2015. május 16., szombat

[Evangelium] 2015-05-16

2015. május 16. – Szombat

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.
Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy
örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra,
amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én
kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is
szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az
Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az
Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés:

„Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek" (Jn 16,23)
- olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Hogyan értsük szavait? Ha a
diák ellustálkodja a napot tanulás helyett, kérheti azt, hogy a másnapi
dolgozata hibátlan legyen? Ha valaki egy munkahelyi balesetben eltörte a
lábát, kérheti-e, hogy másnapra meggyógyuljon? Ha valaki szerencsejátékban
elveszítette a pénzét, kérheti-e azt, hogy a következő héten övé legyen a
főnyeremény? Beleférnek ezek a kérések a „bármi" keretébe? Teljesíteni
fogja azokat Isten? Aligha. Egyesek bizonyára szívesen vonatkoztatnák
Jézus szavait a felsorolt példák területeire vagy hasonlókra, de ez a
kijelentés teljes félreértése. Az imádság nem pótolja emberi
mulasztásunkat. Az imádság nem pótolja emberi kötelességszegéseinket. Az
ima nem teszi semmissé az emberi hibáinkból, gyengeségünkből fakadó
rosszat. Az ima nem fogja segíteni bűnös és káros szenvedélyeinket. Az ima
arra való, hogy lelki kincsekért imádkozzunk, mindazért, ami lelkünk javát
szolgálja.
Jézus kijelentésének súlypontja ott van, hogy az ő nevében kell
imádkoznunk. Ő a közbenjárónk az Atyánál. Visszatér a mennybe, ahonnan
jött, de továbbra is figyel kéréseinkre és kegyelmével segíti életünket.
Tanuljunk meg az ő nevében, helyesen imádkozni!
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Istenem, kegyelmed lassan, de biztosan egyházadba vezetett. Még azt a
kegyelmet is adtad, hogy ezt a hivatottságot teljesen kihasználjam és
üdvösségemre fordítsam. Vezess és állandóan vigyél végtelen irgalmad
forrásához. Lelkem pedig lángoló imádással legyen tele.
John Henry Newman

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-16
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150516.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2015. május 15., péntek

[Evangelium] 2015-05-15

2015. május 15. – Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti
szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül,
szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már
nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni
fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon
már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés:

Ismét a viszontlátásról és annak öröméről beszél Jézus. Szavait egyaránt
érthetjük a feltámadása utáni időszakra vagy második eljövetelére. Az első
pünkösd óta Szentlelke által Jézus jelen van a világban, az Egyházban. Az
ő jelenléte a keresztény ember számára a belső, belülről fakadó öröm
forrása, amelyet senki nem vehet el a hívőtől. Ha csupán egy pillanatnyi
élethelyzet vagy kedvező élmény okozna örömet, azt nem lehetne tartósnak
nevezni. Az igazi öröm mindig ajándék, mégpedig Isten ajándéka.
Mondhatjuk, hogy részesedés Isten örömében. Életünk örömét akkor fogjuk
megtalálni, ha állandóan Istenre figyelünk elismerve azt, hogy ő a teremtő
és mi az ő teremtményei vagyunk. Ez a létezés öröme, az élet öröme.
Istennek köszönhetjük életünket, és amikor ezt felismerjük, akkor valóban
öröm tölti el szívünket.
Jézus nem úgy beszél az örömről, mint ami majd a jövőben fog elérhetővé
válni. Nem is csupán úgy, mint ami feledteti a múltbeli nehézségeket,
gondokat. Szavai szerint az öröm már a jelenben is megtapasztalható, az
öröm állapotában élünk, mert érezzük Isten jelenlétét, kegyelmét és
szeretetét.
Ha Isten valóban jelen van az életemben, akkor ez örömmel tölt el, s ezt
fogom a világ felé sugározni. Legyek az öröm embere! Legyek Isten örömének
továbbadója!
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Istenünk! Gondviseléseddel úgy intézted, hogy egyházad Péterre épüljön.
Add, hogy akit az ő utódává tettél, az néped számára a hit és kegyelmi
közösség egységének látható forrása és alapja legyen.

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-15
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150515.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2015. május 14., csütörtök

[Evangelium] 2015-05-14

2015. május 14. – Csütörtök

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már
nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az
Atyához megyek.)" Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani
ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és
viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még
egy kis idő? Nem értjük, mit beszél." Jézus észrevette, hogy kérdezni
akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még
egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok
engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ
pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul."
Jn 16,16-20

Elmélkedés:

Jézus talányos kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Még egy kis idő
és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem" (Jn
16,16). A kijelentést egykor maguk az apostolok és a tanítványok sem
értették, ezért annak jelentéséről kezdenek egymással beszélgetni. Mivel
nem jutnak előbbre, meg akarják kérdezni a Mestert, aki azonban megelőzi
őket, de újabb kijelentésével tulajdonképpen mégsem magyarázza meg előző
szavait.
A tanítványokhoz hasonlóan mi is e mondás tartalmát szeretnénk megfejteni.
Tegyünk erre most kísérletet. Mivel az utolsó vacsorán mondta Jézus e
szavakat, ezért érthette úgy, hogy kis idő múlva, azaz másnap eltávozik az
életből, meghal és eltemetik, majd ezt követően harmadnapra feltámad és
ennek köszönhetően újra látni fogják őt. Ugyanakkor gondolhatott Jézus
arra is, hogy még egy kis ideig, mintegy negyven napig marad e világban
halálát és feltámadását követően, majd pedig egyszer vissza fog térni a
világba, ez lesz az ő második eljövetele az idők végén. Ebben az esetben a
„kis idő" néhány évezred vagy még több is lehet, ami emberi mérték szerint
ugyan sok, de az örökkévaló Isten számára valóban csak „kis idő."
Ha biztosan nem is tudjuk, mit akart a mi Urunk mondani, mindenesetre
várjuk hittel jövetelét, amely valóban az öröm ideje lesz a világ számára.
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Urunk, az élet teljességét jelölted ki számunkra, mint követendő célt és
megvalósítandó feladatot. Bárkívülről ehhez sok segítség áll
rendelkezésünkre, mégis magunknak kell helyt állnunk. A legnagyobb
segítség azonban a te jóságod és emberszereteted, mert testvérünkké
lettél. Köszönet Neked, Urunk!
Robert Svoboda

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-14
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150514.mp3
 
________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!

Nagy örömmel mondok köszönetet az idei iskolai füzet akció támogatóinak.
Eddig több mint 12 ezer füzetre érkezett felajánlás. Köszönöm, hogy sokan
megírtátok, mennyire jónak és hasznosnak tartjátok vallásos borítójú
füzetekkel megajándékozni a gyerekeket országszerte.

A felajánlott füzetek mennyisége és a beérkező igények megtekinthetők az
alábbi honlapon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015.
Ugyanitt megnézhető az újonnan tervezett füzetek borítója is.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. május 14.

Az eredeti üzenet itt olvasható:
A 2014-es év karitatív akciói közül a vallásos borítójú iskolai füzetek
adományozása az ötlet eredetisége miatt nagy sikert aratott. Sokan
csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták az
ajándékba kapott 20 ezer füzetet. A sikeren felbuzdulva idén is legalább
ennyi füzetet szeretnénk eljuttatni rászoruló gyermekeknek. A különbség
csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
megkezdése előtt történik a kiosztás, hogy a szülők a nyári
tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket a
füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

Sokak számára ismert, de érdemes felelevenítenünk a legfontosabb
információkat. Teljesen szabvány füzeteket készítünk, négy féle
változatban: első osztályos vonalazású, négyzetrácsos, vonalas alsós és
felsős. Az újdonság az benne, hogy a borítója vallásos tartalmú, azaz
gyermekek számára készült rajzzal, egy-egy evangéliumi jelenettel az
elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

Idén is a plébániákra és egyházi iskolákba juttatjuk el nagyobb, néhány
száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
a plébánosok és hitoktatók végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a
postadíj többe kerül, mint a néhány füzet. A gyerekek természetesen
ingyenes kapják. E karitatív akcióval az evangelizáció mellett a
hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható. A gyakorlatban ezúttal is a tavalyi módszert
követjük a kiosztáskor: egyrészt minél több gyermek kapjon 1-2 füzetet,
másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

Idén a füzetcsomagok mellé golyóstollat is szeretnénk adományozni a
következő evangéliumi felirattal: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).

Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat 1600 Ft adománnyal!

Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

A füzet akcióra szánt adományokat 2015. május 20-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2015. május 13., szerda

[Evangelium] 2015-05-13

2015. május 13. – Szerda

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm
volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az
Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog
beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni
nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit
majd hirdet nektek."
Jn 16,12-15

Elmélkedés:

A Szentlélekkel kapcsolatban újabb kijelentést tesz Jézus búcsúbeszédében:
„az Igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra" (Jn 16,13). Milyen
igazságra gondolhatott a mi Urunk?
Pilátus előtt, kihallgatása alkalmával Jézus ezt mondta: „aki az
igazságból való, hallgat a szavamra." Ekkor Pilátus megkérdezte: „Mi az
igazság?" (Jn 18,37-38). A római helytartó ezen kérdése óta az
emberiségben nem csak az igazság keresésének vágya él, hanem az igazság
létezésének megkérdőjelezése is. Megismerhető-e az ember számára az
igazság? Milyen igazságot, értéket érdemes követnünk? Létezik-e személyes
érdekektől független igazság? Valóban igazságnak tekinthető-e az, amit a
többség, a közvélemény vagy éppen csak néhány közvéleményformáló annak
mond? Hogyan találhatjuk meg az igazságot egy olyan korban, amikor egyesek
olyan rafinált módon mutatják be féligazságaikat, hogy azok már-már
igazságnak tűnnek?
E kérdésekre a válasz Jézus személye. Az igazsággal kapcsolatos
bizonytalanságaink és kételkedéseink eloszlatására egyedül a Szentlélek
képes, aki elvezet bennünket a teljes igazságra. Mert az igazság Jézus
személyében áll előttünk. Pilátus előtt is ott állt az igazság, de a
kételkedés elhomályosította értelmét, látását. Világosítsa meg értelmünket
a Szentlélek, hogy Jézus Krisztusban felismerjük az igazságot!
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Istenünk, sokat kívánsz tőlünk – voltaképpen mindent. Jézus, a mi
testvérünk odaadta egész életét, és íme: él! Mi sokszor beszélünk az ő új
életéről, magunkban ugyanakkor még mindig a halált hordozzuk, pedig elég
volna számunkra egy egészen kevés bátorság is. Ez a bátorság talán kis
lépésekben – átlendíthetne bennünket az igazi életbe. Olykor mintha
ugródeszkán állnánk. Istenünk, segíts elszánni magunkat, hogy végre
ugorjunk – az új életbe!
E. A. Grabner-Haider

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-13
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150513.mp3
 
________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!

Nagy örömmel mondok köszönetet az idei iskolai füzet akció támogatóinak.
Immár 10 ezer füzetre, azaz a tervezettnek felére érkezett felajánlás.
Köszönöm, hogy sokan megírtátok, mennyire jónak és hasznosnak tartjátok
vallásos borítójú füzetekkel megajándékozni a gyerekeket országszerte.

A felajánlott füzetek mennyisége és a beérkező igények megtekinthetők az
alábbi honlapon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015.
Ugyanitt megnézhető az újonnan tervezett füzetek borítója is.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. május 13.

Az eredeti üzenet itt olvasható:
A 2014-es év karitatív akciói közül a vallásos borítójú iskolai füzetek
adományozása az ötlet eredetisége miatt nagy sikert aratott. Sokan
csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták az
ajándékba kapott 20 ezer füzetet. A sikeren felbuzdulva idén is legalább
ennyi füzetet szeretnénk eljuttatni rászoruló gyermekeknek. A különbség
csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
megkezdése előtt történik a kiosztás, hogy a szülők a nyári
tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket a
füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

Sokak számára ismert, de érdemes felelevenítenünk a legfontosabb
információkat. Teljesen szabvány füzeteket készítünk, négy féle
változatban: első osztályos vonalazású, négyzetrácsos, vonalas alsós és
felsős. Az újdonság az benne, hogy a borítója vallásos tartalmú, azaz
gyermekek számára készült rajzzal, egy-egy evangéliumi jelenettel az
elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

Idén is a plébániákra és egyházi iskolákba juttatjuk el nagyobb, néhány
száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
a plébánosok és hitoktatók végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a
postadíj többe kerül, mint a néhány füzet. A gyerekek természetesen
ingyenes kapják. E karitatív akcióval az evangelizáció mellett a
hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható. A gyakorlatban ezúttal is a tavalyi módszert
követjük a kiosztáskor: egyrészt minél több gyermek kapjon 1-2 füzetet,
másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

Idén a füzetcsomagok mellé golyóstollat is szeretnénk adományozni a
következő evangéliumi felirattal: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).

Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat 1600 Ft adománnyal!

Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

A füzet akcióra szánt adományokat 2015. május 20-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2015. május 12., kedd

[Evangelium] 2015-05-12

2015. május 12. – Kedd

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki
küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam
nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb
nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el
hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi
majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem
hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok
engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték."
Jn 16,5-11

Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédében Jézus az általa elküldendő
Szentlélekről a következőket mondta: „meggyőzi majd a világot a bűnről, az
igazságról és az ítéletről" (Jn 16,8). A kijelentés jelentőségét akkor
értjük meg igazán, ha önmagunkra vonatkoztatjuk. A Szentlélek nem
általánosságban győzi meg az embereket arról, hogy van bűn és a másik
ember bűnös, hanem engem győz meg arról, hogy bűnös vagyok. Az
evangéliumokban számos helyen találkozunk a farizeusi lelkülettel, amelyet
Jézus minden esetben nagyon határozottan elutasít. A farizeusoknak éppen
az volt a legnagyobb bűnük, hogy magukat tökéletesnek tartották, azaz nem
ismerték el, hogy bűnösök. A Szentlélek abban segít minket többek között,
hogy bűntudatot és bűnbánatot ébreszt bennünk.
Az utóbbi években divatossá vált, hogy nem kell bűntudatot ébreszteni az
emberekben, mert ez nyomasztóan hat rájuk. A bűntudat valóban kellemetlen
azok számára, akik nem ismerik a bűnbánatot és a bűntől való szabadulás
útját. Hívő keresztényként tudjuk, hogy bűneink megbánása és megvallása a
szentgyónásban megszerzi számunkra Istentől a bocsánatot. Ne féljünk
szembenézni bűneinkkel! Ne féljünk Isten előtt megvallani azokat! A
bűnbánó megtapasztalja a bűnből való felemelkedést, a lelki újjászületést.
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Kegyes Pásztor, igaz étek, édes Jézus, kérünk Téged: Te legeltesd, védd a
népet, Te mutasd meg kegyességed fönn az élők közepett! Mindenható
fejedelmünk, étkünk, éltetőnk, szerelmünk, engedj asztalodra lelnünk,
testvérül engedd ölelnünk odafönn a szenteket!
Aquinoi Szent Tamás: Lauda Sion

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-12
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150512.mp3
 
________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!

Nagy örömmel mondok köszönetet az idei iskolai füzet akció támogatóinak.
Immár 10 ezer füzetre, azaz a tervezettnek felére érkezett felajánlás.
Köszönöm, hogy sokan megírtátok, mennyire jónak és hasznosnak tartjátok
vallásos borítójú füzetekkel megajándékozni a gyerekeket országszerte.

A felajánlott füzetek mennyisége és a beérkező igények megtekinthetők az
alábbi honlapon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015.
Ugyanitt megnézhető az újonnan tervezett füzetek borítója is.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. május 12.

Az eredeti üzenet itt olvasható:
A 2014-es év karitatív akciói közül a vallásos borítójú iskolai füzetek
adományozása az ötlet eredetisége miatt nagy sikert aratott. Sokan
csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták az
ajándékba kapott 20 ezer füzetet. A sikeren felbuzdulva idén is legalább
ennyi füzetet szeretnénk eljuttatni rászoruló gyermekeknek. A különbség
csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
megkezdése előtt történik a kiosztás, hogy a szülők a nyári
tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket a
füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

Sokak számára ismert, de érdemes felelevenítenünk a legfontosabb
információkat. Teljesen szabvány füzeteket készítünk, négy féle
változatban: első osztályos vonalazású, négyzetrácsos, vonalas alsós és
felsős. Az újdonság az benne, hogy a borítója vallásos tartalmú, azaz
gyermekek számára készült rajzzal, egy-egy evangéliumi jelenettel az
elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

Idén is a plébániákra és egyházi iskolákba juttatjuk el nagyobb, néhány
száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
a plébánosok és hitoktatók végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a
postadíj többe kerül, mint a néhány füzet. A gyerekek természetesen
ingyenes kapják. E karitatív akcióval az evangelizáció mellett a
hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható. A gyakorlatban ezúttal is a tavalyi módszert
követjük a kiosztáskor: egyrészt minél több gyermek kapjon 1-2 füzetet,
másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

Idén a füzetcsomagok mellé golyóstollat is szeretnénk adományozni a
következő evangéliumi felirattal: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).

Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat 1600 Ft adománnyal!

Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

A füzet akcióra szánt adományokat 2015. május 20-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2015. május 11., hétfő

[Evangelium] 2015-05-11

2015. május 11. – Hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló,
akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől
fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor
mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így
tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket
azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy
előre megmondtam nektek.
Jn 15,26 – 16,4a

Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán mondott beszédének mai részletében Jézus feladatot ad
apostolainak és figyelmeztetést fogalmaz meg számukra. A feladat az, hogy
az apostolok, akik nyilvános működése három esztendeje alatt állandóan
vele voltak, tegyenek tanúságot róla. A tanúságtétel tartalma Jézus
tanítása, valamint cselekedetei. Az Úr megváltó kereszthalálát és
feltámadását követően az apostolok megértik, hogy erről is tanúságot kell
tenniük, azaz hirdetniük kell, hogy Jézus halála mindenki számára meghozta
a bűnbocsánatot és feltámadása reményt ad nekünk ahhoz, hogy mi is
feltámadunk az örök életre. E küldetés mellett Jézus előre figyelmezteti
övéit, hogy tanúságtételük során üldözések fogják őket érni, s egyeseket
meg fognak ölni hitükért.
Mind a tanúságtételben, mind az üldözések elviselésében számíthatnak
Krisztus követői a Szentlélek segítségére. Jézus azért ígéri meg és küldi
el pünkösdkor a Szentlelket, hogy az apostolokat és a későbbiekben az
Egyház tagjait megerősítse a tanúságtételben.
Mit jelent a tanúságtétel a gyakorlatban? Nem feltétlenül azt, hogy előre
megtervezett módon beszélek valakinek a hitemről, hanem inkább azt, hogy a
mindennapi élethelyzetekben az evangélium értékrendje és Krisztus igazsága
szerint viselkedem, hitem szerint élek. Segítsen ebben a Szentlélek!
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Istenem, jaj annak az időnek, amikor még nem ismertelek, jaj annak a
vakságnak, amikor még nem láttalak, jaj annak a süketségnek, amikor még
nem hallottalak! Vakon és süketen és eltorzultan rohantam hanyatt homlok a
szép dolgokon keresztül, amiket teremtettél. És Te velem voltál, de én nem
voltam Veled, és azok tartottak Tőled távol, amik nem volnának, ha nem
lennének Tebenned. Megvilágosítottál, világ világossága: és megláttalak és
megszerettelek. Mert senki sem szeret, csak az, aki meglátott, és senki
sem lel meg, csak az, aki szeret.
Szent Ágoston

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-11
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150511.mp3
 
________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!

Nagy örömmel mondok köszönetet az idei iskolai füzet akció támogatóinak.
Immár 10 ezer füzetre, azaz a tervezettnek felére érkezett felajánlás.
Köszönöm, hogy sokan megírtátok, mennyire jónak és hasznosnak tartjátok
vallásos borítójú füzetekkel megajándékozni a gyerekeket országszerte.

A felajánlott füzetek mennyisége és a beérkező igények megtekinthetők az
alábbi honlapon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015.
Ugyanitt megnézhető az újonnan tervezett füzetek borítója is.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. május 11.

Az eredeti üzenet itt olvasható:
A 2014-es év karitatív akciói közül a vallásos borítójú iskolai füzetek
adományozása az ötlet eredetisége miatt nagy sikert aratott. Sokan
csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták az
ajándékba kapott 20 ezer füzetet. A sikeren felbuzdulva idén is legalább
ennyi füzetet szeretnénk eljuttatni rászoruló gyermekeknek. A különbség
csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
megkezdése előtt történik a kiosztás, hogy a szülők a nyári
tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket a
füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

Sokak számára ismert, de érdemes felelevenítenünk a legfontosabb
információkat. Teljesen szabvány füzeteket készítünk, négy féle
változatban: első osztályos vonalazású, négyzetrácsos, vonalas alsós és
felsős. Az újdonság az benne, hogy a borítója vallásos tartalmú, azaz
gyermekek számára készült rajzzal, egy-egy evangéliumi jelenettel az
elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

Idén is a plébániákra és egyházi iskolákba juttatjuk el nagyobb, néhány
száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
a plébánosok és hitoktatók végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a
postadíj többe kerül, mint a néhány füzet. A gyerekek természetesen
ingyenes kapják. E karitatív akcióval az evangelizáció mellett a
hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható. A gyakorlatban ezúttal is a tavalyi módszert
követjük a kiosztáskor: egyrészt minél több gyermek kapjon 1-2 füzetet,
másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

Idén a füzetcsomagok mellé golyóstollat is szeretnénk adományozni a
következő evangéliumi felirattal: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).

Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat 1600 Ft adománnyal!

Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

A füzet akcióra szánt adományokat 2015. május 20-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2015. május 10., vasárnap

[Evangelium] 2015-05-10

2015. május 10. – Húsvét 6. vasárnapja

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az
Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha
megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is
megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket
azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én
szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki
életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit
parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga
nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt,
amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem,
hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és
gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én
nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek
egymást!
Jn 15,9-17

Elmélkedés:

A megújulás forrása
Egyházunk 2000 éves történelmének egyes szakaszait szemlélve láthatjuk,
hogy időnként szükség van a megújulásra. Mondhatnánk, hogy mindez csupán
annak kérdése, hogy megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és a készség
a változtatásra, az igény a fejlődésre? Könnyebb ugyanis ragaszkodni a jól
bevált módszerekhez, mintsem megkockáztatni a bizonytalan eredményekkel
kecsegtető változtatásokat. Könnyebb rutinszerűen végezni a feladatokat,
mintsem újakkal kísérletezni. Szerencsés, ha az újítók eleve az Egyház
keretein belül gondolkoznak, és megoldási javaslataikat készek alárendelni
az egyházi irányításnak. Jó példa erre Assisi Szent Ferenc élete és az
általa alapított szerzetesközösség. Ha viszont az egyházi vezetés részéről
nem érezhető az elfogadás, az könnyen szakadásokhoz vezet, miként azt a
reformáció esete és Luther Márton példázza. Meg kell hallgatnunk a
kritikus észrevételeket, nem szabad azokat támadásnak vennünk és rögtön
elutasítanunk, hanem felül kell vizsgálnunk korábbi gyakorlatainkat, a
rosszat el kell vetnünk, a jót továbbra is meg kell tartanunk vagy még
jobbá, még gyümölcsözőbbé kell tennünk.
A rutin, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás életveszélyessé válhat.
Ez nem csupán az egyházi életre vonatkozik, hanem a hívő ember lelki
életére és kapcsolataira is. Szükségünk van a folyamatos megújulásra,
mégpedig a Krisztusban való megújulásra és a szeretetben való
újjászületésre. Isten kegyelmi ajándékait - s ezek között a szeretetet,
amiről a mai evangélium tanít - azért kapjuk, hogy a saját magunk és mások
lelki üdvösségét szolgáljuk vele. De ha ez rutinná, megszokottsággá válik,
akkor elveszti lényegét. A papok hivatalnokokká válnak, a hívek pedig
szentmisére járó robotokká. És akkor még csak azokról beszélünk, akik
valamilyen módon legalább az Egyházhoz kapcsolódnak. De mi van azokkal,
akik csak a megrögzöttséget látják az egyházi tevékenységekben és ez
taszítja őket a közösségtől? Hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége
és szeretet utáni vágya az Egyház által hirdetett örömhírrel? E kérdés
hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy az Egyház Krisztustól
kapott küldetése szerint valóban az örömhírt hirdeti és nem
látszattevékenységet végez. Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a
magunk üzenetét, ami Krisztus tanítása, de aligha találkozik a kettő, ha
kiüresedett tanításunk, jelentés nélkülivé váltak szavaink.
Megújulni az evangéliumban, a szolgálatban, a szentségekben, az
igehirdetésben, a hitben, a szeretetben, egyszóval megújulni Krisztusban,
ez a célunk. Honnan vesszük ehhez az erőt? Krisztus szeretetéből. Ő
mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja
barátaiért" (Jn 15,15). Az ő szeretetében fedezhetjük fel a megújulás
kimeríthetetlen forrását.
Elmélkedésünk befejezéseként még egy dolgot érdemes megemlíteni. Nem az a
cél, hogy feltétlenül kitaláljunk valami újat. Nem kell megírnunk egy
újabb evangéliumot, nem kell kitalálnunk egy nyolcadik szentséget. Ha az
örökkévaló Istenre és az ő örökérvényű tanítására figyelünk, akkor lelki
életünk, evangéliumi kereszténységünk az állandóan megújuló szeretetre fog
épülni.
© Horváth István Sándor
 
Imádság:

Urunk, szeretet Istene! Te saját hasonlatosságodra teremtetted meg az
embert és szívünkbe írtad a szeretet törvényét. Életünk során számtalan
formában sugárzod felénk szereteted. Segíts, hogy ezt mindig észrevegyük
és hálásak legyünk érte! Segíts, hogy szereteted megtapasztalása arra
ösztönözzön minket, hogy továbbadjuk a szeretetet embertársainknak!
Lelkünk mélyén újra és újra megszólal a hang, hogy megosszuk a szeretetet.
Segíts, hogy ezt mindig örömmel tegyük! Add, hogy a te örömöd teljessé
váljon mindazokban, akik szeretetközösségben vannak veled és szeretetben
élnek egymással!

A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-10
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150510.mp3
 
Blogarchívum