2017. október 16., hétfő

[Napi e-vangelium] 2017-10-16

2017. október 16. - Hétfő

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt
hozzájuk: "Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem
kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a
niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az
ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is,
és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött,
hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a
nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás
szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint
Jónás."
Lk 11,29-32
Elmélkedés:
Isten szeretetéről tanúskodik az a tény, hogy időnként figyelmezteti a
helyes útról letérő embert. Néha egy-egy személyt küld, aki világosan
megmondja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki
ragaszkodik bűnös életéhez vagy egyértelműen figyelmeztet, hogy mit
kell tenni a jövőben. Máskor a világos emberi szó helyett valamilyen
jel szolgál figyelmeztetésként, amelyet már nehezebb észrevenni,
felismerni, illetve értelmezni. De ezek az isteni jelek is azt a célt
szolgálják, hogy megváltoztassuk életünket. Aki viszont semmibe veszi
Istent és törvényeit, annak semmiféle jel sem számít, s mindenféle
figyelmeztetést semmibe vesz.
Az evangéliumokban néhány esetben előfordul, hogy a nép jelet követel
Jézustól, mégpedig olyan jelet, amely igazolja, bizonyítja számukra,
hogy ő az Isten által küldött Messiás. A mai üzenetben is erről
olvasunk. Jézus két jelként szolgáló személy alakját idézi fel az
ószövetségi időkből. Jónás próféta Isten figyelmeztető üzenetét
hirdette az embereknek. Prófétai szavára az emberek odafigyeltek,
komolyan vették és bűnbánatot tartottak. Dél királynője pedig azért
volt jel, mert az isteni bölcsességre vágyakozott és képes volt hosszú
utat is megtenni, hogy hallgathassa a bölcsességéről híres Salamon
király szavait.
Jézus személye még a két ószövetségi alaknál is nagyobb jel, aki azért
jött el a világba, hogy hirdesse a megtérést. Meghallom-e Isten
bűnbánatra szólító szavát?
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket
tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod
lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy
bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy
soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy
bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való
részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171016.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum