba érjenek. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A
tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek
küldjük plébániákon és egyházi iskolákon keresztül.
Szeretettel kérem, segítse Ön is adományával jótékonysági akciónkat,
hogy minél több leendő iskolás gyermeket tudjunk elindítani a
hittantanulás útján. 1900 Ft adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez
az összeg a szállítást is magában foglalja. Egy személy akár több
csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem
a kedvezményezetteknek küldjük.
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2018. március 26.
További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a
csomagokat, a következő oldalon találhatóak:
http://www.evangelium365.hu/list/projektek/1005
Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a
következő módokon küldheti el:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2018
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2018
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002
6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen
e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2018. akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2018
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180326.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2018. március 25., vasárnap
[Napi e-vangelium] 2018-03-25
2018. március 25. - Virágvasárnap
Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek,
Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két
tanítványát, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti faluba. Amint
beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem
ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi." El
is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a
szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki
megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?" Azt válaszolták, amit az
Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz
vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra
teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten
vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak:
"Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak
közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
Mk 11,1-10
Elmélkedés:
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Nagyböjti utunk utolsó hetéhez érkeztünk. A mai nappal, virágvasárnap
ünnepével elkezdődik a nagyhét. E napon Jézus jeruzsálemi bevonulására
emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban. Márk evangélista
hangsúlyozza, hogy semmi sem történt véletlenül vagy a sorsnak
köszönhetően. Jézus tudatosan készül a bevonulásra, ez világosan
látszik az előkészületekből. A két falu, Betfagé és Betánia
Jeruzsálemtől mindössze egy óra járásnyira, néhány kilométerre
fekszenek. Innen küldi el Jézus két tanítványát, hogy hozzanak neki egy
szamarat. Pontos részleteket is megad, a falu szélén találják majd meg
a szamarat, amelyen még nem ült ember. A két tanítvány mindent pontosan
úgy talál, ahogyan azt az utasítás tartalmazta.
Jézus, aki eddig mindenhová gyalog ment, legfeljebb időnként szállt
hajóba a Galileai-tengeren, most felül a szamár hátára és így közeledik
Jeruzsálemhez. Természetesen nem fáradtságról van itt szó, hanem
jelképes cselekedetről. Az embereknek a szamárháton közeledő Jézus
láttán rögtön eszükbe jut Zakariás próféta jövendölése az eljövendő
Messiásról: "Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya!
Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron
ül, szamárcsikó hátán" (Zak 9,9). A szelíden érkező Jézus látványa
ujjongásra ösztönzi a népet. Királyként fogadják és köszöntik őt,
ruháikat terítik elé az útra.
A nép lelkesen köszönti az Urat: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében
jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a
magasságban!" A jelenlévők azt gondolják, hogy most teljesedik be a
messiási ígéret, amely szerint az eljövendő megváltó majd Dávid király
családjából fog származni. Amikor az éljenző nép most Dávid királyt
emlegeti, akkor azt fejezik ki ezzel, hogy Jézusban felismerik a
Messiást.
Ma, a nagyhét kezdetén mi is elindulunk az Úrral Jeruzsálembe.
Mostantól kezdve felgyorsulnak az események. Néhány nap múlva már az
utolsó vacsora termében találjuk magunkat, majd pedig kimegyünk az
Olajfák-hegyére, ahol a vérrel verítékezéssel megkezdődik Jézus
szenvedése. Még ezen az éjszakán elfogják és kihallgatja őt a főtanács.
Ítéletük szerint Jézusnak meg kell halni, ezért a római helytartó,
Pilátus elé viszik és tőle várják, tőle kényszerítik ki a halálos
ítéletet. Péntekre már egészen megváltozik a hangulat. A korábban
Jézust éltető és messiásként köszöntő nép a halálát követeli, amit a
Golgotán végre is hajtanak, keresztre feszítik Jézust. Halálával
azonban nem érnek véget az események. Feltámadása új fordulatot hoz és
egyúttal új megvilágításba helyezi a kereszthalált. Ami eddig
szégyennek tűnt, abban a keresztény közösség tagjai felismerik a
megváltás rendkívüli cselekedetét. Az Úr halála nem hiábavaló tett
volt, hanem üdvösségünket kiérdemlő cselekedet. Halála nem értelmetlen,
hiszen ez szerepelt Isten megváltó tervében. Halála nem kudarc, hanem
annak megnyilvánulása, hogy Isten minden áldozatra képes annak
érdekében, hogy a megváltás műve megvalósuljon.
A nagyhét folyamán adjunk hálát Isten szeretetéért és kísérjük el
Megváltónkat szenvedésének útján! Legyünk mellette halálában, hogy
részünk legyen általa a feltámadásban!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek
lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal,
tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s
megmutattad az Istenhez vezető utat. Életutad végső soron mindig
felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgotán álló
kereszten. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az
örök életre vezet! Hisszük, hogy te vagy az Üdvözítő. Vezess minket az
üdvösségre!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180325.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek,
Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két
tanítványát, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti faluba. Amint
beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem
ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi." El
is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a
szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki
megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?" Azt válaszolták, amit az
Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz
vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra
teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten
vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak:
"Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak
közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
Mk 11,1-10
Elmélkedés:
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Nagyböjti utunk utolsó hetéhez érkeztünk. A mai nappal, virágvasárnap
ünnepével elkezdődik a nagyhét. E napon Jézus jeruzsálemi bevonulására
emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban. Márk evangélista
hangsúlyozza, hogy semmi sem történt véletlenül vagy a sorsnak
köszönhetően. Jézus tudatosan készül a bevonulásra, ez világosan
látszik az előkészületekből. A két falu, Betfagé és Betánia
Jeruzsálemtől mindössze egy óra járásnyira, néhány kilométerre
fekszenek. Innen küldi el Jézus két tanítványát, hogy hozzanak neki egy
szamarat. Pontos részleteket is megad, a falu szélén találják majd meg
a szamarat, amelyen még nem ült ember. A két tanítvány mindent pontosan
úgy talál, ahogyan azt az utasítás tartalmazta.
Jézus, aki eddig mindenhová gyalog ment, legfeljebb időnként szállt
hajóba a Galileai-tengeren, most felül a szamár hátára és így közeledik
Jeruzsálemhez. Természetesen nem fáradtságról van itt szó, hanem
jelképes cselekedetről. Az embereknek a szamárháton közeledő Jézus
láttán rögtön eszükbe jut Zakariás próféta jövendölése az eljövendő
Messiásról: "Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya!
Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron
ül, szamárcsikó hátán" (Zak 9,9). A szelíden érkező Jézus látványa
ujjongásra ösztönzi a népet. Királyként fogadják és köszöntik őt,
ruháikat terítik elé az útra.
A nép lelkesen köszönti az Urat: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében
jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a
magasságban!" A jelenlévők azt gondolják, hogy most teljesedik be a
messiási ígéret, amely szerint az eljövendő megváltó majd Dávid király
családjából fog származni. Amikor az éljenző nép most Dávid királyt
emlegeti, akkor azt fejezik ki ezzel, hogy Jézusban felismerik a
Messiást.
Ma, a nagyhét kezdetén mi is elindulunk az Úrral Jeruzsálembe.
Mostantól kezdve felgyorsulnak az események. Néhány nap múlva már az
utolsó vacsora termében találjuk magunkat, majd pedig kimegyünk az
Olajfák-hegyére, ahol a vérrel verítékezéssel megkezdődik Jézus
szenvedése. Még ezen az éjszakán elfogják és kihallgatja őt a főtanács.
Ítéletük szerint Jézusnak meg kell halni, ezért a római helytartó,
Pilátus elé viszik és tőle várják, tőle kényszerítik ki a halálos
ítéletet. Péntekre már egészen megváltozik a hangulat. A korábban
Jézust éltető és messiásként köszöntő nép a halálát követeli, amit a
Golgotán végre is hajtanak, keresztre feszítik Jézust. Halálával
azonban nem érnek véget az események. Feltámadása új fordulatot hoz és
egyúttal új megvilágításba helyezi a kereszthalált. Ami eddig
szégyennek tűnt, abban a keresztény közösség tagjai felismerik a
megváltás rendkívüli cselekedetét. Az Úr halála nem hiábavaló tett
volt, hanem üdvösségünket kiérdemlő cselekedet. Halála nem értelmetlen,
hiszen ez szerepelt Isten megváltó tervében. Halála nem kudarc, hanem
annak megnyilvánulása, hogy Isten minden áldozatra képes annak
érdekében, hogy a megváltás műve megvalósuljon.
A nagyhét folyamán adjunk hálát Isten szeretetéért és kísérjük el
Megváltónkat szenvedésének útján! Legyünk mellette halálában, hogy
részünk legyen általa a feltámadásban!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek
lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal,
tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s
megmutattad az Istenhez vezető utat. Életutad végső soron mindig
felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgotán álló
kereszten. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az
örök életre vezet! Hisszük, hogy te vagy az Üdvözítő. Vezess minket az
üdvösségre!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180325.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)