2014. június 21., szombat

[Evangelium] 2014-06-21

2014. június 21. – Szombat

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat
két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy
ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az
Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az
életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy
mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek
az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek,
hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet
azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel
is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a
mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek.
Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy
ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe
kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább,
kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit
igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti
mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az
Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok
hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik
magáról! Elég a mának a maga baja."
Mt 6,24-34

Elmélkedés:

Ne aggódjatok a holnapi étel, a ruházkodás vagy a megélhetés miatt –
mondja Jézus a hegyi beszédben. Világos, hogy ez nem a legszegényebbeknek
vagy a megélhetésért küzdőknek szólt, hanem azoknak, akik viszonylagos
jólétben élhettek. Nagyfokú érzéketlenség volna ugyanis ilyet tanácsolni
olyan embereknek, akiknek nincs biztosítva a jövője és teljes
bizonytalanságban tengődnek napról napra. Krisztus Urunk nem is esett a
tapintatlanság ezen hibájába. A beszéd címzettjei azok lehettek, akik nem
küzdöttek megélhetési és anyagi problémákkal, biztonságban éltek, amelyet
azonban elsősorban nem maguknak, hanem Isten bőkezűségének köszönhettek.
Ők azt a tanulságot vonhatták le: vegyék észre azokat, akikre ránehezedik
a mai nap gondja!
Az Úr szavai ugyanakkor az Atya gondviselő szeretetére irányítják
figyelmünket. A gondviselés azt jelenti, hogy az Istenben bízó embernek
nem kell féltenie az életét, nem kell aggodalmaskodnia a jövő miatt,
hiszen Isten mindig tudja, hogy mire van szükségünk és mi válik lelkünk
javára. Ez a tudat állandóan erősíti bizalmunkat, amire főleg a
megpróbáltatások idején van szükségünk. A nehéz helyzetekben
megtapasztaljuk, hogy Isten nem hagy magunkra, s ilyenkor arra nevel
bennünket, hogy mindenkor nagy bizalommal forduljunk felé. A gondviselés
megtapasztalása arra indít minket, hogy legyünk hűségesek Istenhez, aki
védelmez minket.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél
tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a
mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására.
E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel
és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül
a menny felé!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140621.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. június 20., péntek

[Evangelium] 2014-06-20

2014. június 20. – Péntek

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek
magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a
tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben,
ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák
és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test
világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha
szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság
benned sötétség, maga a sötétség mekkora?"
Mt 6,19-23

Elmélkedés:

Az ember szeret szép és értékes dolgokat birtokolni, főként akkor, ha van
rá anyagi lehetősége. A műkincseket vagy más drága holmikat gyűjtő
embereket a művészi szépség iránti tisztelet mellett olykor a birtoklási
vágy is vezérli, s nem sajnálnak akár kisebb vagyonokat adni egy-egy
ritkaságért. Érdemes óvatosnak lenni e területen, hiszen az ilyen
birtoklási vágy sokszor teljesen öncélú s öncélúvá teheti az embert.
Eközben ugyanis könnyen megfeledkezhet az ilyen személy Istenről és a
lelki kincsekről, s nem törődik azzal, hogy a legnagyobb érték, az
üdvösség megszerzéséért fáradozzon.
Erre a veszélyre, a földi javak Istentől elfordító veszélyére figyelmeztet
Jézus a mai evangéliumban: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! …
Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!" (Mt 6,19-20). Hitünk és az abból
származó jócselekedetek azok a lelki kincsek, amelyekre Jézus gondol,
hiszen a végső ítéletkor azt fogják tőlünk számon kérni, hogy tettünk-e
jót embertársainkkal. Adtunk-e enni az éhezőknek? Adtunk-e inni a
szomjazóknak? Meglátogattuk-e a betegeket? Megvigasztaltuk-e a
szomorúakat? Adtunk-e reményt a csüggedőknek? Tanítottuk-e, neveltük-e
hitre a nem hívőket és az Istent keresőket? Egész életemet és
életvitelemet meghatározza, hogy mit tartok értéknek és fontosnak, miért
fáradozok, dolgozok. Tegyek mindent az üdvösség elnyerése reményében és
érdekében!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet
állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a
lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat
hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő
akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk
járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét
szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts
bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására!
Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140620.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. június 19., csütörtök

[Evangelium] 2014-06-19

2014. június 19. – Csütörtök

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne
szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor
nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen
mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti
tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek,
mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok
meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket."
Mt 6,7-15

Elmélkedés:

A sokféleséghez és sokszínűséghez, a pillanatnyi érdekességekhez és gyors
változásokhoz szokott korunkban sokaknak egyhangúnak és régimódinak tűnik
a Miatyánk imádsága. Az imaéletben is sokan szeretik a változatosságot,
mintha csak az volna a megújulás egyetlen forrása. De nézzük az érem másik
oldalát: amikor már elveszni érezzük magunkat a különböző dolgok
rengetegében és elegünk van a szüntelen változásokból, s egy kis
nyugalomra vágyunk, akkor mindig a legegyszerűbbet, a legalapvetőbbet
próbáljuk megkeresni. Az imádkozás esetében, ha fáradtak vagyunk vagy nem
tudjuk, hogy mit is imádkozzunk, a biztos pont a Miatyánk, amelyet
Krisztus tanított az apostoloknak, a népnek és amelyre ma minket tanít.
Az Egyház életében évszázadokon keresztül a hittanulóknak a keresztség
felvétele előtt a Hitvallást és a Miatyánkot kellett megtanulniuk, mert az
előbbit a keresztény hit, az utóbbit a keresztény élet összefoglalásának
tekintették. A Miatyánk hét kérésében felfedezhetjük Krisztus érzéseit, s
ha ezt az imát naponta elmondjuk, akkor valóban Krisztus lelkületével
közeledünk nap mint nap az Atyánkhoz, hozzá emelve szívünket.
Tanuljuk meg a figyelmes, várakozó, elfogadó és türelmes imát! Ne csak a
magunkét mondjuk! Engedjük, hogy Isten megszólaljon, szóljon hozzánk.
Haszontalan dolgokra elfecsérelt időmből talán jó volna többet szentelnem
az imára, az Istennel való személyes beszélgetésre.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi
testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk
a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk
téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged szolgáljunk mindenkiben!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140619.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. június 18., szerda

[Evangelium] 2014-06-18

2014. június 18. – Szerda

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok!
Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei
Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne
kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az
utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már
meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal
kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és
akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig
imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az
emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni!
Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol,
menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz!
Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne
legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az
emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg
is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és
mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak
Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet
neked."
Mt 6,1-6. 16-18

Elmélkedés:

A jócselekedetek gyakorlása, az adakozás, a böjtölés és az imádkozás olyan
vallási cselekedetek, amelyekkel Istennek szeretnénk a kedvében járni.
Ennek következtében helyes gyakorlásuktól messze távol áll mindaz, ami az
emberek elismerését vagy dicséretét kívánja kiváltani. Természetesen mások
számára is látható tettek ezek, de nem az a céljuk, hogy elismerést
kapjunk értük. A jócselekedeteket nem a földi előnyökért vagy hírnévért,
de nem is az isteni jutalomért tesszük. A farizeusok nagy-nagy tévedése
éppen az volt, hogy azt gondolták, olyan mértékben számíthat mindenki az
isteni jutalomra, amennyire megtartja a szabályokat és gyakorolja a jót. A
keresztény ember azért teszi a jót, mert ezzel akarja kifejezni a Jézus
iránti hűségét és szeretetét.
Mi a különbség a keresztény tanúságtétel és a képmutatás között? A
tanúságtétel azt jelenti, hogy a világban, az emberek előtt élünk
keresztény módon, s nem szégyelljük, hogy Krisztus követői vagyunk. Ez
csak akkor hiteles, ha mély belső meggyőződésből fakad, az Istenben való
hit és az Isten iránti szeretet külső kifejezése. A képmutató embernek is
láthatóak a külső vallási cselekedetei, de ezek nem belső meggyőződéséből
fakadnak. Ezt a külső magatartást, mivel nincs igazi belső motiváció,
hosszú időn keresztül nagyon fárasztó lehet gyakorolni, ezért az idő
mindig megmutatja, hogy ki miből merít s milyen gyümölcsöket érlel.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus! Szeretném, ha tanításod jó talajra hullna a szívemben! Add,
hogy mindig nyitott szívvel hallgassalak és segíts, hogy tanításod szerint
éljek! Segítsen engem a Szentlélek a tanítás hűséges hallgatásában,
megértésében, megélésében és bátor hirdetésében!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140618.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. június 17., kedd

