2011. január 29., szombat

[Evangelium] 2011-01-29

2011. január 29. - Szombat

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a
túlsó partra." Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték
úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar
támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka
végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem
törődsz azzal, hogy elveszünk?" Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt
mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!" A szél elállt, és nagy
csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs
bennetek hit?" Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki
lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?"
Mk 4,35-40


Elmélkedés:
Amikor világunkban a tengeri szökőárak vagy más természeti csapások
pusztításait látjuk, akkor sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna,
ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi
erőt messze meghaladó erőket. Talán azt érezzük, hogy miközben mi aggódunk
és félünk, nem szól az Isten, hanem mintha némán pihenne, ahogyan Jézus is
nyugodtan aludt, miközben az apostolok attól rettegtek, hogy elvesztik
életüket.
Amikor pedig Jézushoz fordulnak segítségért, az Úr azonnal csodát tesz,
mégpedig olyat, mire talán nem is számítanak. Az Isteni Gondviselés akkor is
törődik velünk, ha mi ezt nem is vesszük észre. Jézus mindig velünk van.
Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában is velünk utazik. Kérjük
bátran és csodát tesz velünk is!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő
emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod
csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy
valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon
mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a Te szereteted
megvalósul.
II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. január 28., péntek

[Evangelium] 2011-01-28

2011. január 28. – Péntek

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat,
aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az
ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás."
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel
szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe,
kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden
kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az
árnyékában laknak."
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt
tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34


Elmélkedés:
Két példabeszédet hallottunk az evangéliumban Jézustól az Isten Országáról.
Mindkettő az Isten Országának szüntelenül növekedő és fejlődő természetét
világítja meg számunkra.
A magvetőről szóló példázat szerint, nekünk, embereknek az a feladatunk,
hogy az Ország magvait, azaz Jézus tanítását, elhintsük a világban, de a
növekedés már Isten kegyelmétől függ. A mustármagról szóló hasonlat pedig
azt jelzi, hogy a legkisebb magból a legnagyobb növény fog kinőni.
A mai két példabeszéd kapcsán azonban arra is felfigyelhetünk, hogy mennyire
érthetően beszél Jézus az Isten Országának belső titkáról és természetéről.
Az egyszerű emberek is könnyen megértik világos beszédét. Amikor tehát mi a
magvetés szolgálatát végezvén szólunk ugyanerről a titokról, nekünk is szem
előtt kell tartanunk, hogy közérthető legyen a beszédünk. De arról se
feledkezzünk meg, hogy mi sem vagyunk minden ismeretnek a birtokában, mi is
csak folyamatosan ismerjük fel Isten Országának kimeríthetetlen természetét.
Törekedjünk arra, hogy bennünk és általunk a világban Isten szelíd uralma
növekedjék!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek. Aki ezt
választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül ésszerű,
következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a
meghasonlást hordozza magában; sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség.
De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni; maradjunk
pályánkon s ne veszítsük el az ,,egy szükségest'' szemeink elől semmiféle
dolgunkban.
Prohászka Ottokár
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. január 27., csütörtök

[Evangelium] 2011-01-27

2011. január 27. – Csütörtök

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e
lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a
lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy
nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért,
hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!" Majd így
folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan
mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek
van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van."
Mk 4,21-25


Elmélkedés:
A magvetőről szóló példabeszéd folytatásaként Jézus arról beszél
hallgatóinak, hogy világítás végett szokás lámpát gyújtani, s nem azért,
hogy a fényt aztán elrejtsék. Itt tehát világossá válik számunkra, hogy az
Ige hallgatójából az Ige hirdetőjévé válni nem egyszerűen csak lehetőség,
hanem kötelesség. Az éltető tanítás ugyanis fényt, világosságot jelent az
ember számára, melyet látható helyre kell tenni, hogy mindenkire
ráragyogjon. Az Igében önmagában életet alakító erő rejlik, amelyet nem
szükséges emberi „bölcsességgel" fokozni. Ahogyan engem, ugyanúgy másokat is
formál, éltet Isten szava. Továbbadom-e az örömhírt?
© Horváth István Sándor


Imádság:
Istenünk, sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink
szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton.
Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat. Bárcsak
Péterrel együtt válaszolhatnánk: Igen, uram, tudod, hogy szeretlek. Bátoríts
bennünket, hogy a Te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak,
közösségünknek, minden embertársunknak!

________________________________
\
Aktuális:
Kedves barátaim az e-vangélium listán!
Mindannyiunk nagy örömére megjelent a Családok imakönyve. Az aktualitást
mindannyian tudjátok: most tart a Család éve. 270 oldal tele imával a
gyerekek, az édesanyák, a feleségek, az apák, a férjek, a jegyesek, a
nagyszülők és mindenki számára, aki imádkozni szeretne családjáért,
szeretteiért. A kötetbe még általam írt imák is belekerültek, kicsit
méltatlanul is érzem magam a szent pápák között.
Egyszóval ajánlom mindenkinek, akinek van családja! És azoknak is, akiknek
lesz! Ajánlom a szülőknek, a fiataloknak, az idősebbeknek, a hitoktatóknak
és papoknak is!
Én nem foglalkozom a terjesztéssel, de szívesen megosztom veletek, hogy
miként tudjátok beszerezni. Megrendelhető a Szombathelyi Egyházmegye
kiadójánál, a Martinus Kiadónál az info@martinuskiado.hu címen. Ára 1200
Ft/db + 400 Ft postaköltség Magyarországra. Küldjétek el neveteket,
postacímeteket és a kért darabszámot.
Imádkozzunk családunkért! Imádkozzunk együtt a magyar családokért!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. január 26., szerda

[Evangelium] 2011-01-26

2011. január 26. – Szerda, Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt,
és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová
menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az
aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se
tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba,
először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!" Ha békesség fia lakik ott,
rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a
házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga
bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen
látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a
betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9


Elmélkedés:
Szent Pál apostol két hűséges segítőjének és az igehirdetésében társainak,
Szent Timóteusnak és Szent Titusznak az emléknapja van a mai napon, akik
Efezus, illetve Kréta püspökei voltak.
A szentírás egyik legszebb buzdítása az, amikor Szent Pál apostol a
bizonyára nagyon szerény vagy csak bátortalan Timóteusnak a következőket
írja: „éleszd fel magadban az Isten kegyelmét (2Tim 1,6). Ez az intelem
mindannyiunknak szól, akiket időnként elfog a félelem, a bizonytalanság és
akik időnként elbizonytalanodunk. Élesszük fel magunkban az isteni
kegyelmet, amelyet megkaptunk és amelynek a segítségével újra bátran az
evangélium hirdetésének szolgálatába állítjuk életünket, hiszen ez a
hivatásunk! Élesszük fel a bennünk lévő kegyelmet, hogy tanúságtételünk a
krisztusi igazságról újra hiteles legyen a világ előtt! Élesszük fel a
kegyelmet, amelynek a segítségével az üdvösség útján célba érhetünk!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Atyám, reád bízom magamat,
tégy velem, amit akarsz!
Bármit teszel is velem, köszönöm neked.
Kész vagyok mindenre, elfogadok mindent.
Csak teljesedjék akaratod rajtam
és minden teremtményeden,
semmi másra nem vágyom, Istenem!
Charles de Foucauld
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. január 25., kedd

[Evangelium] 2011-01-25

2011. január 25. – Kedd, Szent Pál apostol megtérése

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden
teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket
űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami
mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok
meggyógyulnak.
Mk 16,15-18


Elmélkedés:
A látványos külső eseménynél fontosabb a belső átalakulás, a szív megtérése,
amelyről maga Szent Pál a következőket írja a galatákhoz írt levelében: „Úgy
tetszett Istennek, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a
pogányoknak" (Gal 1,16). Megtérése után három évi felkészülést követően
indul csak el, hogy ezt a küldetést teljesítse. Megérti Krisztus szavát, és
az igehirdetés szolgája lesz. Tudja, hogy nem elegendő a rendkívüli megtérés
eseményével dicsekedni, hanem elkötelezetten és hűségesen hirdetnie kell
Krisztus evangéliumát, aki meghívta őt erre a szolgálatra.
Az egyházban minden korban akadnak megtérők. Sokan talán bizalmatlanul és
gyanakodva tekintenek rájuk. De vigyázzunk! Ne vonjuk kétségbe megtérésük
őszinteségét! Az évek majd úgyis megmutatják, hogy a megtérés kegyelme
mennyire mélyen ivódik majd lelkükbe. Inkább imádkozzunk értük, hogy
megerősödjenek és kitartsanak Krisztus mellett!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket
már gyermekkorom óta hordok. Sírok, mert haszontalanul telt el az idő. Erőm
nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam.
Mivel te vagy minden jóság és irgalom forrása, hozzád könyörgök kegyelemért
és irgalomért, könyörgök, irgalmazz nekem! Érintsd meg lelkemet szerető
kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald meg lelkemet, hiszen te
vagy a legjobb vigasztaló!
Svéd Szent Brigitta
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. január 24., hétfő

[Evangelium] 2011-01-24

2011. január 24. - Hétfő

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt
híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg", és: „A gonosz lelkek
fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket." Ám ő magához hívta őket, és
példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy
ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család
meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga
ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem
elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a
holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már
kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden
bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a
Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn
terheli." (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta
a tisztátalan lélek."
Mk 3,22-30


Elmélkedés:
Úgy tűnik, hogy Jézus csodái közül a legérdekesebbek, s talán a legnagyobb
feltűnést keltőek az ördögűzések voltak. Az emberek megdöbbentek, amikor
látták, hogy Jézusnak hatalma van a egyes személyeket fogva tartó gonosz
lelkek felett, s képes kiűzni őket. Nem csoda, hogy foglalkoztatta őket a
kérdés, hogy milyen erő birtokában képes erre Jézus. Ezekből a történetekből
kiderül, hogy a gonosz tulajdonképpen Isten ellensége. Isten ugyanis
üdvözíteni akarja az embereket, de a gonosz minden erejével igyekszik ezt
megakadályozni, s hatalmat akar gyakorolni az emberek lelke felett. Éppen
ezért nem csak Isten, hanem az ember ellensége is. Aki ezt felismeri, annak
már könnyebb a döntés Isten mellett.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Házastársak imája
Uram, segíts nekünk, mindig emlékezzünk arra a napra, amikor
megismerkedtünk, és megszerettük egymást! Segíts mindig meglátni a jót a
társamban és segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat. Segíts
kimondani egymás iránti érzéseinket, és tudjunk bocsánatot kérni egymástól.
Uram kezedbe adjuk házasságunkat!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2011. január 23., vasárnap

[Evangelium] 2011-01-23

2011. január 23. – Évközi 3. vasárnap

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették,
visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban
telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás
próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje,
a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert
elközelgett a mennyek országa!"
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek
is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert
halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek
halászává teszlek titeket!" Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát,
Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a
csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és
követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a
mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget
és minden gyötrelmet.
Mt 4,12-23


Elmélkedés:
Emberhalász leszel
Hónapokkal ezelőtt olvastam az érdekes hírt, hogy a halfogás terén az az
ember tartja a világrekordot, aki 1000 különféle halat fogott már. A sikeres
fogások után mindig lefényképezte a halat, aztán a legtöbbjüket
visszaengedte a vízbe. E szép teljesítményhez nem kevesebb mint 10 évre volt
szüksége, s minden szabadidejét ezzel töltötte. Bejárta már a fél világot,
halászott már tengeren, folyón és tavon egyaránt. Nem szeretném
lekicsinyelni teljesítményét, de tulajdonképpen nem is olyan sok az 1000
féle hal, ha figyelembe vesszük, hogy legalább 30 ezer halfajtát tartanak
nyilván. Napjainkban a horgászat hobbinak, kikapcsolódásnak számít, de
természetesen vannak olyanok is, akik számára a halászat komoly mesterség. A
horgászok könnyen túlzásba esnek, s emlékezetükben az idő múlásával egyre
nagyobbra nőnek a halak. Az igazi halásznak nem érdeke a nagyotmondás, mert
abból aligha tudna megélni. Számára létkérdés, hogy sikeres-e a mindennapi
munka.
Péter, az ő testvére András, valamint a másik testvérpár, Jakab és János
számára, akikről a mai evangéliumban hallottunk, nem hobbi volt a halfogás.
Nekik ez volt a mesterségük, s ebből tartották el magukat és családjukat. A
halászat kemény, mindennapi munka volt számukra, amit bizonyára már évek óta
gyakoroltak. Minden megváltozik azonban számukra, amikor Jézus elszólítja
őket mesterségüktől: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek
titeket!" (Mt 4,19). A meghívottak érzik, hogy rögtön indulniuk kell, s
feleletük nem tűr halasztást. Nem késlekednek, nem kezdenek el azon tűnődni,
hogy mi vár rájuk, s tulajdonképpen nem mérlegelik gyors válaszuk
következményeit. Azonnal indulnak, s Jézus követői lesznek. Bizonyára nem
értették, hogy mit jelent az emberhalász kifejezés, de nem kérdezték meg,
hanem egyszerűen és határozottan rábízták magukat Jézusra, akit ezzel
elfogadtak Mesterüknek. Ennek háttérében azonban ott húzódik Jézus bizalma
is irántuk, hiszen előzetesen ő sem kérdezett tőlük semmit, nem kérdezte
őket képességeikről és szándékaikról, nem vizsgálódott családi
körülményeikkel kapcsolatban. Csak egyszerűen meglátta és meghívta őket. A
bizalomteljes meghívásra, csak ugyanilyen bizalommal lehet felelni, s e
kölcsönösség lesz az alapja a Mester és a tanítványok kapcsolatának. Jézus
tanítványaivá fogadja őket, a halászok pedig elfogadják mesterüknek őt.
Az emberhalászat igazi jelentését akkor érthetjük meg igazán, ha a
történetet nem csupán úgy értelmezzük, hogy Jézus tanítványokat gyűjt maga
köré, hanem kiszélesítjük abban az értelemben, hogy Jézus társakat választ
magának, munkatársakat választ az emberhalászatra. Hiszen ő maga is
emberhalász, akinek hivatása az emberek összegyűjtése és megmentése.
Ugyanerre a feladatra hívja meg a két testvérpárt és később a többi
tanítványt is.
Péterről, a halászról ma nem tudnánk semmit, ha annak idején Jézus nem
emelte volna ki bárkájából és nem bízta volna rá az Egyház hajója vezetését.
Nevét nem jegyezték volna le az evangélisták, ha halász maradt volna. Jézus
egy új, nagyszerű feladattal bízta meg, kiemelte őt a hétköznapi szintről.
Napjainkban is sok fiatal szeretni kiemelkedni a hétköznapok
középszerűségéből. Szeretnének valami nagyot alkotni, valami maradandót
létrehozni, szeretnének valami igazán értékesért fáradozni. Szeretnék az
életüket egy nagyszerű célra felajánlani. Milyen jó volna, ha ez a bennük
élő nemes szándék, ez a tettrekészség belesimulna Isten tervébe, s
megéreznék, hogy az emberhalászat, az emberek szolgálata a legnagyszerűbb
feladat, amire az ember vállalkozni képes. Milyen jó lenne, ha meghallanák a
Jézus követésére hívó szót és az első tanítványokhoz hasonlóan azonnal
indulnának. Nem ezer, nem is csak tízezer, hanem még ennél is több ember
várja az emberhalászok munkáját. Nincs csodálatosabb hivatás, mint
megvalósítani Krisztus szavát, s gyakorolni az emberhalászatot.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus miként egykor Pétert és társait, úgy hívod ma is a fiatalokat az
emberhalászatra. Adj nekik nyitottságot, hogy meghallják szavadat! Adj nekik
bátorságot, hogy ne féljenek elfogadni hívásodat! Add nekik a te erődet,
hogy a te nevedben és a te munkatársadként fáradozzanak az emberek
megmentésén! Egyetlen céljuk az legyen, hogy az embereket Hozzád és a
mennyei Atyához vezessék!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum