2011. szeptember 17., szombat

[Evangelium] 2011-09-17

2011. szeptember 17. - Szombat

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a
példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett,
némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak
felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt,
mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek
felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt,
és százszoros termést hozott." E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek
füle van, hallja meg!"
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így
válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait.
A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak,
halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az
útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az
ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is
üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik
meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük
gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek
közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet
gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést
nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják
az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak
állhatatosságban."
Lk 8,4-15

Elmélkedés:

A magvetőről szóló példabeszéd az isteni tanítás hallgatásának különböző
módjairól szól. A magvetés tevékenységének leírása meglehetősen
pesszimistán kezdődik, hiszen nagyon jelentős mennyiségű mag hull az
útszélre, a köves talajra vagy a tövisek közé. Ha ilyen sok mag veszik
kárba, akkor igazán nem várható jó termés. A példabeszéd végére viszont
éppen ennek az ellenkezője történik, hiszen százszoros termést hoznak a jó
földbe hullott magok. Ez egyértelműen az isteni tevékenységnek, illetve
közreműködésnek köszönhető. A gyenge termést ígérő, rosszul sikerült
magvetés ellenére is bőséges a termés. Talán éppen ez ad nekünk erőt
ahhoz, hogy az evangélium hirdetését végezzük. Ha igehirdetésünk emberi
gyengeségünk miatt nem sikerül a legfényesebben, nincs okunk félelemre,
hiszen ha kötelességünket teljesítettük, akkor számíthatunk az isteni
közreműködésre, amely biztosítani fogja, hogy munkánk végül is eredményes
legyen.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem
segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem
tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam
iránt, benned azonban bízom!
Néri Szent Fülöp
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. szeptember 16., péntek

[Evangelium] 2011-09-16

2011. szeptember 16. - Péntek

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és
hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony,
akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított:
Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes
intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik
vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés:

A mai evangéliumban Szent Lukács bepillantást nyújt számunkra Jézus
hétköznapi életébe. Annak a rövid leírása, hogy tanító útján a Mestert
tanítványai és néhány asszony is elkísérte, látszólag teljesen
jelentéktelen. De mégsem szabad annak tartanunk, hiszen fontos
mondanivalót hordoz. Először is azt, hogy Jézus küldetés és tanítása
mindenkihez, férfiakhoz, nőkhöz, gyermekekhez és idősekhez egyaránt szól.
Jézus korában hallatlan dolog volt, hogy asszonyok is csatlakoztak egy
mester tanítványi köréhez, és otthonukat elhagyva követték őt. Másodszor
pedig az is furcsa, hogy egészen tekintélyes és tiszteletreméltó nők
csatlakoztak olyan egyszerű származású tanítványokhoz, akik esetleg nem
voltak ennyire tekintélyes személyek korukban. Az asszonyok jelenléte
harmadszor azért fontos, mert köztük voltak olyanok is, akiket Jézus
meggyógyított valamilyen betegségből vagy kiűzte belőlük a gonosz
lelkeket. Az ő jelenlétük tehát igazolja Jézusnak azt az örömhírét, amely
szerint az evangélium hirdetése mellett Jézus küldetésének fontos eleme a
betegek gyógyítása. Negyedszer pedig az is fontos megállapítás, hogy ezek
az asszonyok saját vagyonukból támogatják a tanító Jézust.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy
tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a
szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet
ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében
mindenkit arra hív, hogy a Hozzád vezető utat járja.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. szeptember 15., csütörtök

[Evangelium] 2011-09-15

2011. szeptember 15. - Csütörtök, A fájdalmas Szűzanya

Kedves barátaim!
Néha (nagyon ritkán) előfordulnak technikai hibák, leáll a szerver és nem
küldi a szokott időben az evangéliumot. A gép nem ember, ezért hibázik.
Bocsánat a gép okozta kellemetlenségért! Ilyenkor nem szükséges jelezni a
hibát felénk. A hiba kivétel nélkül mindenkit érint, tehát senki nem kapja
meg az e-mailt. Kérem, ne írjon senki emiatt, mert ezek a felesleges
levelek tovább terhelik a szervert, és még később kerül küldésre az
e-vangélium. Sajnos mindig van nyolcszáz ember, aki azt gondolja, hogy
csak ő nem kapta meg, és ezt rögtön meg is írja. :-) Ha nem érkezik meg az
evangélium, nézzétek meg először a Spam-ek között! Ha nincs ott, várjatok
türelemmel. Még aznap kijavítjuk a hibát. Ha több napja nem érkezik, akkor
lehet jelezni.
Köszönettel: István atya

És akkor a mai evangélium:
Nagypénteken: Jézus keresztje mellett ott állt anyja, valamint anyjának
nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt, és Mária Magdolna. Amikor Jézus
látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt
anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a
te anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jn 19,25-27

Elmélkedés:

„Asszony, íme, a te fiad!" – mondja édesanyjának, Szűz Máriának a
kereszten függő Jézus Jánosra mutatva. Majd a szeretett tanítványhoz
szólt: „Íme, a te anyád!" A keresztény hagyomány néha Jézus édesanyjáról
való kegyeletteljes gondoskodásának, máskor Mária lelki anyaságának
értelmezte ezeket a szavakat, amelyek ugyanakkor azt is magukba foglalják,
hogy Mária minden hívőnek és az Egyháznak is édesanyja.
Ma, a fájdalmas Szűzanya emléknapján, amikor a számtalan lelki gyötrelmet
elviselő Máriáról elmélkedünk, akkor arra is gondoljunk, hogy mennyire
erős és állhatatos asszony volt ő, aki hittel és szeretetben nézi végig
Fia szenvedését, s akinek hívő odaadása követendő példa számunkra.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való
jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam.
Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes
összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy
Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van,
minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm,
hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez
tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm
nincs a véletlenre bízva.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-09-15

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. szeptember 14., szerda

[Evangelium] 2011-09-14

2011. szeptember 14. – Szerda, Szent Kereszt felmagasztalása

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a
mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a
mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják
fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem
örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát
adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem
hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17


Elmélkedés:
Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy általa üdvözüljön a világ –
olvassuk ma, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az
evangéliumban. Szent Pál tanítása szerint az az igazi bölcsesség,
amikor az ember a Keresztben felismeri az üdvösség eszközét és nem akar
másról tudni, csak a megfeszített Jézus Krisztusról. Erre a
bölcsességre szeretnénk mi is eljutni Krisztus Keresztje előtti
mindennapi imáinkban, hogy szívünkbe fogadjuk a Kereszt titkát.
Krisztus tanítványaiként keresztünket felvéve kell követnünk Őt. A
kereszt Krisztushoz tartozásunk, szenvedésünk és önmagunk számára való
halálunk jele, de ugyanakkor a megdicsőülés jelévé is válik majd
számunkra a feltámadásunkkor.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Istenünk, köszönjük, hogy Jézus együtt akar lenni velünk is, miként
Simon Péter bárkájába. Istenünk, Te tudod, mennyit fáradozunk, milyen
kudarcokat élünk meg. Te látod mindennapi fáradozásainkat mennyire
eredménytelennek érezzük. Hozzánk is szólsz Jézus által, miként
Péterhez: vessétek ki a hálót halfogásra. Magunktól már sokszor
feladtuk volna. Add, hogy sose vonakodjunk Jézus szavának
engedelmeskedni! Add, hogy az Ő szavát követve megtapasztalhassuk az Ő
életet átalakító erejét. Add, - hogy elhagyva mindent, ami fölöslegesen
megköt minket, - szabadon követhessük Jézust!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. szeptember 13., kedd

[Evangelium] 2011-09-13

2011. szeptember 13. - Kedd

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és
nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett,
halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan
kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és
így szólt hozzá: „Ne sírj!" Azután odalépett a koporsóhoz, és
megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt:
„Ifjú, mondom neked, kelj föl!" A halott felült, és beszélni kezdett.
Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Lk 7,11-17


Elmélkedés:
A tegnapi evangéliumban Jézus egy halálán lévő embert gyógyított meg, a
maiban pedig egy halottat támaszt fel. A százados esetében egy férfi
kérésére, az ifjúnál pedig édesanyja, egy nő érdekében cselekszik. Mind
a pogányokkal való érintkezés, mind a halottak megérintése tisztátalan
tett volt a zsidó törvények szerint, de Jézus mindkét esetben
megszünteti a határt a tisztátalan és a tiszta között, mert a
jócselekedet ezt megkívánja. Jézus örömhíre ugyanis nem ismer
határokat, nem lehet korlátok közé szorítani, hanem minden emberhez
szól. A jótettek sem korlátozódnak egyesekre, hanem bárkivel
megtörténhetnek, aki hisz Jézusban és elismeri azt, hogy szüksége van
az isteni segítségre.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy
biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig
időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy
minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem
álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak
találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni,
mintha Téged; hallgatnálak, és Neked segítenék!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. szeptember 12., hétfő

[Evangelium] 2011-09-12

2011. szeptember 12. – Hétfő, Szűz Mária szent neve

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment.
Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt.
A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte
hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa
meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt:
„Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a
zsinagógát is ő építtette nekünk."
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a
százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj!
Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam
magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és
meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is
szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!" – akkor
elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!" – akkor odajön, vagy
ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!" – akkor megteszi."
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az
őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet
Izraelben." Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek
találták.
Lk 7,1-10


Elmélkedés:
Az evangéliumokban sokszor találkozunk azzal, hogy egy-egy csoda azután
történik, hogy valaki kifejezi hitét Jézusban. Ebben az értelemben a
hit mintegy a csoda előzetes feltételeként értelmezendő, azaz a hit
szüli a csodát. Erre példa a kafarnaumi százados esete is, aki hisz
abban, hogy Jézus meg tudja gyógyítani beteg szolgáját. Hitének jutalma
az lesz, hogy a gyógyulás valóban bekövetkezik. De nem csak arról
beszélhetünk a csodás gyógyulások kapcsán, hogy a hit következménye a
csoda, hanem a fordítottjáról is, azaz a csoda hitet ébreszt. Sokan
látják ugyanis Jézus gyógyításait, s megérzik az ő természetfeletti
erejét. Ez hitet ébreszt az emberekben. Vajon van-e olyan erős a mi
hitünk, hogy Jézus velünk is csodát tudjon tenni? És vajon Isten
szeretetének csodáit szemlélve felébred-e bennem a hit?
© Horváth István Sándor


Imádság:
Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül
folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod
nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk
egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a
szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. szeptember 11., vasárnap

[Evangelium] 2011-09-11

2011. szeptember 11. – Évközi 24. vasárnap

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha
vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán
hétszer?" Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer
hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart
számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki
tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr
megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és
mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga
leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent
megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt
még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik
szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni
kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és
kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett,
hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak.
Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így
szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden
tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is
megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És
az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent,
amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta
szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének."
Mt 18,21-35


Elmélkedés:
A megbocsátás szeretetből fakad
Emlékszem egy tavaly decemberi híradásra, amely szerint az egyik bank
elengedte azoknak az embereknek a hiteltartozását, akiknek házát
Devecserben és Kolontáron elpusztította, teljesen megsemmisítette a
vörösiszap áradat. A döntés 40-50 családot érintett. A pénzintézet
szakemberei bizonyára világosan látták, hogy a teljes vagyonukat
elvesztő emberektől és családoktól aligha tudják behajtani
követelésüket, de mindenképpen nagylelkű volt a felajánlásuk, amellyel
a földönfutóvá vált embereket segítették. Emlékeimben kutatva nem
emlékszem rá, hogy ehhez hasonló eset történt volna a közelmúltban.
Arról viszont nap mint nap hallhatunk a híradásokban, hogy a bank által
megbízott végrehajtó a tartozás fejében értéktárgyakat foglal le
valakinél, vagy a törvénytelen módon kölcsönöket adó uzsorások
verőlegényei erőszakos eszközökkel hajtják be a tartozásokat. Elengedni
a tartozást? Van ennek esélye a mai nehéz gazdasági helyzetben?
Bizonyára kivétel nélkül minden devizahiteles örülne, ha a hitelintézet
elengedné tartozását és országunk is jól járna, ha a külföldi hitelezők
elengednék a magyar állam adósságát, de egyikre sincs esély.
A mai elmélkedésben nem szeretnék tovább foglalkozni a gazdasági
kérdésekkel, mert Jézusnak a mai evangéliumban hallott példabeszéde
valójában nem gazdasági ügyről szól, még akkor sem, ha első pillantásra
annak tűnik. A történetben egy nagylelkű királyról hallottunk, aki
rendkívül nagy összegű tartozást engedett el egyik szolgájának. Ugyanez
a szolga azonban rögtön ezt követően rendkívül szívtelennek bizonyul,
mert egyik társától erőszakos módon követelte azt a kis összeget,
amelyet kölcsönzött neki. Az evangélista nem csak az összegek közti
nagy különbséget hangsúlyozza ki, hanem a kétféle magatartás, a
nagylelkűség és a szívtelenség ellentétét is.
A példabeszéd bevezetése, illetve lezárása egyértelműen elárulja
számunkra, hogy nem pénzügyi tartozásról van szó. Péter apostol a
megbocsátással kapcsolatban tesz fel Jézusnak egy kérdést arról, hogy
hányszor kell megbocsátanunk az ellenünk vétkezőknek. E kérdésre
válaszolva mondja el Jézus a példabeszédet az adósságot elengedő
királyról, aki az irgalmas Atyát jelképezi. A történet
végkövetkeztetése arra figyelmeztet minket, hogy az igazságos Istentől
büntetésre számíthatunk, ha nem bocsátunk meg embertársainknak, miként
az irgalmas Atya is megbocsát minden embernek. A példabeszéd elemei
megfelelnek a biblia szóhasználatának, amely szerint a bűnös ember
olyan adós, akinek Isten elengedi adósságát, amikor megbocsátja bűneit.
A megbocsátás ingyenes, Isten irgalmasságának köszönhető. A bűnös
tulajdonképpen nem érdemli meg az elengedést, amely Isten
nagylelkűségéből fakad.
Mindezek után még egy fontos dolgot kell látnunk. Jézus szavainak
újdonsága abban áll, hogy az embernek utánoznia kell az irgalomban
gazdag Istent. A mi Urunk emlékeztet rá, hogy Istennel való
kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet
emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a
megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert
képmutatás volna részünkről Istentől gyógyulást kérni bűneinkre, ha
szívünkben harag él felebarátunk iránt. Mennyire hazug és őszinteség
nélküli volna, ha úgy esedeznénk Istenhez bűneink bocsánatáért, hogy
közben mi talán éppen az igazságosságra hivatkozva követeljük az
ellenünk vétők megbüntetését. A megbocsátás gyakorlása az Istenben való
új élet lényeges eleme. És ez a megbocsátás fakadjon minden esetben
igazi szeretetből, miként Isten is szeretetből bocsát meg nekünk.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A
tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében
éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. Irgalmas jóságod és
megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek
legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket igazi
nagylelkűségre!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum