2017. szeptember 9., szombat

[Napi e-vangelium] 2017-09-09

2017. szeptember 9. - Szombat

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között
járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel
morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: "Miért tesztek
olyant, ami szombaton tilos?"
Jézus válaszolt nekik: "Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor
társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent
kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak
a papoknak lett volna szabad megenniük." Majd hozzátette: "Az Emberfia
ura a szombatnak is."
Lk 6,1-5
Elmélkedés:
A bibliai teremtéstörténet szerint művének befejeztével Isten a hetedik
napon megpihent. A Teremtő pihenését, nyugalmát utánozza az ember,
amikor a szombati napon nem dolgozik, azaz Istennek szenteli idejének
ezt a részét a munka után. A szombati napot szentnek tartották és
szigorú törvényekkel szabályozták annak megtartását. Jézus maga is
megtartja a szombatot, részt vesz az istentiszteleten, és felhasználja
örömhírének továbbadására. Abban a korban a farizeusok számára sokszor
csak formaságot jelentett a szombati törvények megtartása, s ez ellen
Jézus több alkalommal is tiltakozott.
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus tanítványainak
cselekedete vitát vált ki a farizeusokból, akiknek az értelmezése
szerint a tanítványok tette ellentétes a szombatra vonatkozó
előírásokkal. A farizeusok ugyanakkor azt is gondolhatták, hogy a
Mester azért nem figyelmezteti követőit e szabályokra, illetve azok
megtartására, mert nem tartja fontosnak vagy kötelezőnek azokat. A vita
lezárásaként Jézus azt válaszolja, hogy ő ura a szombatnak is, s
előbbre valónak nevezi az embert a törvényeknél.
A törvények lényegének és mélyebb szándékának megértése segíthet minket
abban, hogy ne kényszerként éljük meg azok megtartásának kötelességét.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben!
Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a
szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben
fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos
testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények
között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással.
Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök
életre.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170909.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. szeptember 8., péntek

[Napi e-vangelium] 2017-09-08

2017. szeptember 8. - Péntek, Szűz Mária születése, Kisboldogasszony

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt
Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária
gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember
volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy
titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr
angyala, és így szólt: ,József, Dávid fia, ne félj attól, hogy
feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van.
Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét
bűneitől." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a
próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: "Velünk az Isten."
Mt 1,18-23
Elmélkedés:
A mai napon Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának a születését
ünnepeljük. Isten kegyelmének köszönhetően Mária egész élete folyamán
nem követett el bűnt, azaz a názáreti leány személyében a bűntelen
ember született meg a világra. Szűz Mária Istentől kapott hivatása az,
hogy a Megváltó Anyja legyen. Isten kegyelme minket is képessé tehet,
hogy ellenálljunk a kísértéseknek, legyőzzük rosszra hajló emberi
természetünket, és engedelmeskedjünk Isten parancsainak, aki minket
mindig a jóra indít. A bűntelen életre való törekvés egyre közelebb
segít minket a szeretet Istenéhez.
Az evangéliumokban Jézus gyermekség-történetei több dologban is
különböznek. Márk nem tulajdonít nagy jelentőséget Mária személyének,
Máté pedig Szent József szemszögéből mutatja be Jézus születését és
gyermekkorát. Lukács evangélista viszont kifejezetten Szűz Mária
oldaláról láttatja az eseményeket. Mindegyikben természetesen a gyermek
Jézus áll a középpontban.
Ha kifejezetten Mária magatartását nézzük, talán passzívnak nevezhető.
Beleegyezik Isten akaratába. Hozzájárul, hogy a Szentlélek hatására
megfoganjon méhében Jézus. Engedi, hogy József irányítsa sorsát.
Tulajdonképpen sohasem Mária a kezdeményező.
Ha átengedem a kezdeményezést és felajánlom életemet Istennek, velem is
nagy dolgok fognak történni.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet
állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a
lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat
hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az
ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton
szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon.
Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész
életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket
keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan
éljünk!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170908.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. szeptember 7., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2017-09-07

2017. szeptember 7. - Csütörtök

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett
köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján
két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták.
Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy
vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a
népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: "Evezz a
mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra." "Mester - válaszolta
Simon -, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te
szavadra, kivetem a hálót." Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy
szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak,
hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a
két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus
lábához borult, és e szavakra fakadt: "Uram, menj el tőlem, mert bűnös
ember vagyok." A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt
félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus
fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: "Ne félj!
Ezentúl emberhalász leszel." Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket
elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11
Elmélkedés:
Az elmúlt napok során az evangéliumi történetek alapján többször
rácsodálkoztunk Jézus szavának különleges erejére, hatalmára. Szavával
képes parancsolni a gonosz erőknek, az embereket megszálló gonosz
lelkeknek, és azok elhagyják a megszállottakat. Ezt szemléltetik az
ördögűző csodák. Szintén erre példa, amikor Jézus parancsoló szavával
lecsendesíti a háborgó tengert, megszünteti a vihart. A bibliai
nyelvezet és a Jézus korabeli felfogás szerint a megállíthatatlan
természeti erők mögött a gonosz megfékezhetetlen hatalma áll, amely az
emberek életére tör. Jézus mégis képes megállítani ezeket a pusztítani
akaró erőket és így megmenti az emberek életét.
Más gyógyítások alkalmával Jézus szavának hatására történik meg a
csoda. Parancsot ad, hogy beszélni tudjon az néma száj, nyíljon meg a
hallásra a süket fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás
test. Szavára mindezek azonnal bekövetkeznek. Ismét más esetekben
tanító szava embertömegeket mozdít meg, indít útnak, hiszen azért
keresik sokan, hogy hallgassák tanítását, amelyben felismerik az Isten
országáról szóló örömhírt.
A mai evangélium szerint Péter apostol engedelmeskedik az Úr szavának,
megteszi, amit Jézus mond, kiveti a hálót halfogásra. Engedelmessége
csodát eredményez, munkájuk bőséges eredményt hoz, bár korábban
eredménytelen volt fáradozásuk. Hallgatok-e Jézus szavára?
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi
testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál
nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy
felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged
szolgáljunk mindenkiben!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Szeptember utolsó vasárnapján lesz a Szentírás vasárnapja, ezért erre a
hónapra időzítettük az Evangélium365 okostelefon alkalmazás élesítését,
amely iOS és android készülékeken lesz elérhető. Továbbra is egyéni
beállítások szerint lehet majd olvasni a napi szentírási szövegeket,
azokat meg lehet hallgatni, illetve megosztani másokkal. Az applikáció
emellett több újdonságot is tartalmaz. Lesz egy imagyűjtemény, amelyben
kulcsszavak szerint lehet keresni az imák között, valamint
véletlenszerű imát is lehet majd kérni. Kéréseiteknek megfelelően
elérhető lesz a nap szentje is. Lehet majd egyéni értesítéseket
beállítani, illetve különböző ébresztőket a hét napjaira. Az alkalmazás
élesítésének időpontját jelezni fogom a közeljövőben.
Az őszi evangelizáció keretében az okostelefon alkalmazást szeretnénk
népszerűsíteni, hogy minél többen megismerjék az evangélium olvasásának
ezt a korszerű módját. Terveztünk kétféle plakátot, melyeket 5 ezer
példányban nyomtatunk ki, valamint négyféle imakártyát, melyek
mindegyikét 10 ezer példányban nyomtatjuk. A plakátokat és imakártyákat
Magyarország plébániáiba, templomaiba tervezzük elküldeni. A tervezési
és nyomdai költségek 510 ezer, a postázási és szállítási költségek 330
ezer forintot tesznek ki.
Szeretettel kérlek benneteket, az evangélium olvasóit, lehetőségetek
szerint támogassátok az őszi evangelizációt. Az Evangélium365 csapata
nevében köszönöm, ha ilyen módon is értékelitek evangélium-hirdető
szolgálatunkat.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. szeptember 7.
Az e-vangelizációt az alábbi módokon lehet támogatni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium365
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen
e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az Evangélium365 támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium365
+1. Aki cége számára szeretne igazolást kérni adományáról, jelezze ezt
a zalalovo@gmail.com címen.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170907.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. szeptember 6., szerda

[Napi e-vangelium] 2017-09-06

2017. szeptember 6. - Szerda

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon
(Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt
szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a
láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik.
Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle
bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket.
Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: "Te vagy az Isten
Fia!" Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek;
azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment
egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is
találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így
válaszolt: "Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának
evangéliumát, mert ez a küldetésem." Azután folytatta tanítását Galilea
zsinagógáiban.
Lk 4,38-44
Elmélkedés:
A küldetését jól ismerő és hűségesen teljesítő Jézussal találkozunk a
mai evangéliumban, aki nyilvános működése ideje alatt betegeket gyógyít
mindenütt és hirdeti az evangéliumot az embereknek. Bár a vallási
vezetők rossz szemmel nézik tevékenységét, az egyszerű nép örömmel
fogadja őt. Keresik, hogy betegeikkel csodát tegyen és hallhassák
tanítását. S ő fáradhatatlanul mindig továbbindul, hogy egyre többekkel
találkozhasson. A mai evangéliumban olvasott rész érdekes eleme, hogy a
megszállottakból távozó gonosz lelkek felismerik Jézusban az Isten
Fiát. A betegek és a meggyógyultak ezt még nem tudják, s Jézus nem is
akarja, hogy ennek híre elterjedjen, ezért elhallgattatja az őt
felismerő gonosz lelkeket. Ugyanakkor a mi Urunk azt sem szerette
volna, ha csak a csodás gyógyítások érdekében keresnék őt az emberek,
bár e csodák megerősítették tanítását, amelynek hirdetése volt a
legfőbb célja.
A nagy nyilvánosság előtt végzett cselekedetek után Jézus visszavonul
egyik első apostolának, Péternek a házába. Neki is szüksége van
időnként a pihenésre, s arra, hogy egyedül imádkozzon a mennyei
Atyához, akinek a küldötte, s aki erőt ad neki cselekedeteihez. De
mindig készséges, amikor segíthet az embereken, akik igénylik
szolgálatát. Küldetése hozzám is szól. Hogyan fogadom őt?
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked
szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom
kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük:
neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Szeptember utolsó vasárnapján lesz a Szentírás vasárnapja, ezért erre a
hónapra időzítettük az Evangélium365 okostelefon alkalmazás élesítését,
amely iOS és android készülékeken lesz elérhető. Továbbra is egyéni
beállítások szerint lehet majd olvasni a napi szentírási szövegeket,
azokat meg lehet hallgatni, illetve megosztani másokkal. Az applikáció
emellett több újdonságot is tartalmaz. Lesz egy imagyűjtemény, amelyben
kulcsszavak szerint lehet keresni az imák között, valamint
véletlenszerű imát is lehet majd kérni. Kéréseiteknek megfelelően
elérhető lesz a nap szentje is. Lehet majd egyéni értesítéseket
beállítani, illetve különböző ébresztőket a hét napjaira. Az alkalmazás
élesítésének időpontját jelezni fogom a közeljövőben.
Az őszi evangelizáció keretében az okostelefon alkalmazást szeretnénk
népszerűsíteni, hogy minél többen megismerjék az evangélium olvasásának
ezt a korszerű módját. Terveztünk kétféle plakátot, melyeket 5 ezer
példányban nyomtatunk ki, valamint négyféle imakártyát, melyek
mindegyikét 10 ezer példányban nyomtatjuk. A plakátokat és imakártyákat
Magyarország plébániáiba, templomaiba tervezzük elküldeni. A tervezési
és nyomdai költségek 510 ezer, a postázási és szállítási költségek 330
ezer forintot tesznek ki.
Szeretettel kérlek benneteket, az evangélium olvasóit, lehetőségetek
szerint támogassátok az őszi evangelizációt. Az Evangélium365 csapata
nevében köszönöm, ha ilyen módon is értékelitek evangélium-hirdető
szolgálatunkat.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. szeptember 6.
Az e-vangelizációt az alábbi módokon lehet támogatni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium365
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen
e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az Evangélium365 támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium365
+1. Aki cége számára szeretne igazolást kérni adományáról, jelezze ezt
a zalalovo@gmail.com címen.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170906.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. szeptember 5., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-09-05

2017. szeptember 5. - Kedd

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton
ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma
volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember,
aki így kiáltozott: "El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért
jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje." Jézus
ráparancsolt: "Némulj el, és menj ki belőle!" Erre az ördög a földre
sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna
neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt
mondogatták: "Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a
tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból." Ennek híre
elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37
Elmélkedés:
A tisztátalan lélektől, azaz a gonosztól megszállt ember gyógyításának
történetét Szent Lukács evangélista azzal a megjegyzéssel vezeti be,
hogy Jézus "szavának hatalma volt", és ezért hallgatták őt az emberek
nagy lelkesedéssel.
Más esetekben Jézus szava oly erővel érintette meg az embereket, hogy
azok képesek voltak korábbi életüket teljesen megváltoztatni. Akiket
megszólított, hogy kövessék őt, azonnal indultak, gondoljunk csak az
első tanítványok meghívására, akik azonnal otthagyták halászhajóikat.
Máskor nem csupán egyes személyeket, hanem hatalmas tömegeket volt
képes megigézni a jézusi tanítás. Ellenfelei pedig sokszor nem voltak
képesek ellentmondani neki, amikor vitákban akarták próbára tenni
tudását. Számos esetben olvashatunk arról is az evangéliumban, hogy
konkrét cselekedet nélkül, egyszerű szavakkal tudott Jézus gyógyítani.
Ismét más esetben puszta szavával képes volt parancsolni a természet
erőinek, elcsendesíteni a háborgó tengert.
A mai evangélium szerint a jézusi szó ereje most egy emberből kiűzi a
gonosz lelket, újabb bizonyítékát adva annak, hogy még ő sem képes
szembeszállni Jézussal.
Az Úr szavait hallgatva és cselekedeteit látva a csodálkozás nagyon
kevés válasz a részünkről! Milyen hatást vált ki Jézus szava bennem,
aki naponta hallgatom őt?
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy
szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi
szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot
tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki
felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen
minden növekedés egyedül neked köszönhető!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170905.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. szeptember 4., hétfő

[Napi e-vangelium] 2017-09-04

2017. szeptember 4. - Hétfő

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra
jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a
tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: "Az Úr
Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a
szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a
látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett
az Úr esztendeje." Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült.
A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét:
"Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok." Mindenki
helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról
fakadtak. "De hát nem József fia ez?" - kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: "Biztosan ezt a mondást szegezitek majd
nekem: "Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket - mint
hallottuk - Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!" Majd így
folytatta: "Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga
hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés
idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy
éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés
küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy
Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem
tisztult meg, csak a szíriai Námán." Ezt hallva, a zsinagógában mind
haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és
fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére,
hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30
Elmélkedés:
Mai szóhasználattal talán programbeszédnek nevezhetnénk Jézus názáreti
tanítását, amelyben Izajás próféta jövendölését magára vonatkoztatva
saját küldetéséről beszél. Jövetelének az a célja, hogy a Szentlélek
erejével szabadulást hirdessen mindazoknak, akik testi vagy lelki
betegségben szenvednek, vagy akiket korlátoznak emberi szabadságukban.
Jövetelének másik célja, hogy az örömhírt mindenkinek, köztük a
szegényeknek is hirdesse. A gazdag emberek ugyanis igyekeznek sok
kiváltságot szerezni maguknak, hogy életük minél biztonságosabb és
boldogabb legyen. A lélek boldogságát adó evangélium viszont
személyválogatás nélkül mindenkinek szól. A názáretiek azt gondolták,
hogy jól ismerik Jézust, ezért meglepődtek, amikor Istentől kapott
küldetéséről beszélt nekik, sőt, később a halálát akarták. Mások
elfogadták tanítását. Rajtam áll, hogy befogadom-e az örömhírt.
A beszéd ugyanakkor elárulja azt a titkot, hogy honnan van Jézus
tanításának és cselekedeteinek ereje, amelyet oly sokszor
megtapasztalnak az emberek nyilvános működésének esztendei során. Ez
mondja: "Az Úr Lelke van rajtam." Kettős megerősítés ez számára.
Egyrészt a Szentlélek erejével cselekszik, másrészt ez a Lélek a
mennyei Atyától jön el számára. Jézus tehát korának tanítóival
ellentétben nem saját emberi bölcsességét tanítja, hanem azt az
örömhírt hirdeti a Lélek erejével, amit az Atyától hozott el nekünk.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki
fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg
nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen
lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más
jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és
folt nélkül őrizzem meg magam, egyedül neki, napjaim során életem
alkonyáig.
Szienai Szent Katalin


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170904.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. szeptember 3., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2017-09-03

2017. szeptember 3. - Évközi 22. vasárnap

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra,
hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől,
főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a
halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: "Isten ments, Uram!
Ez nem történhet veled!" Mire ő Péterhez fordult: "Távozz tőlem, sátán!
Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az
emberekére!"
Azután így szólt tanítványaihoz: "Ha valaki követni akar engem, tagadja
meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg
akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét,
megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe
saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében,
angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint."
Mt 16,21-27
Elmélkedés:
A kicsinyek Istene
Szent Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus
a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről és halálról, illetve
feltámadásáról beszél apostolainak. Az első ilyen jövendölést olvassuk
a mai napon. Az Úr szavai Péter apostol tiltakozását váltják ki. A
következő alkalom után már nincs hasonló ellenkezés sem Péter, sem
mások részéről, csak annyit jegyez meg az evangélista, hogy az
apostolok "nagyon elszomorodtak" a szenvedés hallatán. Harmadszor
útközben Jeruzsálem felé beszél Jézus ismét a reá váró szenvedésekről
és feltámadásáról (vö. Mt 20,17-19), amelyet időben már egészen
közelinek érez, s amely hallatán versengés tör ki az apostolok között,
hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Az
apostolok ekkor még kevésbé érzékenyek Jézus szenvedésére, nem értik
szavait és nem foglalkoztatja őket a probléma. Az is meghúzódik a
háttérben, hogy az apostolokra és a tanítványokra is erős hatást
gyakorolt a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy
király, egy uralkodó lesz. Mesterüktől, Jézustól azt várták, hogy
uralkodóként majd megfelelő helyet biztosít nekik.
Jézus nem csak elméletben ismeri a szenvedést, hanem a gyakorlatban is
találkozik vele. Egyrészt akkor, amikor vándorútjai során hozzá viszik
a betegeket a gyógyulás reményében, másrészt a keresztúton, amikor maga
is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való
találkozásaiból láthatjuk, hogy Jézus nem szüntet meg minden emberi
nyomorúságot, de próbál vigasztalást nyújtani, igyekszik letörölni a
könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést,
amely szerint a betegség minden esetben valamilyen bűn következménye és
Isten büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes
elviselésével pedig azt mutatja meg a mi Urunk, hogy a szenvedéseknek
is van értelme, hiszen halála a megváltásunkat szolgálta.
Jézustól távol áll a nagyravágyás. Azt tanítja és arra ad példát saját
életével, hogy legyünk alázatosak és törekedjünk mások szolgálatára. Ez
a gondolkodásmód, ez a lelkület soha nem állt távol azoktól, akiket
Isten kiválasztott valamilyen feladatra és ők igyekeztek e hivatáshoz
hűek maradni.
Érdemes felidéznünk a Szentírásból néhány olyan személy alakját, akik
nem uralkodni vágyó királyok voltak, hanem egészen egyszerű emberek.
Olyan emberek, akik nem kortársaik, hanem Isten szemében voltak nagyok,
mert vállalták a kicsinység alázatát. Gondoljunk Jákob fiára, Józsefre,
akit a saját testvérei adtak el rabszolgának. És gondoljunk Sámuel
prófétára, aki már gyermekként az Úr szentélyében szolgált. És ott
vannak a betlehemi pásztorok és az apostolokká lett halászok, mind-mind
egyszerű emberek. Gondoljunk Máriára, akinek alázatosságára letekintett
az Isten és Szent Józsefre, aki verítékes munkával szolgálta családját.
Felidézhetjük a kánai menyegző házaspárját, akik olyan szegények
voltak, hogy még elegendő boruk sem volt. És előttünk áll a kánaáni
asszony, akivel Jákob kútjánál találkozik Jézus, és aki alázattal
elismeri, hogy minden emberi kapcsolata tönkrement. Eszünkbe jut a
beteg ember a Beteszda-fürdőben, akinek "nincs embere", aki
szolgálatára lenne, valamint a naimi özvegyasszony, aki egyedül marad
fiának halála után.
A mi Istenünk a gyengén tanulók, az írni-olvasni nem tudók, a
munkanélküliek, a hajléktalanok, a csalódottak és megcsaltak, az
elkeseredettek és menekültek, a kisemberek és a kisgyermekek Istene.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel
követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik
nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások
életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük
az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled
éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az
Atya örök országába.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170903.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Blogarchívum