2017. május 13., szombat

[Napi e-vangelium] 2017-05-13

2017. május 13. - Szombat

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: "Ha ismernétek
engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és
látjátok." Fülöp megjegyezte: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez
elég nekünk." Jézus így válaszolt: "Már olyan régóta veletek vagyok, és
nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan
mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok
intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki
bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony,
bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja
végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet
azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az
Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha
pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem."
Jn 14,7-14
Elmélkedés:
A mai evangéliumban Fülöp apostol így fordul Jézushoz: "Uram, mutasd
meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk." Kéréséhez mi is csatlakozunk,
hiszen a mi szívünk mélyén is ott él az Isten-látás vágya. Kérésünkre
mi is ugyanazt a választ kapjuk, mint egykor az apostol. Jézus ezt
mondja nekünk: "Aki engem lát, az látja az Atyát is."
Mennyei Atyánkat elsősorban Krisztus személyében és általa ismerhetjük
meg. Emellett számos más módon is észrevehetjük Isten jelenlétét. Aki
rá tud csodálkozni a teremtett világ szépségére és rendjére, az
megláthatja e mögött a Teremtőt. Aki észreveszi a történelemben és
személyes életében a Gondviselés tetteit, az megsejtheti az Atya
jelenlétét. Aki megtapasztalja a megbocsátást és az irgalmat, az nagyon
közel van már az irgalmas Atyához. Akinek rendszeresen megszólal a
lelkiismerete, könnyen rájöhet, hogy Isten szólal meg lelke mélyéről.
Aki a testvéri közösségben megtapasztalja a szeretetteljes együttlét
örömét, örülhet, mert Isten jelen van abban a közösségben. Aki időt
szán arra, hogy Isten üzenetét rendszeresen olvassa a Szentírásban,
annak meg fog szólalni Isten. Aki néha elvonul a világ zajától, szintén
meghallhatja a csendben Isten szavát. Aki betér egy templomba, és hisz
az Eucharisztiában, megérezheti Isten valóságos jelenlétét. Isten
egészen közel van hozzánk. Vegyük észre jelenlétét!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom,
hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a
megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet
tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts
megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne
hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb
kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a
szeretet útján!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170513.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. május 12., péntek

[Napi e-vangelium] 2017-05-12

2017. május 12. - Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Ne nyugtalankodjék a
szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában
sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: "Elmegyek, és helyet
készítek nektek?" Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét
eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én
vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!" Ekkor Tamás így
szólt: "Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az
utat?" Jézus ezt felelte: "Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Senki sem juthat el az Atyához, csak általam."
Jn 14,1-6
Elmélkedés:
A mai evangéliumi rész az utolsó vacsorán játszódik. Jézus hamarosan
bekövetkező haláláról is nyíltan beszél már tanítványainak. Miután
megmosta az apostolok lábát és megjövendölte Júdás árulását, valamint
Péter tagadását, Jézus elkezdi búcsúbeszédét. Először meg akarja
nyugtatni az apostolokat: "Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az
Istenben, és bennem is higgyetek!" Ők ugyanis aggódnak, hiszen nem
tudják elképzelni életüket az Úr nélkül, akivel évek óta állandóan
együtt voltak. Jézus arról beszél nekik, hogy az a küldetése, hogy a
mennyei Atyához menjen és ott helyet készítsen mindenki számára. Jézus
útja a szenvedésen, a kereszthordozáson, a halálon és a feltámadáson
keresztül vezet a mennyei dicsőségbe. Ezt az utat jelölte ki számára az
Atya, és az Úr engedelmesen végigment ezen az úton a mi megváltásunk
érdekében.
Hová tartunk mi és milyen úton kell haladnunk? - kérdezhetjük. Hová
vezet az életünk? Mi lesz osztályrészünk a túlvilágon? Keresztény
emberként a mi célunk is az, hogy eljussunk az Atyához a mennybe. Ehhez
az út egyedül Jézus. Általa és ővele juthatunk el az üdvösségre. Szavai
arra bátorítanak minket, hogy induljunk el az igazság útján, az örök
élet útján! Ez az út sokszor keresztút, ahogyan az ő útja is az volt.
De az üdvösségre vezet! Induljunk el és haladjunk kitartóan Krisztus
útján!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Isten Fia, téged az Atya minden idők minden emberéhez küldött a föld
minden részére! Téged kérünk Mária által, a te édesanyád és a mi
édesanyánk által: ne engedd, hogy Egyházad hiányt szenvedjen
hivatásokban, különösen ne hiányozzanak azok, akik egészen a te
országodért szentelik magukat.
Szent II. János Pál pápa


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170512.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. május 11., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2017-05-11

2017. május 11. - Csütörtök

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt
hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál,
sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így
is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket
választottam. De be kell teljesednie az írásnak: "Akivel megosztottam
kenyeremet, sarkát emelte ellenem." Előre megmondom, mielőtt
megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem
fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem."
Jn 13,16-20
Elmélkedés:
A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora termébe vezet minket.
Amikor Jézus a vacsora közben megmosta apostolai lábát, egyértelművé
tette számukra, hogy a szeretetnek, a szolgálatnak és az alázatosságnak
tettekben kell megnyilvánulnia. A lábmosás nem csupán jelképes volt,
hanem olyan tett, amelyet Krisztus tanítványainak utánozniuk kell. A
szolgálat szellemét az apostoloknak és minden kor keresztényeinek el
kell sajátítaniuk.
Napjainkban sokan megalázónak tartják a szolgálatot, s főként attól
irtóznak, ha beteg embertársukat, magatehetetlen hozzátartozójukat kell
gondozniuk. A szeretettel végzett szolgálat soha nem megalázó, de
valóban alázat szükséges hozzá, amely megadja a szolgálat értékét. És
van egy másik szempont is, ami miatt keresztényként engednünk kell,
hogy a szolgálat vezessen bennünket. Ugyanis minden szolgálat,
különösen a legkisebbeknek, az elesetteknek, a nélkülözőknek és a
nincsteleneknek nyújtott segítség, olyan cselekedet, amelyet
személyesen Krisztusnak teszünk. Ő mondja majd a végső ítéletkor: "amit
e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt
25,40). De ha megtagadjuk a segítséget, azt Krisztustól tagadjuk meg.
Minden emberben Krisztusnak szolgálunk. Tanuljuk meg tőle a szeretetből
végzett szolgálatot!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap
elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is,
akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat
tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges
mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem,
hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!
Ámen.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170511.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. május 10., szerda

[Napi e-vangelium] 2017-05-10

2017. május 10. - Szerda

Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem
énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt
látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki
bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat,
de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem,
hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája
annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige
ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az
Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit
hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek,
úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem.
Jn 12,44-50
Elmélkedés:
A mai evangéliumi szakaszban Jézus saját küldetéséről ad tanítást,
amelyben kijelenti, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Aki tehát
visszautasítja Jézust és nem hallgat szavára, az tulajdonképpen a
mennyei Atyát utasítja el. Az ószövetségi próféták sorsa folytatódik
Jézus életében, hiszen az ő esetükben ugyanez volt a helyzet. Aki
elutasította a prófétáknak, mint Isten küldötteinek szavát, az magát
Istent utasította el. Jézus szintén Isten követségében jár, s az Atya
nevében tanít. Világosan látja, hogy a nép vezetői részéről éppen
amiatt éri a legtöbb támadás, mert tanúságot tesz az Atyával való
egységéről és kapcsolatáról. Ezt az egységet nem tagadja meg még akkor
sem, amikor látja, hogy az életébe fog kerülni az Atyától kapott
küldetésének a teljesítése.
A szentmisében minden nap felcsendül számunkra Isten szava. Az ige
liturgiájában elhangzó olvasmányok és a szent szövegeket magyarázó
prédikációk, a mindennapi szentírásolvasás és az arról való elmélkedés
abban segítenek minket, hogy folyamatosan figyeljünk Isten üzenetére. A
tanítás nem maradhat bennünk "holt betű", hanem meg kell elevenednie,
aktív keresztény magatartássá és Krisztusban való életté kell válnia.
Hordozzuk elménkben és szívünkben az "örök élet igéit", és éljük az
evangéliumot! Isten igéjének rendszeres hallgatása ösztönözzön minket
Krisztus követésére: hallgassuk és tartsuk meg tanítását!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek,
hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök
hozzád, hogy a benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át
lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a te szeretetednek vértanújává
tegyen. Igen, így akarok elkészülni rá, hogy előtted megjelenhessek: a
szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a te irgalmas
szereteted karjaiba repülni.
Lisieux-i Szent Teréz


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170510.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. május 9., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-05-09

2017. május 9. - Kedd

Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél
volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A
zsidók körülvették őt, és megkérdezték: "Meddig tartasz még
bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk
nyíltan!" Jézus így felelt: "Mondtam már nektek, de nem hiszitek el.
Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek
rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én
juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök
életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket
kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki
sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk."
Jn 10,22-30
Elmélkedés:
A tegnapi elmélkedésben már megemlítettük, hogy Isten közösségre,
szeretetközösségre akar lépni velünk. E közösség mintája nem más, mint
az Atya és a Fiú kapcsolata, egysége. Jézus a mai evangéliumban
kimondja a mennyei Atyával való kapcsolatának lényegét: "Én és az Atya
egy vagyunk." Az egykori hallgatóság aligha értette meg ezt az
egységet, és a mi számunkra is titok. Az önmagát kinyilatkoztató
Istennek adott válaszunk a hit, a hit engedelmessége. A hit nem csupán
annyit jelent, hogy elhisszük mindazt, amit Isten állít, azaz nem
vonjuk kétségbe szavainak igazságát, hanem értelmünk és akaratunk
hódolatát, Isten előtti meghajlását jelenti. A hit válasz Isten
kinyilatkoztatására és szeretetére. A kinyilatkoztatás Isten részéről
leereszkedés, s ez leginkább a Fiúisten megtestesülésében, emberré
válásában mutatkozik meg. Nem kiérdemeljük Isten leereszkedését, hanem
ingyenes ajándékként kapjuk. Ajándékként, amit akár vissza is
utasíthatunk. Isten természetesen azt szeretné, ha hittel elfogadnánk
őt és engedelmeskednénk neki, azaz szeretetkapcsolatban élnénk vele.
Jézus szavai alapján megvilágosodik számunkra az üdvösség útja:
Hallgassunk az Úr szavára! Kövessük őt engedelmes lélekkel! Higgyünk
abban, hogy ő az üdvösség közvetítője! Fogadjuk el tőle az örök élet
ajándékát!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus, feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként
mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, az apostoloknak és
a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg nekünk is és
erősítsd bennünk az örök élet reményét!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Az e-vangélium küldéssel és az esetlegesen előforduló hibákkal
kapcsolatban írok.
2017. május 5-én, pénteken egy szerverhiba miatt nem tudtuk a
megszokott módon küldeni az e-vangéliumot. Még éjszaka észleltük a
szerverhibát, ezért ideiglenesen egy másik szerverről küldtük ki az
e-mailt. Hiába volt a gyors intézkedés, az új szerver nem tudta
helyesen kezelni a betűket, ezért sokak számára olvashatatlan volt a
szöveg. Bocsánatot kérek e technikai hiba miatt azoktól, akiknél
jelentkezett ez a probléma. Sajnos nincs kizárva, hogy a következő
napokban is előfordul hasonló.
Mi a teendő, ha furcsa betűk vannak a szövegben?
A böngészőben a Beállítások menüpontban a karakterkódolást UTF-8-ra
kell állítani.
Mit kell tenni, ha nem kapjátok meg az evangéliumot, azaz nem érkezik
meg az e-mail?
1. Érdemes megnézni a Spam mappát. Ha ott van, akkor meg kell jelölni,
hogy NEM Spam.
2. Ha ott sincs, akkor várjatok türelemmel, és ha nem is a megszokott
időben, de később biztosan meg fog érkezni, mert a hiba elhárítása után
el fogjuk küldeni.
3. A megérkezésig a mindennapi evangéliumot elolvashatjátok ezen az
oldalon: www.evangelium365.hu. Ha a honlapon sem olvasható az
e-vangélium, akkor más hiba is van a háttérben, de mi már dolgozunk
annak elhárításán.
Megkapom-e újra a hibás napi evangélium e-mailt?
A hibásan megjelenő e-maileket nem küldjük újra, mert nem érint
mindenkit, és nem tudnánk csak azoknak küldeni, akiknél ez a probléma
fennáll.
Kell-e jelezni az esetleges hibákat?
A hibákat nem szükséges jeleznetek felénk, mert többen figyeljük a
helyes működést, minden hibát azonnal észlelünk és igyekszünk mielőbb
javítani.
Okostelefon alkalmazás
Már teszteljük az okostelefon alkalmazás új verzióját, amely néhány
héten belül elérhető lesz. Rögtön jelezni fogom ha már letölthető.
E-vangélium támogatás
Az e-vangélium küldést folyamatosan fejlesztjük, javítjuk. Az
üzemeltetés és a fejlesztés költségeit kizárólag adományokból
biztosítjuk. Köszönöm azoknak az e-vangélium olvasóknak a jószándékát,
akik időnként gondolnak arra, hogy adományt küldjenek erre a célra.
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. május 9.
Az e-vangelizációt az alábbi módokon lehet támogatni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002
6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen
e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium
+1. Aki cége számára szeretne igazolást kérni adományáról, jelezze ezt
a zalalovo@gmail.com címen.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170509.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. május 8., hétfő

[Napi e-vangelium] 2017-05-08

2017. május 8. - Hétfő

Abban az időben Jézus így szólt: "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor
életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a
juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy
jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres
azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó
pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, - mint ahogy az
Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De
más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is
vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy
pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy
majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert
van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.
Ezt a parancsot kaptam Atyámtól."
Jn 10,11-18
Elmélkedés:
Istent nem úgy ismerjük meg, ahogyan a világ dolgait. A világot
elsősorban érzékszerveink segítségével vagy technikai eszközökkel
fedezzük fel, Istent pedig a hit által, illetve annak köszönhetően,
amit önmagáról kinyilatkoztat, tanít, felfed számunkra. E megismerésünk
azonban a földi élet során korlátozott, sosem teljes. Isten nem akar
előlünk örökre elzárkózni, hiszen akkor nem léphetnénk vele
szeretetközösségre. Meghagyhatna minket az örök keresés állapotában, de
ehelyett jóságában feltárja magát előttünk. Isten az ő Fiában, a
második isteni személyben, Jézus Krisztusban nyilatkoztatja ki önmagát
számunkra a legteljesebb formában. Ha az isteni kinyilatkoztatást úgy
fogjuk fel, mint puszta ismeretközlést, akkor téves úton járunk.
Valójában Isten azért tárja fel előttünk önmagát, azért közeledik
hozzánk, hogy közösségben éljen velünk.
Mindezek fényében könnyen megérhetjük Jézus "én vagyok" kezdetű
mondásainak valódi jelentőségét. A mai evangéliumban ezt a
kinyilatkoztatást teszi önmagáról: "Én vagyok a jó pásztor." Mintha
csak ezt mondaná: Ember! Ismerd fel, hogy én vagyok a te jó pásztorod,
aki életemet adtam érted! Én vezetlek téged az Atya felé. Engem követve
juthatsz el az örök életre. Kövess engem, és én megmutatom neked, hogy
hol találod meg lelked számára az élő vizet! Hallgass az én hangomra,
hogy eljuss az üdvösségre!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled,
megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked
köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a
kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts
minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk
azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170508.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. május 7., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2017-05-07

2017. május 7. - Húsvét 4. vasárnapja

Abban az időben így szólt Jézus: "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki
nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló.
Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit
neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és
kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok
követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak
tőle, mert az idegen hangját nem ismerik."
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről
beszél. Jézus ezért így folytatta: "Bizony, bizony, mondom nektek: Én
vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és
rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam
keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj
csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy
életük legyen, és bőségben legyen."
Jn 10,1-10
Elmélkedés:
Indulj el utadon!
A mai napon, húsvét 4. vasárnapján Papi és Szerzetesi Hivatások
Világnapját ünnepli Egyházunk. Jó Pásztor vasárnapnak is nevezzük ezt
az ünnepet, egyrészt azért, mert az evangélium Jézust, mint Jó Pásztort
állítja elénk, másrészt azért, mert minden pap és szerzetes arra kap
meghívást, hogy jó pásztorként gondoskodjon a rábízottakról, Isten
népéről.
Nem minden ember foglalkozik azzal, hogy mi a hivatása, van-e
egyáltalán neki valamilyen sajátos hivatása, feladata az életben. Sokan
sem fiatalkorukban, sem később nem teszik fel maguknak azt a kérdést,
hogy van-e életüknek különösebb célja, vár-e tőlük valamit Isten? Nem
nyugtalanítja őket, hogy megfelelnek-e a teremtő Isten elvárásainak.
Mások viszont észreveszik, hogy milyen belső erők mozgatják őket
döntéseikben és cselekedeteikben, felfedezik sajátos képességüket,
amelyeket az evangéliumok nyelvén talentumoknak nevezünk. Elindulnak,
hogy fejlesszék képességeiket, mert megértik, hogy Istentől kapták
azokat és kötelességük azok fejlesztése, használata mások javára.
A papi hivatás lényegét, titkát nehéz megragadni. Nem egyszerűen csak
arról van szó, hogy valaki meghoz egy határozott döntést és személyesen
elkötelezi magát egy feladat végzésére, hanem arról, hogy Istentől
megszólítást, meghívottságot érez és önzetlenül átadja önmagát annak a
feladatnak a szolgálatára, amelynek teljesítésére Isten hívja. Belső
indíttatás, elköteleződés és hivatástudat nem csak a papoknál és a
szerzeteseknél létezik. Nagyon sokan hivatásuknak érzik szülői
feladataikat, gyermekeik nevelését. Orvosok, pedagógusok esetében is
joggal beszélhetünk arról, hogy mások gyógyítását vagy tanítását
hivatásként élik meg. Sokan csatlakoznak önkéntesként karitatív
szervezetekhez, mert munkájuk mellett hivatásuknak érzik azt, hogy
másokon segítsenek önzetlenül és szeretettel végzett szolgálatuk által.
Amikor valakit a hivatásával kapcsolatban kérdeznek és azt próbálják
megtudni tőle, hogy miért választotta éppen azt, amelyet gyakorol,
akkor sokféle motivációt lehet felsorolni, amelyek a döntésben
befolyásolták és a megvalósítás irányába terelték, de mindig marad egy
homályos folt, egy megmagyarázhatatlan elem. A papi hivatás esetében
azért van ez így, mert Isten csendes munkáját, amely hatással van egy
fiatal lelkére, nehéz tetten érni.
A pályaválasztás időszakában sok fiatal teszi fel önmagának a következő
kérdéseket: Mi a hivatásom? Honnan tudhatom meg, hogy van-e hivatásom?
E kérdések mögött jól kitapinthatóan ott húzódik a bizonytalanság.
Vannak fiatalok, akiket a legnagyobb jószándék vezet, szeretnének
Istenért és az emberekért valami szépet tenni, nem ragaszkodnak tehát
önző elképzeléseikhez és nem álmodoznak fényes karrierről, mégis éveken
keresztül csak gondolkoznak, őrlődnek, tétováznak, nem képesek egész
életre szóló döntést hozni. Természetesen megfontoltan kell dönteni, de
a megfontoltság mellé érdemes odatenni a bátorságot és a bizalmat, hogy
majd Isten segíteni fog a hivatás teljesítésében. Amíg valaki csak azon
töpreng, vajon mi a hivatása, addig nincs semmilyen hivatása. De ha
elindul egy úton, mégpedig azzal a bátorsággal és bizalommal, hogy
Isten segít majd neki, hogy végighaladjon ezen az úton, annak már van
hivatása és megtalálta azt.
A bizonytalankodó fiataloknak szól az üzenet: Ne tétovázz és ne
várakozz sokáig! Indulj el saját utadon és Isten majd vezetni fog!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, mindenható Istenünk, a te titkaidat és csodáidat szemléljük.
Titok és csoda az, amikor a te gyermekeddé válik az a gyermek vagy
felnőtt, akit megkeresztel egy pap. Titok és csoda, amikor megszabadul
bűneitől az a személy, akit a pap által közvetített feloldozás révén
megérint a te isteni irgalmad a szentgyónásban. A legnagyobb titok és
csoda az, amikor a pap imádsága által a kenyér és a bor az Úr testévé
és vérévé változik a szentmisében. Istenünk, küldj papokat, akik
Krisztust, a Jó Pásztort követve szolgálják az emberek üdvösségét és
jelenvalóvá teszik számukra a te csodálatos titkaidat és csodáidat!
Küldj papokat, akik jelenlétedről, irgalmadról és szeretetedről
tanúskodnak a világban!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170507.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Blogarchívum