[Evangelium] 2014-06-17

2014. június 17. – Kedd

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt
mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt
mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak
titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját
jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a
bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek,
ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a
testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg
ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a
ti mennyei Atyátok!"
Mt 5,43-48

Elmélkedés:

A tegnapi evangélium tanulsága szerint a szeretet segíti az igazságosság
elvének érvényre jutását. Vajon meddig megy el ez a szeretet? Van-e
határa? Meddig kell elmennünk a szeretetben? A mai evangéliumi részlet
erre ad választ. Jézus az ószövetségi törvényt idézi a szeretettel
kapcsolatban, amely a felebarátra és a jóakaróra terjedt ki. A törvény
szerint azonban nem kellett szeretni az ellenséget, sőt őt gyűlölni is
szabadott. Jézus korának ismert törvényét idézi: „Szeresd felebarátodat és
gyűlöld ellenségedet!" Könnyen elfogadható számunkra e parancs ószövetségi
eredetű első része (vö. Lev 19,18). A második rész, amely az ellenség
gyűlöletéről szól, inkább a kor általános szemléletét tükrözi. Ez a
szabály végeredményben legfeljebb puszta igazságosságnak felel meg, de
semmiképpen sem annak az isteni szeretetnek, amelyre Jézus bátorít minket.
A gyűlölet helyett Jézus az új elvet így fogalmazza meg: „Szeressétek
ellenségeiteket!" (Mt 5,44). Az általa javasolt szeretet tehát nem áll meg
a felebarátnál, hanem jóval tovább megy. Az ellenfelet, a rosszakarót is
szeretnünk kell, hogy ne az emberi könyörtelenség, hanem az Istentől
tanult irgalmasság győzhessen. Itt értjük meg, hogy az irgalmasságon, a
megbocsátáson van a hangsúly, mert az nem képes szeretni embertársát, aki
nem tud megbocsátani neki. Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás
következetes gyakorlása képes legyőzni a rosszindulatot.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked
szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom
kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked
szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140617.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. június 16., hétfő

[Evangelium] 2014-06-16

2014. június 16. – Hétfő

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a
régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom
nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged
jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a
ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire
kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt
akar, el ne fordulj tőle."
Mt 5,38-42

Elmélkedés:

„Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat" (Mt
5,39) – olvassuk Krisztus Urunk szavait a mai evangéliumban. Milyen elv,
milyen életet irányító szabály húzódik meg Jézus mondása hátterében?
Az ószövetségi törvény inkább az igazságosságra teszi a hangsúlyt, s ennek
következtében megengedi akár az erőszakot is azokkal szemben, akik
erőszakot gyakorolnak másokkal. Ezt fejezi ki a „szemet szemért, fogat
fogért" mondás. Ez a gondolkodásmód visszaélésre ad okot, mert az emberi
igazságosság sokszor egészen messze áll az isteni igazságosságtól.
Emberként ugyanis önmagában nézzük az igazságosság elvét. Istennél azonban
az igazságosság megvalósulása nem szakítható el az irgalmasságtól és a
szeretettől, sőt ez utóbbiak fontosabbak. Jézus azt szeretné, ha
tanítványaiként nem a másik megbüntetésén törnénk a fejünket, még ha az
igazságosság elve szerint jogos is volna, hanem előbbre valónak
tekintenénk a szeretetet és a megbocsátást.
Jézus tehát új törvényt ad tanítványainak az új élethez. Ennek egyik
alapeleme a teljes erőszakmentesség. A szóbeli sértéseket, a tettleges
bántalmazásokat és az üldözéseket keresztény emberként türelmesen
elviseljük, miként maga az Úr sem ütött vissza, amikor őt bántalmazták.
Jézus keresztúti szenvedései segítsenek a mindvégig kitartó türelemben,
megbocsátásban és szeretetben!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség
van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben.
Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te
tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az
Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés
egyedül neked köszönhető!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140616.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. június 15., vasárnap

[Evangelium] 2014-06-15

2014. június 15. – Szentháromság vasárnapja

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a
világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba,
hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz
benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont
magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Jn 3,16-18

Elmélkedés:

Kapcsolatunk a Szentháromsággal
Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a
Szentlélek. Ezt a hitigazságot ünnepeljük a mai napon. A Szentháromság
létezéséről, azaz arról, hogy az egyetlen Istenben három személy van, a
kinyilatkoztatásból tudunk. Ennek az igazságnak, hittitoknak a megismerése
nem az emberi értelemnek köszönhető. Nem állíthatjuk, hogy annyira okosak
és bölcsek vagyunk, hogy erre a magunk értelmével rájöttünk, hanem maga
Isten nyilatkoztatta ki számunkra, illetve ő mutatkozik meg úgy az
üdvtörténetben az emberiség számára, hogy három személyben létezik.
Nyilvános működése idején Jézus azt tanította, hogy Isten Atya, azaz nem
csak a világ teremtő ura és gondviselője, hanem Atya is. Isten Atya a
Fiúhoz való viszonyában, s ugyanígy Jézus is az Atyához való viszonyában
Fiú. Kettejük kapcsolatáról így beszél a mi Urunk: „Senki sem ismeri a
Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az,
akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni" (Mt 11,27). Jézus azért jött el a
világba, hogy megismertesse velünk az igaz Istent. Szent Pál apostol
szavai szerint „ő a láthatatlan Atya képmása" (Kol 1,15), akinek személyén
keresztül megismerjük az Istent.
Ugyanakkor Jézus azt is tanította, hogy Isten minden ember Atyja.
Bátorította tanítványait, hogy imádságukban Atyaként szólítsák meg Istent.
Hallatlan újdonság ez! Isten nem a végtelen távolságban, az ember számára
elérhetetlen messzeségben él, akinek semmi köze az emberekhez, hanem
Atyánk ő, aki gyermekeinek tekint minket.
A második isteni személyt az ő földi életéből, elsősorban a kereszthalál
és a feltámadás húsvéti eseményéből ismerjük meg. A hitvallásban ezt
mondjuk: a Fiú „az Atyától született a világ kezdete előtt. Valóságos
Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával
egylényegű és minden általa lett." A Fiú, aki öröktől fogva Isten, időbeli
létezést vállalt, emberré lett, a láthatatlan Isten látható alakban jelent
meg személyében. Jézus meghalt értünk és feltámadt, hogy minket megváltson
és üdvözítsen. A Fiúisten számunkra az Atyához vezető út és ő visz át
bennünket az örökkévalóságba.
Jézus az utolsó vacsorán és mennybemenetele előtt megígéri, hogy elküldi
majd a Vigasztaló Szentlelket. A harmadik isteni személy, a Szentlélek
egyrészt Jézustól személyesen, másrészt az Atyától a Fiú nevében küldetik
el pünkösd napján az apostolokhoz. Az Úr ígéretének megfelelően jelen van
az Egyházban, jelen van köztünk és bennünk. A hitvallás szerint a
Szentlélek Urunk és éltetőnk, „aki az Atyától és a Fiútól származik. Ő
szólt a próféták szavával."
Milyen kapcsolatban vagyunk a Szentháromsággal? Isten meghív minden
embert, hogy közösségben éljünk ővele. E közösségünk a keresztség
felvételekor jön létre, amelyet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
kapunk. Megkeresztelésünktől kezdve az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és
a Szentlélek temploma vagyunk. Ahogyan a három isteni személy egymás közti
kapcsolatának a szeretet az alapja, ugyanúgy Istennel való kapcsolatunknak
is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás iránti szeretete nem zárul be,
hanem kitárul az ember felé. Jézus ezt mondja a mai evangélium szerint:
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz,
aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16). Az
Isten képmására teremtett ember nyitott a szeretetre, képes elfogadni és
viszonozni azt.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Istenünk! A Szentháromság titkához, belső életed titkához nem csak
elméleti módon közeledhetünk, hanem a szeretet jelenlétének felfedezése
útján is. Segíts minket, hogy észrevegyük szereteted jeleit a világban és
személyes életünkben! Segíts minket, hogy szeretetedre irányítsuk azok
figyelmét is, akik nélküled képzelik el életüket és nem gondolnak örök
sorsukra, hogy ők is tebenned találják meg életük értelmét és boldogságát!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140615.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum