[Evangelium] 2011-04-23

2011. április 23. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a
másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés
támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a
követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig
fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte
halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az
asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek
Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a
helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy
feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott
viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!" Erre elsiettek a
sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a
tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és
megszólította őket: „Üdv nektek!" Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak
előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne
féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek
Galileába, mert ott viszontláthatnak engem."
Mt 28,1–10

Elmélkedés:
A nagyszombat az év legcsendesebb napja. Jézus holtan fekszik a
sziklasírban, amelynek bejáratát hatalmas kő zárja el. A kő
megpecsételi a csendet. Mozdíthatatlanul nehezedik mindenre, ami
megtörné e titokzatos csendet. Isten csendjét. Isten hallgatásának
csendjét. Isten nyugalmának csendjét. A jövendő megváltás csendjét. A
beteljesülni készülő isteni terv csendjét. A kő megpecsételi a csendet.
A sötétség nyomasztó csendjét. A reményvesztettség csendjét. Az emberi
gonoszság pillanatnyi győzelmének csendjét. A félelem csendjét. Az
emberi megdöbbenés és értetlenség csendjét. A várakozás feszült
csendjét. A virrasztás csendjét. A kő mozdulatlanul és mozdíthatatlanul
nehezedik mindenre, mert most a csend ideje van. E napon jogosan
mondjuk, hogy Isten hallgat, mert most valóban hallgat, csendben van. A
halott Jézus nyugalmát nem zavarja semmi. Szenvedése megszűnt, a halál
szűntette meg. Küzdelme és küldetése megszakadt, élete véget ért. És
Isten hallgat. S e hallgatásban titokzatos módon új születés,
újjászületés, új élet, feltámadás rejlik. E hallgatásból remény
születik az ember számára. Ebből a hallgatásból születik meg a
feltámadás. Isten megszólal és Jézus feltámasztása által megtöri a
csendet. A kő megmozdul, s ezzel megszabadulunk félelmeink félelmetes
pecsétjétől. Jézus felszabadít minket a bűntől, hogy az isteni kegyelem
útján vezessen minket az örök üdvösség felé. Reménnyel várhatjuk a
feltámadásunkat az Atyától.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Húsvéti szekvencia
Húsvét tiszta áldozatját a hívek áldva áldják.
Bárány megváltja nyáját,
és az ártatlan Krisztus már kiengeszteli értünk Atyját.
Élet itt a halállal megvítt csodacsatával,
A holt Életvezér ma úr és él!
Mária, szent asszony, mondd, mit láttál utadon?
„Az élő Krisztusnak sírját, s a Felkeltnek láttam glóriáját.
Angyali tanúkat, szemfedőt és gyolcsokat.
Feltámadt reményem, Krisztus Galileába elétek indult."
Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas.
Ő győztes Királyunk, légy irgalmas!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-04-22

2011. április 22. - Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra,
ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte
Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.
Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a
farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal,
fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük
ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták:
„A názáreti Jézust." Jézus erre így szólt: „Én vagyok." Júdás is ott
volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok",
meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust." Erre Jézus így
szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek,
engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban megmondott:
„Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon
Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele:
levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt
Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet,
amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak,
aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy
jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány
követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért
bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu
előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött,
szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző
szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a
tanítványai közül vagy?" Ő azt felelte: „Nem vagyok!" Mivel hideg volt,
a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is
köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és
tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a
világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban
tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam
semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit
beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!" E szavakra az egyik ott
álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a
főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a
rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?" Ekkor Annás
megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: „Nem vagyok!"
A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a
fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter
ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,
és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: „Ha
nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt
mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek
szerint!" A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad
megölnünk!" Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen
halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé
hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?"
Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked
rólam?" Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a
főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: „Az én
országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az
országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére.
De az én országom nem innét való." Pilátus megkérdezte: „Tehát király
vagy?" Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra
születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az
igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!" Erre
Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?" E szavak után Pilátus újra kiment
a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne.
Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá.
Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!"
És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt
hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne
semmi vétket." És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus
pedig így szólt: „Íme, az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt
meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus
azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi
vétket sem találok benne!" De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk
van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette
magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament
a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?" De
Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem
felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy
megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta:
„Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna.
Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár
barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a
császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga
pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának
hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a
zsidókhoz: „Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el
vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a
királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak
császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem
ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől,
Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára
tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A
feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust
megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt
felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya
hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt
válaszolta: „Amit írtam, megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy
kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között
ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt
tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és
a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te
fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától
fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás,
így szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak
egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus
megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva
kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a
keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a
szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték
a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt
fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már
meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona
beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az
tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja
ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt,
hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás
más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse
Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét.
Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott
mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és
fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a
zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a
kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a
sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1–19,42

Elmélkedés:
Akit szeretünk
A keresztény szóhasználat szerint Jézus a húsvéti bárány, aki
feláldozza magát értünk. Ő az Isten Báránya, akinek önfeláldozása
megváltást hozott az emberiség számára. Éppen ezért a húsvéti ünnephez
a bárány tartozik és nem a nyúl. A zsidók az Egyiptomból való
szabadulás emlékére ülték meg a húsvétot, amely során bárányt
fogyasztottak. A Törvény előírta, hogy Niszán hónap tízedik napján
kellett otthonukba vinni egy hibátlan bárányt, amit a tizennegyedik
napon készítettek el ételként. Közben négy nap telik el. Mi
történhetett ez idő alatt a báránnyal? Könnyen kitalálhatjuk: a
gyerekek állandóan játszottak a kis báránnyal. És közben megszerették.
És azt is könnyen elképzelhetjük, hogy milyen fájdalmat jelenthetett
számukra, amikor néhány nap elteltével megölték a kis állatot, hogy
megsüssék és megegyék. Hirtelen szembetalálják magukat annak
elvesztésével, halálával, akit szerettek.
Ma, nagypénteken Jézus halálára emlékezünk. Annak a Jézusnak a
kereszthalálára, aki ártatlan, és akit szeretünk. Úgy gondolom, hogy a
kereszt titkából mit sem értenek meg azok, akik nem szeretik Jézust.
Talán együttérzés vagy felháborodás ébred bennük, ha ártatlannak
tartják őt, talán igazságtalannak tartják a halálos ítéletet, talán
sajnálkoznak a kereszthordozással járó rettenetes fájdalmak láttán, de
mindez nem elegendő a kereszt titkának megértéséhez. Ha a keresztre
tekintve nem ébred bennünk szeretet, akkor nem értettük még meg, hogy
Jézus szeretetből tette mindezt. Isten egészen különleges, egyedülálló
módon mutatta meg, hogy mennyire szeret minket: saját Fia
életáldozatával.
Mi változik meg Jézus életáldozatával? Mi változik meg Jézus
kereszthalálával? A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és
kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt
jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk,
akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni
irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Mondhatjuk tehát azt,
hogy Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten,
a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ebben talán van igazság, de
minden bizonnyal helyesebb volna a másik oldalról közelítve
megfogalmaznunk az eredményt: Jézus azért áldozta fel magát a
kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk
rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, csak hogy megmutassa, kifejezze
irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá,
hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya
vezessen minket hozzá.
Az elmúlt napokban utazás közben a rádiót hallgattam. Emlékszem egy
reklámra, amely egy televíziós filmsorozat igyekezett népszerűsíteni.
Az alig egy percig tartó során kétszer vagy háromszor is elhangzott a
következő kijelentés: Bosszú mindhalálig. Magamban elgondolkoztam azon
hogy ki lehet kíváncsi a halálig tartó bosszúra, mert én biztosan nem.
Vagy a bosszú ennyire benne él az emberekben? Ha bosszú erősebb az
emberekben, mint a megbocsátás, akkor egyáltalán nem keresztény
világban élünk, és ennek a világnak újra és újra hirdetnünk kell
Krisztus keresztjének üzenetét: a megbocsátást. Egy Jézusról szóló
filmet talán ezzel a mondattal lehetne reklámozni: Megbocsátás
mindhalálig. Isten, aki szeret minket, megbocsát nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
Milyen jó, hogy rábízhatjuk
kezünket arra a Kézre,
amely megtörte és életre keltette a Kenyeret,
amely megáldotta és megsimogatta a gyerekeket,
s amelyet szegek vertek át.
Ráhagyatkozni arra a Kézre,
amely olyan, mint a mienk,
de amelynek tetszőleges döntését csupa jóság vezérli,
s folyton csak szorosabban köt le minket önmaga számára.
Átadni magunkat annak a puha és hatalmas erejű Kéznek,
amely lehat a lélek velejéig,
amely formál és teremt,
s amelyen át oly végtelen szeretet árad.
(Teilhard de Chardin)
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-04-21

2011. április 21. - Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette
övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak,
Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus
tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és
Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső
ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet
öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a
derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az
így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt:
„Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter
tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt
felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter
így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet
is!" Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát
kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem
mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem
vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső
ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e,
hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól
teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam
lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam
nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés:
Elfogadni Isten hívását
Az újszövetségi szentírásban több alkalommal olvasunk arról, hogy Jézus
étkezéseken vesz részt. Lehet ez ünnepi lakoma vagy egyszerű,
hétköznapi étkezés. Gondoljunk csak a kánai menyegző elbeszélésére,
amikor a mi Urunk édesanyjával és tanítványaival együtt részt vett a
fiatal házaspár lakodalmi összejövetelén. Más alkalmakkor például
vámosok hívták meg őt házukba. Jézus elfogadta a meghívásokat, még
akkor is, ha a vallási vezetők többször kifogásolják, hogy bűnösök
házába tér be étkezni, ami egy zsidó ember számára nem volt
megengedett. Ezekben az esetekben Jézus mindig vendég. Meghívják őt és
ő elfogadja a meghívást.
Ugyanakkor Jézus több alkalommal mond példabeszédet, amelyekben
étkezésről, sőt igazi lakomáról van szó. Ezek az elbeszélések
tulajdonképpen arról szólnak, hogy Isten a vendéglátó, aki meghívja az
embereket egy örömteli együttlétre, egy közös étkezésre. Feltűnő, hogy
az emberek sokszor visszautasítják Isten meghívását. Mindenféle
kifogást keresnek, csak hogy ne kelljen elmenniük. Nem komoly
akadályokról vagy legyőzhetetlen nehézségekről van szó, hanem arról,
hogy ürügyet keresnek a távolmaradásra. Jól ismert példája ennek a
királyi menyegzőről szóló történet (Mt 22,1-14). A király elküldi
szolgáit, hogy meghívjon sokakat a lakomára. De a meghívottak különféle
kifogásokkal állnak elő és visszautasítják a meghívást, visszautasítva
ezzel az együttlétet és az örömben való osztozást. Munkájukra,
elfoglaltságukra, sok-sok tennivalójukra hivatkoznak és visszautasítják
a szeretetteljes hívást.
Az étkezésekkel kapcsolatban említsük még meg Jézus csodáit, azaz a
csodálatos kenyérszaporításokat. Mind a négy evangéliumban olvashatunk
arról, hogy a Galileai-tó partján Jézus mindössze öt kenyérrel és két
hallal több ezer embert lakatott jól (Mt 14,13-21; Mk 6,31-44; Lk
9,10-17; Jn 6,1-15). Emellett Máté és Márk evangéliumában egy másik,
hasonló esetről is olvashatunk, amikor Jézus hét kenyérrel és néhány
hallal táplálja az embereket (Mt 15,32-39 és Mk 8,1-10). Érdekes, hogy
ezekben az esetekben az emberek elfogadják a táplálékot, ugyanúgy, mint
később, amikor a feltámadt Jézus jelenik meg az apostoloknak és látja
őket vendégül, gondolok itt az emmauszi tanítványok történetére, vagy
amikor Jézus hallal látja vendégül az apostolokat. A csodálatos
kenyérszaporítás eseménye előrevetíti az Oltáriszentség alapítását,
azaz Jézus utolsó vacsoráját, amelyet ma, Nagycsütörtökön ünneplünk.
Itt is megcsodálhatjuk az emberek felé irányuló, gondoskodó isteni
szeretetet. Jézus kenyeret ad az apostoloknak, amely az ő teste. Ez
ismétlődik meg minden szentmisében. Isten kenyeret, egészen különleges
kenyeret, Élő Kenyeret ad az embereknek és ez a kenyér valójában
Krisztus Teste. Isten meghív minket egy lakomára, egy közös étkezésre,
amely során vele találkozhatunk és megízlelhetjük az általa adott
csodálatos kenyeret. De elfogadjuk-e ezt a meghívást? Táplálkozunk-e az
Élő Kenyérrel, Krisztus Testével?
Ahogyan a jézusi példabeszédekben szereplő meghívottak nem fogadták el
a meghívást, ugyanúgy manapság is sok ember visszautasítja Isten
hívását a szentmisére. Kifogásokat keresnek és találnak, mert nem
akarnak együtt élni Istennel. Egyesek megsértődnek azon, hogy az Egyház
ajánlja, hetente egyszer kötelezővé teszi a szentmisén való részvételt.
Mások tagadják, hogy szükségük volna rá. Ismét mások rendkívüli
nehézségekre hivatkoznak. A szentmise nagyon egyszerűen együttlét,
egyesülés Istennel. Ne zárjuk ki magunkat az együttlét öröméből! Ne
utasítsuk vissza Isten meghívását! A nagylelkű és bőkezű Isten önmagát
adja nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben,
amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk.
Szeretettel hívsz minket, hogy Testeddel táplálkozzunk és veled éljünk.
Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az
Oltáriszentségben Téged vegyelek magamhoz és bennem élj!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-04-20

2011. április 20. - Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti
Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok
nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek
neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa
őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok
ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti
vacsorát?" Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez,
és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm;
tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy
tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti
vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz
telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek,
közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon elszomorodtak, és sorra
kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így válaszolt: „Aki
velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan
elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja!
Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre Júdás, az
áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így felelt:
„Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés:
Júdás árulása fordulatot jelent. E cselekedet nyitja meg a kaput az
emberi rosszindulat és ellenségeskedés tényleges megnyilvánulása előtt.
Jézus megölésének szándéka már hosszabb idő óta érlelődött a zsidó
vallási vezetőkben, akik számára az áruló tett adta meg a lehetőséget,
hogy szándékukat megvalósítsák. Helytelen volna azonban azt gondolnunk,
hogy az események hátterében csupán az emberi gonoszság húzódik meg, s
oktalanság volna részünkről, ha nem vennénk észre emellett Isten
szándékát, ami a megváltásunkra irányul. Talán nehéz felismernünk ezt
az üdvözítő szándékot, s még nehezebb emberi ésszel megértenünk. A hit
közelebb visz minket Isten titkaihoz és a feltámadáshoz.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és
valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél,
akit érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak
feláldoztak. Üdvözlégy, drága, igaz vér, amely az én Uram szent sebéből
ömlöttél ki!
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy
a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts
engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a
kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
Canisius Szent Péter
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-04-19

2011. április 19. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul
engem." Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem
tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus
szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki:
„Kérdezd meg, kiről beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram,
ki az?" Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel
bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának
nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit
mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők
közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt
hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg,
amire szükségünk lesz az ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy
adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal
kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az
Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten
megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt
hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek.
Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is
megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter
megkérdezte: „Uram, hová mégy?" Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek,
oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz." Péter azonban
erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom
érted." Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony,
mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés:
Az árulást Jézusnak egy tanítványa hajtja végre. Ismeretlen személy nem
is lett volna képest e cselekedetre, mert nem volt abban a helyzetben,
hogy ezt tegye. Az árulást csak egy Jézushoz közel álló személy tehette
meg, egy tanítványa. Tehát egy olyan személy, aki a többi tanítvánnyal
együtt Jézussal élt és mesterének tekintette őt. Júdás cselekedetét
talán még a legnagyobb jóindulattal nézve sem értékelhetjük úgy, hogy
csupán pillanatnyi zavarodottságból fakad. Hosszú idő kellett ahhoz,
hogy egy ilyen döntés megszülessen és érlelődjön benne, s aztán
eljusson magához az áruló tetthez. A bűn ugyanis nem egy pillanat rossz
döntése, hanem a szív rosszindulatának folyamatos növekedése.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Jézusom, bőséges gyümölcsöt termő Szőlőtő! Emlékezzél bőven omló
Véredre, mely úgy áradt értünk, mint szőlő leve a szőlősajtolóban! A
római katona lándzsájától átszúrt Szívedből vér és víz folyt ki,
kifolyt az utolsó cseppig.
Szent Tested, mint elhervadt mirhacsokor függött a kereszten,
csontjaidból a velő kiszáradt, sápadt és halálosan fehér voltál. Keserű
szenvedésedre és kiontott drága véredre kérlek, Jézusom, hogy sebezzed
meg a szívemet, s bűnbánatom és szeretetem legyen ételem és italom
egész életemen át.
Téríts egészen magadhoz, szívem legyen örök lakóhelyed, minden szavam
tetszésedre legyen, életem alkonya szolgáljon dicséretedre, hogy
elnyerhessem általad a Mennyországot, és Téged az örök dicsőségben az
ég minden angyalával és szentjeivel dicsérhesselek és magasztalhassalak
az örökkévalóságon át. Ámen!
Svéd Szent Brigitta
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-04-18

2011. április 18. - Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária
pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus
lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus
tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás,
megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és
miért nem osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért
mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt:
ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki:
„Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig
lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül
sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus
miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a
főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók
közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés:
Az evangéliumban tisztán áll előttünk az igaz és a hamis tanítvány
jelleme közti különbség. Mária a szeretet jeleként keni meg drága
olajjal Jézus lábát, miközben Júdás fejében az árulás gondolata
érlelődik. Az anyagias gondolkodás, a pénzsóvár magatartás
szembefordítja az embert Istennel. Irigységgel és rosszindulattal a
szívünkben nem látnánk meg mi sem az asszony cselekedetében a szeretet
kifejeződését, hanem hibát keresnénk benne és kifejeznénk
nemtetszésünket. De ha jóindulattal szemléljük, észrevehetjük az Úrnak
szóló nagylelkű ajándékot. Ezt a nagylelkűséget fogjuk majd felismerni
Jézus áldozatában is, amely egyrészt az Atyának, másrészt az
emberiségnek szóló ajándék.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Jézusom, vezess engem a te utadon.
Ne engedjem el soha a te kezedet.
A Te kegyelmed éltessen engem.
A Te szereteted lakjék bennem.
A Te tisztaságod költözzék belém.
Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.
Ne a jelen, hanem az örök élet.
Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.
Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,
és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,
mindig csak Te, Te és sohasem én legyek az első!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

[Evangelium] 2011-04-17

2011. április 17. – Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek,
Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a
szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és
vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna
valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi
őket." Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt:
Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden,
szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik.
Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült
rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat
tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána
vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették:
„Ki ez?" A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai
Názáretből."
Mt 21,1-11

Elmélkedés:
A világ közepe
A virágvasárnapi szentmise sajátos liturgiája a körmenettel és a
passióval Jézus szenvedésének történetét idézi fel. E nappal elkezdődik
a nagyhét, amely során Jézusnak értünk vállalt szenvedéséről és
életáldozatáról elmélkedünk. Talán nem teszem túl magasra a mércét, ha
a pálmalevelek látványos lengetése, a barkaágakkal való integetés, a
ruhák földre terítése és a lelkes hozsannázás helyett a mi Urunk
szenvedésére és annak jelentőségére szeretném irányítani a figyelmet. A
magam figyelmét és az olvasók figyelmét egyaránt. Sokan felteszik a
kérdést, hogy miért ilyen módon, azaz Isten Fiának szenvedése és halála
révén kellett történnie a megváltásnak? A kérdés hátterében ott
húzódik, hogy emberi szenvedéseink, saját szenvedésünk okát és célját
keressük. Sőt, valójában a szenvedés értelmét keressük, bár sokan eleve
kizárják, hogy a szenvedésnek lehet értelme.
Házasságra készülő jegyesek érkeztek hozzám. Egyikük gyakorolja
vallását, a másik meg sincs keresztelve. Vallási ismereteikről
érdeklődve szóba kerül Jézus személye is. A kereszteletlen ember így
szól: „Hallottam már róla." A jelenlétükben örültem neki, hogy huszonöt
éves korára eljutott addig, hogy „már hallott" Jézusról, de aznap
estefelé, amikor magam voltam, kissé szomorúan gondolkoztam el e
kijelentésen. Mert más dolog hallani valamiről vagy részesedni benne.
Mást jelent hallani valakiről vagy ismerni őt. Mást jelent hallani
Jézusról vagy találkozni vele. Mást jelent „szóbeszédből" vagy az ő
kinyilatkoztatásából ismerni Istent. Mást jelent szépeket mondani és
hallani a szenvedés értelméről és mást jelent átélni a szenvedést.
Óriási különbség van aközött, hogy valaki látja mások szenvedését, és
aközött, hogy ő maga szenved. S bár nagy a szakadék a kettő között, ne
felejtsük, hogy a következő percben akár a másik oldalon is találhatjuk
magunkat.
Emberi értelmünk a döntő kérdésekben, az igazán lényeges kérdésekben,
például az élet, a halál és a szenvedés kérdéseiben csődöt mond. Olyan
határhoz érkezünk, amelyet nem vagyunk képesek átlépni. Tehetünk-e
mást, mint hogy elfogadjuk Isten válaszát? S ha megvan bennünk a
szándék az elfogadásra, vajon meghalljuk-e Isten feleletét? A szenvedés
értelmét firtató kérdéseinkre Isten a kereszttel válaszol. Jézus nem
kezd el beszélni a szenvedésről, hanem vállalja a szenvedést. A kereszt
a szenvedés forrása. A kereszt a szeretet forrása. És a kereszt a
feltámadás forrása. Ez Isten válasza kérdéseinkre.
Nem csodálkozom azon, ha még mindig vannak olyanok, akik mindent csak
önmagukból kiindulva tudnak szemlélni, és továbbra is ezt ismételgetik:
„De hát én miért szenvedek?" Az ilyen embereknek a következőt tudom
mondani: Az egész világ megdöbbent azon, amikor Kopernikusz
kijelentette, hogy nem a föld a világ közepe. Nem ők és nem az ő
szenvedésük a világ közepe. Lehet, hogy megdöbbennek ezen, és talán
helyénvaló is, hogy megdöbbenjenek, de nem az ő szenvedésük a világ
közepe. A világmindenség középpontjában ugyanis Jézus keresztje, az ő
szenvedés és az ő halála áll. A szenvedés titkának megértéshez nem a
magunk bajából kell kiindulnunk, hanem Krisztus szenvedéséből.
Térdeljünk le a kereszt elé és tekintsünk fel!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az
Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt,
Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló
kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon
keresztül az életre vezet!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium