2017. december 10., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2017-12-10

2017. december 10. - Advent 2. vasárnapja

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta
megírta: "Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse
utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit." János ezért a pusztában hirdette a
bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész
vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig
megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát
viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt
hirdette: "Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó,
hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek
titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!"
Mk 1,1-8
Elmélkedés:
Életünk útjai
Minden ember élete utakból áll. Van, amikor tudjuk, hogy pontosan hová
vezet egy-egy út, máskor teljes homályba burkolózik az út vége.
Némelyik úton bátran indulunk, lendülettel haladunk, más utakra
félelemmel lépünk, csak óvatosan araszolunk. Olykor magabiztosak
vagyunk, mert határozottan érezzük, hogy ez a mi utunk, máskor
elbizonytalanodunk, mert azt érezzük, hogy ez nem a mi utunk,
zsákutcában találjuk magunkat, ahonnan vissza kell fordulnunk.
Minden ember élete utakból áll. Néha egyedül haladunk egy úton, mert
annak nehézségeivel nekünk kell megküzdenünk, máskor társainkkal együtt
megyünk egy olyan úton, amely a közösen meghatározott cél felé vezet.
Néha könnyedén, gyorsan haladok előre, máskor minden lépés fárasztó,
megerőltető számomra. Néha olyan pontossággal haladok, mintha csak egy
térképen bejelölt útvonalat követnék, máskor véletlenszerű kóborlásnak
tűnik az út. Ezeken az utakon folyton haladnunk kell, hogy megérkezzünk
célunkhoz. Haladás nélkül, lépések nélkül nincs célba érés.
Minden ember élete utakból áll. Az én életem is utakból áll. Érzem-e
ezeken Isten vezetését? Igénylem-e, hogy ő vezessen útjaimon? Hová
vezet életutam? Egyszerű adventi kérdések ezek, amelyek
megválaszolásához még el sem kell indulnunk, hanem le kell ülnünk, hogy
szépen, csendben válaszoljunk rájuk.
Advent 2. vasárnapjának evangéliumában Keresztelő Szent János hangját
halljuk: "Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit." És
János szavára megmozdult a nép, bűnbánatot tartottak és ennek jeleként
megkeresztelkedtek. Egy kicsit elcsodálkozunk azon, hogy mennyire
hatásos volt János felhívása. Vajon minek köszönhető ez az eredményes
fellépés? Talán annak, hogy egészen különleges volt az életvitele? Mert
az biztos, hogy nem úgy élt, ahogyan kortársai. Kivonult a pusztába,
kereste a magányt. Ruházata a lehető legegyszerűbb, amit a természet ad
neki. Étele szintén a természet adománya. Ha csupán ezeket a külső
dolgokat látták volna az emberek, akkor talán különcnek tartották
volna, de aligha hallgattak volna rá. Mosolyogtak volna megjelenésén és
szavain egyaránt. De nem ez történt, hanem odafigyeltek szavára, s
ennek oka az, hogy megérezték: János valóban próféta, prófétai jellem,
általa Isten szól a néphez. Keresztelő János bűnbánatot hirdetett és az
emberek belátták saját bűnösségüket, pedig jól tudjuk, hogy ez
egyáltalán nem könnyű. János fellépése felrázta az embereket és
elindultak a bűnbánat útján, amelyen Isten vezette őket.
Igen, a bűnbánat is egy út, mindannyiunk útja, amelyen Isten vezet
minket. Az adventi időszak célja az, hogy elindítson minket ezen az
úton, a bűnbánat útján. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet.
Bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk,
hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. A téli
időszakban gyakran előfordul, hogy a heves szél hatalmas úttorlaszokat
emel, amelyek akadályozzák az embereket a közlekedésben. Aztán egy idő
után jönnek a hótoló gépek és felszabadítják az utakat. A bűnök
úttorlaszát a bűnbocsánat szentsége szünteti meg, ezért az adventi
időszakban mindenképpen keressük meg annak idejét, amikor elvégezzük
szentgyónásunkat. Így tudunk majd tiszta szívvel megérkezni a betlehemi
gyermekhez, Jézushoz.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés
elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és
hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e
világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki
igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni
minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a
szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden
nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171210.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum