2011. május 21., szombat

[Evangelium] 2011-05-21

2011. május 21. - Szombat

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek
engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és
látjátok." Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez
elég nekünk." Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és
nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan
mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok
intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki
bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony,
bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja
végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet
azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az
Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha
pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem."
Jn 14,7-14


Elmélkedés:
A mai evangélium az Atya és a Fiú közti kapcsolat mélyebb tartalmára
próbál rávilágítani. A háttérben az a kérdés húzódik meg, hogy vajon
miért Jézus az egyetlen közvetítő az emberek és az isten között? Jézus
tanításából megtudjuk, hogy ő teljes közösségben van az Atyával és ebbe
a közösségbe hívja tanítványait is. Az Atyával való tökéletes egységét
jelzi az, hogy szavaival az Atya mondanivalóját közli és
cselekedeteivel az Atya szándékait hajtja végre.
Ennek az Istenben lévő tökéletes egységnek a megértése természetesen
nem könnyű számunkra, ahogyan az apostolok sem értették meg pontosan
Mesterük szavait. Ezért valami konkrétabbat, kézzelfoghatóbbat,
megtapasztalhatóbbat szeretnének. Ezért kéri Fülöp, hogy Jézus mutassa
meg az Atyát. Jézus válasza továbbra is rejtélyes egy kissé: „Higgyétek
el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!"
A megértésben talán annak megtapasztalása segít, hogy Jézus közelében
egyre közelebb kerülünk az Atyához is.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Mária, az emberré lett Igének Anyja és a mi Édesanyánk! Íme, lábad elé
borulunk ennek az új napnak reggelén, és átvesszük Tőled Urunk nagy
ajándékát.
Kezedbe és szívedbe helyezzük egész létünket. Tieid leszünk
értelmünkkel és akaratunkkal, szívünkkel és testünkkel. Alakíts ki
bennünk anyai jóságoddal ezen a napon új életet, a Te Jézusod életét!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. május 20., péntek

[Evangelium] 2011-05-20

2011. május 20. - Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a
szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában
sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet
készítek nektek?" Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét
eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én
vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!" Ekkor Tamás így
szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az
utat?" Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Senki sem juthat el az Atyához, csak általam."
Jn 14,1-6


Elmélkedés:
Az evangélium szereplői sokféle utakon járnak. Egyszer a lelkes hit,
máskor a hitetlenség útján. Egyszer a hegyekre, máskor a kietlen
pusztaságba vezető utakon. Egyszer az Úr egyenes útjain, máskor messze
eltávolodva attól. Csak kevesen választják az életre vezető keskeny
ösvényt, mert a többség a pusztulás széles útján jár. Bejárják a
városok kövezett utcáit és a falvakba vezető poros utakat.
Mindeközben Jézus is járja a maga útját. Egy emberekhez vezető utat,
amely egyúttal az Atyához is vezet. Egy keresztutat, amely ugyanakkor a
dicsőséges feltámadás felé vezető út is. És Jézus, aki azt mondta
magáról, hogy Ő az út, újra és újra útnak indul és meghív minket, hogy
útitársai legyünk az Atya felé vezető úton. Elindulsz vele?
© Horváth István Sándor


Imádság:
Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm Neked mindazt, amivel mindennap
elhalmozol Jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is,
akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat
tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges
mégis, hogy sokan nem szeretnek Téged? Szent kegyelmeddel eltökélem,
hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek Téged mindenek fölött!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. május 19., csütörtök

[Evangelium] 2011-05-19

2011. május 19. – Csütörtök

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt
hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál,
sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így
is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket
választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam
kenyeremet, sarkát emelte ellenem." Előre megmondom, mielőtt
megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok.
Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem
fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem."
Jn 13,16-20


Elmélkedés:
Jézus szolgálni jön erre a világra. A nagycsütörtöki utolsó vacsorán az
apostolok lábát megmosó Jézus tanúságot tesz arról, hogy az emberek
akarja szolgálni, majd másnap, nagypénteken, amikor engedelmesen
vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya szolgájának bizonyul. Mindkét
cselekedet esetében azt kell mondanunk, hogy nem csupán jelképes
tettekről van. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy ugyanezt tegyük. Szolgáljuk
embertársainkat és életünket állítsuk Isten szolgálatába. De nem két,
különböző dologról van itt szó, hanem arról, hogy az embereket
szolgálva Istennek szolgálunk. Így volt ez Jézus megváltó halálakor, és
ez történik akkor is, amikor Jézus szolgálatát folytatom.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Ó, Mária, irgalmasság Anyja, tekints mindannyiunkra, hogy Krisztus
keresztje erejét ne veszítse, hogy az ember le ne tévedjen a jó
útjáról, el ne veszítse bűntudatát, gyarapodjék reménye Istenben, aki
gazdag az irgalomban, szabadon tegye jó cselekedeteit, melyeket Ő előre
elrendelt, és így egész életével Isten dicsőségének dicsérete legyen.
Boldog II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. május 18., szerda

[Evangelium] 2011-05-18

2011. május 18. - Szerda

Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem
énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt
látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki
bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat,
de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem,
hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája
annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige
ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az
Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit
hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek,
úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem.
Jn 12,44-50


Elmélkedés:
Az emberek és a mennyei Atya közti közvetítő szerepéről beszél Jézus.
Tőle tudjuk, hogy Isten a mi Atyánk, akitől Jézus elhozza az örök
életre meghívó tanítást. Elhozza a megváltás s a hit világosságát. Aki
visszautasítja mindezt, az az Atya ajándékát veti el magától. Jézus
közvetítő tevékenységének köszönhetően Isten-keresésünk nem hiábavaló
és eredménytelen emberi erőlködés. Isten közeledik felénk, hogy
könnyebb legyen nekünk a felismerés, a hit, a szeretet megtapasztalása.
Isten talál ránk, hogy elárasszon miket a megbocsátással. Ha hittel
elfogadom az Atya küldöttének, Jézusnak szavát, akkor az Atyának
engedelmeskedem. Jézus halálig elmenő engedelmessége legyen példa
számomra!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki
fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg
nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen
lelkem jegyese.
Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és
mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem
meg magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.
Sziénai Szent Katalin

________________________________
\
Aktuális:
Kedves Barátaim!
Szomorúan hallgatjuk az olyan híreket, hogy miközben egyesek drága
élménytáborokba tudják küldeni gyermeküket, addig más gyermekek még egy
olcsóbbat sem engedhetnek meg maguknak. Miközben egyesek több tízezer
forintot sem sajnálnak néhány napért, addig mások néhány ezret sem
tudnak kifizetni.
Jelen akciónkkal a szegényebb családok gyermekeit szeretnénk támogatni,
hogy ők is részt vehessenek a nyár folyamán valamilyen táborban, s
ezáltal ők is épüljenek testileg és lelkileg. Táborozzon 1000 gyermek!,
azaz segítsük, hogy ezer magyar gyermek eljusson 2011 nyarán egy
táborba. Akciónk során kizárólag egyházi szervezésű, azaz plébániák,
egyházi iskolák vagy más egyházi szervezetek által szervezett táborokat
támogatunk, amely táborokban hittanosok, minisztránsok, cserkészek,
vallásos családok gyermekei vesznek részt. A támogatás - a
lehetőségekhez mérten - anyagi támogatást jelent, valamint minden
táborozó gyermeknek küldünk ingyenes példányt az Élő Kenyér újságból.
Segítsük a gyerekeket! Táborozzon 1000 gyermek!
Szeretettel: István atya
Információ: http://zalalovo.plebania.hu
Az adománygyűjtés ideje: 2011. május 15-30.
Az adományokat 2011. júniusban és júliusban juttatjuk el a támogatott
csoportok részére.
A Táborozzon 1000 gyermek! akcióra szánt adományát a Zalalövői Plébánia
számlájára küldheti. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
"gyermektábor" Köszönjük támogatását!
1. Átutalás: Számlatulajdonos: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 Közlemény rovat: gyermektábor
2. On-line bankkártyás adomány: A www.zalalovo.plebania.hu honlap
Támogatás oldalán (http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas). Az adomány
céljánál, kérjük válassza a "gyermektábor" lehetőséget!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. május 17., kedd

[Evangelium] 2011-05-17

2011. május 17. - Kedd

Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél
volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A
zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még
bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk
nyíltan!" Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el.
Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek
rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én
juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök
életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket
kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki
sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk."
Jn 10,22–30


Elmélkedés:
A szamariai asszony, akitől Jákob kútjánál vizet kér Jézus, egy
beszélgetés során megérti, hogy Jézus a Messiás, s ezt örömmel mondja
el a város lakóinak. A vakon született ember, miután Jézus segítségével
látni kezd, örömmel fejezi ki hitét, s ismeri fel gyógyítójában a
Messiást. Egyeseket a tanítás, másokat pedig a csodák vezetnek el a
Messiás felismerésére. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiknek mindez nem
elég. Róluk olvasunk a mai evangéliumban. Újabb bizonyítékot, újabb
csodát akarnak, de az Úr nem teljesíti kérésüket. Mindazok a jelek,
ugyanis, amelyeket véghezvisz, elegendőek ahhoz, hogy eljusson valaki a
hitre. Ne követeljünk újabb bizonyítékokat, hanem engedelmeskedjünk
hittel a mi Urunknak!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva
kiválasztottad és meghívtad az apostolokat,
és azzal bíztad meg őket,
hogy hirdessék az evangéliumot,
a híveknek jó pásztorai legyenek,
és ünnepeljék az istentiszteletet,
add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból
a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi
halálod és feltámadásod gyümölcseit.
II. János Pál pápa

________________________________
\
Aktuális:
Kedves Barátaim!
Szomorúan hallgatjuk az olyan híreket, hogy miközben egyesek drága
élménytáborokba tudják küldeni gyermeküket, addig más gyermekek még egy
olcsóbbat sem engedhetnek meg maguknak. Miközben egyesek több tízezer
forintot sem sajnálnak néhány napért, addig mások néhány ezret sem
tudnak kifizetni.
Jelen akciónkkal a szegényebb családok gyermekeit szeretnénk támogatni,
hogy ők is részt vehessenek a nyár folyamán valamilyen táborban, s
ezáltal ők is épüljenek testileg és lelkileg. Táborozzon 1000 gyermek!,
azaz segítsük, hogy ezer magyar gyermek eljusson 2011 nyarán egy
táborba. Akciónk során kizárólag egyházi szervezésű, azaz plébániák,
egyházi iskolák vagy más egyházi szervezetek által szervezett táborokat
támogatunk, amely táborokban hittanosok, minisztránsok, cserkészek,
vallásos családok gyermekei vesznek részt. A támogatás - a
lehetőségekhez mérten - anyagi támogatást jelent, valamint minden
táborozó gyermeknek küldünk ingyenes példányt az Élő Kenyér újságból.
Segítsük a gyerekeket! Táborozzon 1000 gyermek!
Szeretettel: István atya
Információ: http://zalalovo.plebania.hu
Az adománygyűjtés ideje: 2011. május 15-30.
Az adományokat 2011. júniusban és júliusban juttatjuk el a támogatott
csoportok részére.
A Táborozzon 1000 gyermek! akcióra szánt adományát a Zalalövői Plébánia
számlájára küldheti. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
"gyermektábor" Köszönjük támogatását!
1. Átutalás: Számlatulajdonos: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 Közlemény rovat: gyermektábor
2. On-line bankkártyás adomány: A www.zalalovo.plebania.hu honlap
Támogatás oldalán (http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas). Az adomány
céljánál, kérjük válassza a "gyermektábor" lehetőséget!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. május 16., hétfő

[Evangelium] 2011-05-16

2011. május 16. - Hétfő

Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor
életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a
juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy
jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres
azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó
pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az
Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De
más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is
vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy
pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy
majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert
van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.
Ezt a parancsot kaptam Atyámtól."
Jn 10,11-18


Elmélkedés:
Én vagyok a jó pásztor és életemet adom a juhokért – mondja Jézus a mai
evangéliumban. Az Úr kereszthalála mutatja, hogy Jézus mennyire
komolyan gondolta mindezt. Amikor elérkezett a pillanat, hogy az Atya
akaratának engedelmeskedve oda kell adni életét a mi megváltásunkért és
üdvösségünkért, akkor nem nem késlekedett. Az Atya iránti szeretet
mellett az irántunk való szeretet is erre ösztönözte. Nem nem fél és
nem félti önmagát, hanem értünk aggódik és utánunk jön, ha látja, hogy
bűneink miatt rossz úton járunk. Nagyon ostobának kellene lennünk
ahhoz, ha ezen utánunk induló szeretet elől el akarnánk rejtőzni, s nem
engednénk, hogy Ő vezessen minket az üdvösség útján.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők
szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak.
Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak
minden nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és
távlatot a jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy
meg ne botránkoztassák őket.

________________________________
\
Aktuális:
Kedves Barátaim!
Szomorúan hallgatjuk az olyan híreket, hogy miközben egyesek drága
élménytáborokba tudják küldeni gyermeküket, addig más gyermekek még egy
olcsóbbat sem engedhetnek meg maguknak. Miközben egyesek több tízezer
forintot sem sajnálnak néhány napért, addig mások néhány ezret sem
tudnak kifizetni.
Jelen akciónkkal a szegényebb családok gyermekeit szeretnénk támogatni,
hogy ők is részt vehessenek a nyár folyamán valamilyen táborban, s
ezáltal ők is épüljenek testileg és lelkileg. Táborozzon 1000 gyermek!,
azaz segítsük, hogy ezer magyar gyermek eljusson 2011 nyarán egy
táborba. Akciónk során kizárólag egyházi szervezésű, azaz plébániák,
egyházi iskolák vagy más egyházi szervezetek által szervezett táborokat
támogatunk, amely táborokban hittanosok, minisztránsok, cserkészek,
vallásos családok gyermekei vesznek részt. A támogatás - a
lehetőségekhez mérten - anyagi támogatást jelent, valamint minden
táborozó gyermeknek küldünk ingyenes példányt az Élő Kenyér újságból.
Segítsük a gyerekeket! Táborozzon 1000 gyermek!
Szeretettel: István atya
Információ: http://zalalovo.plebania.hu
Az adománygyűjtés ideje: 2011. május 15-30.
Az adományokat 2011. júniusban és júliusban juttatjuk el a támogatott
csoportok részére.
A Táborozzon 1000 gyermek! akcióra szánt adományát a Zalalövői Plébánia
számlájára küldheti. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
"gyermektábor" Köszönjük támogatását!
1. Átutalás: Számlatulajdonos: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003 Közlemény rovat: gyermektábor
2. On-line bankkártyás adomány: A www.zalalovo.plebania.hu honlap
Támogatás oldalán (http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas). Az adomány
céljánál, kérjük válassza a "gyermektábor" lehetőséget!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. május 15., vasárnap

[Evangelium] 2011-05-15

2011. május 15. – Húsvét 4. vasárnapja

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki
nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló.
Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit
neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és
kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok
követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak
tőle, mert az idegen hangját nem ismerik."
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről
beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én
vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és
rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam
keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj
csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy
életük legyen, és bőségben legyen."
Jn 10,1-10


Elmélkedés:
Papi életpálya modell
A mai időkben, amint Jézus végighaladt az egyetemi épület folyosóján,
megpillantott két fiatalt, akik a hamarosan kezdődő előadásra
várakoztak. Megszólította őket: „Jöjjetek, kövessetek engem"! Azok így
válaszoltak: Mindjárt kezdődik egy nagyszerű professzor előadása, kár
volna kihagynunk. Amint Jézus továbbhaladt, megpillantott két másik
fiatalt, akik egy tanári szoba ajtaja előtt izgatottan lapozgatták
jegyzeteiket. Őket is megszólította: „Jöjjetek, kövessetek engem"! Ők
így válaszoltak: Vizsgázunk, mindjárt mi következünk, most nem tudunk
menni. Jézus kiment az épületből és leült a közeli folyó partján.
Hamarosan két fiatal közeledett felé kerékpáron. Amikor odaértek,
megszólította őket: „Jöjjetek, kövessetek engem"! Ők így válaszoltak:
Ilyen csodálatos időben nem érdemes a biciklizésen kívül más tenni!
Miközben ők tovább kerekeztek, Jézus átment a hídon a folyó túlsó
partjára. Ott, a színház előtt fiatalokat pillantott meg, őket is
meghívta: „Jöjjetek, kövessetek engem"! Ám ők így válaszoltak: Rögtön
kezdődik az előadás főpróbája. Erről igazán nem maradhatunk le.
Továbbhaladva Jézus egy bevásárló- és szórakoztatóközponthoz ért. A
mozi előtt hatalmas tömeg fiatalt látott. Őket is hívta: „Jöjjetek,
kövessetek engem"! De ők meg sem hallották szavát, kólával és
pattogatott kukoricával kezükben tolongtak be a terembe.
Ma, a Papi Hivatások Világnapján, azokra gondolunk és azokért
imádkozunk, akik az előző példákkal ellentétben meghallották Jézus
hívását és életüket az ő szolgálatába állították. E napon különösen is
fájó Isten hívő népének arra gondolnia, hogy évről évre csökken a
papság létszáma, annak ellenére is, hogy talán a Papság évének is
köszönhetően egyre többen imádkoznak rendszeresen papi hivatásokért.
Miért indulnak el mégis egyre kevesebben a papi élet útján? Sokféle
okot tudnánk felsorolni, de én most csak egyet említenék.
Meggyőződésem, hogy sok fiatal, akikben megvannak azok a képességek,
amelyek szükségesek a papi élethez és talán bátorságot is éreznek
magukban ahhoz, hogy Istent és az Egyházat szolgálják, egyszerűen nem
hallják meg Jézus hívását. Az imént említett példák szerintem napról
napra megismétlődnek. Jézus ma is megszólítja a fiatalokat, meghívja
őket, de ők talán nem ismerik fel az ő személyét, vagy úgy érzik, hogy
nem is nekik szól a hívás, vagy egyszerűen elképzelhetetlen számukra,
hogy egész életükre elkötelezzék magukat mások szolgálatára.
Mostanában gyakran hallunk arról, hogy az ország vezetői kidolgoznak
különféle életpálya modelleket, hogy a fiatalok, akik elindulnak egy
foglalkozás útján, előre lássák, mire számíthatnak munkájuk során.
Hallottunk már pedagógus életpálya modellről, orvosi életpálya
modellről, köztisztviselői életpálya modellről és hasonlókról rendőrök,
katonák vagy tűzoltók számára. Vajon letézik-e papi életpálya modell?
Természetesen igen! Már kétezer éve létezik papi életpálya modell, amit
Jézus dolgozott ki. Nem ígér karriert, sem növekvő fizetést, de még
megbecsülést sem az emberek részéről. A papi életpálya modell
alapvetően különbözik minden mástól. Nem lehet választani a papi
hivatást, mert Isten választ ki egyeseket a papi életre. A pap a
mennyei Atya szeretetét sugározza a gyermekek és a fiatalok felé. A pap
azzal bátorítja a családi életre készülőket és a családokat, hogy
mindig számíthatnak Isten segítségére. A pap Isten jóságát és erősítő
kegyelmét közvetíti a betegeknek és haldoklóknak. A pap az irgalomban
gazdag Istent képviseli, amikor gyóntatja a bűnbánókat és a megtérőket.
Isten követségében járni: ez a papi életpálya modell lényege.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus, segítsd a papokat, hogy mindig a te szeretetedet
sugározzák a rájuk bízottak felé! Bátorítsd őket, hogy munkájuk nem
hiábavaló és tedd eredményessé szolgálatukat, amelyet Isten dicsőségére
végeznek. Erősítsd bennük az elkötelezettség tudatát, hogy hivatásukhoz
méltóan éljenek!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum