2010. január 9., szombat

[Evangelium] 2010-01-09

2010. január 9. - Szombat

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott
velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott
ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez
János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási
szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz
mentek. "Mester - mondták neki -, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről
tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul."
János így válaszolt: "Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a
mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem
vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a
vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja
szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki
növekednie kell, nekem pedig kisebbednem."
Jn 3,22-30

Elmélkedés:

Keresztelő János felismeri Jézusban a Megváltót, akinek jövetelét előre
hirdette, s akit ő maga részesített a keresztségben. János tudja, hogy mi
a feladata, milyen küldetést bízott rá Isten. Nem értékeli felül önmagát,
hanem rámutat Jézusra, őrá irányítja az emberek figyelmét. Nem bánkódik
amiatt, hogy Jézus is keresztelni kezd, sőt amiatt sem, hogy tanítványai
közül egyesek Jézus követői lesznek. Tudja, hogy át kell adnia a
főszerepet Jézusnak, miután teljesítette küldetését. János tanúságtétele
minket is indítson arra, hogy Jézus felé vezessük azokat, akik keresik az
üdvözítő igazságot.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg.
Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk
jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden
cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük
jelenlétedet!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. január 8., péntek

[Evangelium] 2010-01-08

2010. január 8. - Péntek

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott
egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra
borult előtte, és kérlelte: "Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem."
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: "Akarom,
tisztulj meg!" Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki,
hogy senkinek se szóljon. "Menj inkább - mondta -, mutasd meg magadat a
papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az
áldozatot, amint Mózes rendelte!" A gyógyítás híre mégis egyre jobban
elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és
betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre
vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés:

Jézus korában a leprás betegségben szenvedők elkülönítve éltek, és
semmilyen módon nem érintkezhettek az egészséges emberekkel. Ennek
elsősorban egyszerű egészségügyi oka volt: ne terjedjen tovább a betegség,
ne kapják el mások is. Ezen ok mellett aztán idővel megjelent a vallási ok
is, azaz a mózesi törvény tiltotta, hogy az egészségesek érintkezzenek a
betegekkel, mert különben tisztátalanná válnak, azaz alkalmatlanná válnak
az áldozat-bemutatásra, illetve felajánlásra. A mai evangélium kulcsszava,
leglényegesebb mozzanata az érintés. Jézus megérintette a beteget. Jézus
szándékosan átlépi az egészségesek és a betegek között lévő határt, amit a
törvény húzott, jelezvén, hogy az irgalmas Isten belép a betegek világába,
hogy szabadulást, gyógyulást hozzon számukra.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a
munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban.
Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól
gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy
időtöltéssel.
Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne
teher legyen, hanem öröm.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. január 7., csütörtök

[Evangelium] 2010-01-07

2010. január 7. - Csütörtök

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen
arra a helyre talált, ahol ez volt írva: "Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent
engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem
rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: "Ma beteljesedett az írás,
amelyet az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de
meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés:

Napjainkban az internet és a televízió révén futótűzként terjednek a
hírek, sajnos inkább a negatív tartalmúak. Ha tragédia történik például
valamely részén a földnek, perceken belül értesülhetünk róla. A mai
evangéliumban megüti fülünket az a kijelentés, hogy Jézus híre elterjedt
az egész környéken, amikor tanító útja során visszatér hazájába,
Galileába. Jézus jelenlétének híre gyorsan terjed, pedig itt nem rossz
hírről van szó. Tanítása örömhír, csodái szintén örömmel töltik el az
embereket, tehát nem csoda, ha híre hamar eljut mindenkihez, s
elismeréssel beszéltek róla. Vajon én mit teszek azért, hogy Jézus híre és
örömhíre eljusson az emberekhez?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek
fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A
Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk
mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel
minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

________________________________

Aktuális:
Kedves Barátaim az e-vangélium listán!
Ma azaz csütörötökön elérjük, hogy listánknak 20 ezer olvasója legyen.
Ebből az alkalomból a mai napon feliratkozók közül 5 személy a Dalriada
együttes Arany János balladáit tartalmazó CD lemezét kapja az ő
felajánlásuk jóvoltából, az az 5 jelenlegi listatag, aki nekik ajánlja az
e-mailes e-vangéliumot, 5 DVD közül választhat (Szent Ferenc, Szent Antal,
Teréz anya, A születés, A passió).
Közösségünk eddig is elsősorban annak köszönhetően növekedett, hogy
barátaitoknak is ajánljátok a feliratkozást, s ezután is így lesz.
E-mailes e-vangéliumot ajándékozni karácsony elmúltával is lehet.
Köszönöm, hogy ti is terjesztitek Jézus örömhírét!
Szeretettel: István atya
Feliratkozás: http://evangelium.katolikus.hu/
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. január 6., szerda

[Evangelium] 2010-01-06

2010. január 6. - Szerda

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította
tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra,
Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment
egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt
a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire
küszködnek az evezéssel - ellenszelük volt ugyanis -, az éjszaka negyedik
őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket.
Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek
kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt
odafordult hozzájuk, és így szólt: "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek."
Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen
magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a
kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés:

A kenyérszaporítás csodája azt igazolta, hogy Jézus rendkívüli hatalommal
rendelkezik, olyannal, aminek halandó ember nincs birtokában. A
tanítványok azonban nem értik a csoda jelentőségét és tartalmát.
Érzéketlen még a szívük ahhoz, hogy felismerjék a Jézus istenségét igazoló
csodák felismeréséhez, éretlenek még ahhoz, hogy az ilyen csoda a Jézusba,
mint az Isten Fiába vetett hitet felébressze bennük. A vízen járás csodája
szintén arról szól, hogy az Úr felette áll a természeti törvényeknek, de a
tanítványokban a hit helyett most is csupán a félelem és a csodálkozás
ébred. Vajon érzékeny-e a mi szívünk arra, hogy felismerjük azokat a
jeleket, amelyek arra mutatnak, hogy Jézus valóban Isten?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Szent Atyánk, tekints erre az emberiségre, amely az első lépéseket teszi
meg az új évezredben. Életére még erősen rányomja bélyegét a gyűlölet, az
erőszak, az elnyomás, de az igazságosság, az igazság és a kegyelem iránti
éhség még nem tűnt el sok ember szívéből, akik várják, hogy valaki elhozza
a megváltást, amelyet te Fiad, Jézus által vittél végbe.
II. János Pál pápa

________________________________

Aktuális:
Kedves Barátaim az e-vangélium listán!
Az esztendő ezen első napjaiban, egészen pontosan péntekig biztosan
elérjük, hogy listánknak 20 ezer olvasója legyen. A húszezredik
feliratkozás napján 5 új feliratkozó a Dalriada együttes Arany János
balladáit tartalmazó CD lemezét kapja az ő felajánlásuk jóvoltából, az az
5 jelenlegi listatag, aki nekik ajánlja az e-mailes e-vangéliumot, 5 DVD
közül választhat (Szent Ferenc, Szent Antal, Teréz anya, A születés, A
passió).
Közösségünk eddig is elsősorban annak köszönhetően növekedett, hogy
barátaitoknak is ajánljátok a feliratkozást, s ezután is így lesz.
E-mailes e-vangéliumot ajándékozni karácsony elmúltával is lehet.
Köszönöm, hogy ti is terjesztitek Jézus örömhírét!
Szeretettel: István atya
Feliratkozás: http://evangelium.katolikus.hu/
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. január 5., kedd

[Evangelium] 2010-01-05

2010. január 5. - Kedd

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az
embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok
mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek
hozzá tanítványai, és figyelmeztették: "A vidék elhagyatott, az idő is
eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba
mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt:
"Ti adjatok nekik enni!" Azok megjegyezték: "Talán menjünk kenyeret venni
kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?" Erre Jézus megkérdezte: "Hány
kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!" Körülnéztek, és
jelentették: "Öt kenyerünk és két halunk." Ekkor meghagyta nekik, hogy
csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek
százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket,
és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta
valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét
kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi
evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítás története elgondolkoztat minket: milyen
kevésnek tűnik az, amink van, de ha odaadjuk, felajánljuk Istennek, akkor
megsokszorozódik. Ha magunknak tartanánk meg, ugyanolyan kevés maradna.
Csak öt kenyér és két hal jár kézről kézre. Az apostolok kezéből Jézus
kezébe kerül, közben látjuk a mennyei Atya égből lenyúló kezét is, aki
felé Jézus a magasba emeli kezével a kenyereket. Majd Jézus visszanyújtja
az apostoloknak, hogy aztán k az éhező emberek kezébe adják. Vajon az én
kezem tesz-e hasonló mozdulatokat? Mit ajánlok fel Istennek és mit adok
embertársaimnak?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy
téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre
hívebben kövesselek.
Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek
mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem!
Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban,
szegénységben és üldöztetésben.
Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én
éljek, hanem te énbennem.

________________________________

Aktuális:
Kedves Barátaim az e-vangélium listán!
Az esztendő ezen első napjaiban, egészen pontosan péntekig biztosan
elérjük, hogy listánknak 20 ezer olvasója legyen. A húszezredik
feliratkozás napján 5 új feliratkozó a Dalriada együttes Arany János
balladáit tartalmazó CD lemezét kapja az ő felajánlásuk jóvoltából, az az
5 jelenlegi listatag, aki nekik ajánlja az e-mailes e-vangéliumot, 5 DVD
közül választhat (Szent Ferenc, Szent Antal, Teréz anya, A születés, A
passió).
Közösségünk eddig is elsősorban annak köszönhetően növekedett, hogy
barátaitoknak is ajánljátok a feliratkozást, s ezután is így lesz.
E-mailes e-vangéliumot ajándékozni karácsony elmúltával is lehet.
Köszönöm, hogy ti is terjesztitek Jézus örömhírét!
Szeretettel: István atya
Feliratkozás: http://evangelium.katolikus.hu/
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. január 4., hétfő

[Evangelium] 2010-01-04

2010. január 4. - Hétfő

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették,
visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban
telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás
próféta mondott:
"Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre."
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: "Térjetek meg, mert
elközelgett a mennyek országa!" Bejárta egész Galileát. Tanított a
zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a
nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész
Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas
betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat,
holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg
követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon
túlról.
Mt 4,12-17. 23-25

Elmélkedés:

Máté evangélista leírásában úgy áll előttünk Jézus az ő nyilvános
működésének kezdetén, mint akiben beteljesednek a prófétai jövendölések.
Az általa elhozott tanítás nincs korlátozva egyetlen népre, hiszen az
üdvösséget Isten mindenkinek felkínálja. Az üdvösség pedig Jézus
személyben jön el, aki tanításával és isteni erővel véghezvitt
cselekedetivel nyilatkoztatja ki magát, mint üdvözítőt az emberek előtt.
Célja, hogy az emberek elfogadják és higgyenek benne. Jézus tudja, hogy az
ember képes arra, hogy bűneivel elszakítsa magát az üdvösségtől, ezért nem
ítélkezni, hanem megmenteni akar. Őt kell követnünk, ha az üdvösségre
vágyunk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Aki benned bízik, Uram,
és őszinte szívvel téged keres,
az nem könnyen botlik el.
Ha pedig mégis bajba jut,
ha mégannyira belékeveredik is,
te egykettőre kimented, megvigasztalod,
mert te nem hagyod el véglegesen
a benned bizakodót.
Ritka a hű barát,
aki barátja mellett minden rosszban kitart.
Te, Uram, csak te vagy
a fogyhatatlanul hű mindenben,
kívüled senki más.
Kempis Tamás
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. január 3., vasárnap

[Evangelium] 2010-01-03

2010. január 3. - Vasárnap, Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben,
íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: "Hol van a
zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy
hódoljunk előtte." Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele
egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és
megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így
válaszoltak: "A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem,
Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert
belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek." Erre
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta
tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe:
"Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha
megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag,
amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház
fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre
borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és
ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban
utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek
vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés:

A csillagot követve
Egyik méltatója "melegszívű, aranyszavú" költőnőnek nevezi a munkásságáért
1909-ben irodalmi Nobel-díjat kapott svéd származású Selma Lagerlöf
írónőt, s ha valaki olvasta már írásait, akkor minden bizonnyal igaznak
találja ezt a megállapítást. Magam is nagyon szeretem műveit, amelyek
közül jó néhányban bibliai tájakra vezeti el az olvasót. Történetei
képzeletének szülöttei, de mégis fontos igazságokat tartalmazva
elevenednek meg bennük a Jézus korabeli események.

Egyik novellája a Bölcsek kútja címet viseli. A kis történet szerint a
judeai tartományt egyszer meglátogatta az Aszály. Örömmel, sőt kárörömmel
szemlélte, hogy az általa okozott szárazság kiapasztotta a folyókat és
patakokat, és a kutak is kiszáradtak. Betlehem közelében rátalált a
Bölcsek kútjára, amelynek a mélyén ugyan még csillogott egy parányi víz,
de oly kevés volt az már, hogy az Aszály letelepedett köveire, hogy
végignézze, miként apad ki teljesen. Éjszaka karaván közeledett, élén
három királyforma emberrel, akik egyenesen a kút felé tartottak. Az
Aszály, mivel jól ismerte valamennyi kút múltját, nekik mondta el e kút
történetét. Valamikor a távoli keleten élt három koldusszegény tudós
ember. Szegénységük csak az egyik bajuk volt, ráadásként az első
túlságosan öreg volt, a második leprában szenvedett, a harmadik pedig
szerecsen volt. Nagy szegénységükben általában a szabad ég alatt aludtak,
aminek köszönhetően egyszer oly nagy szerencséjük volt, hogy megláttak egy
fényes csillagot az égbolton. Mivel tudták, hogy egy ilyen ragyogó csillag
megjelenése csak egy király születését jelezheti, abban a reményben, hogy
gazdag ajándékot kapnak majd, elindultak, hogy felkeressék a királyt. A
csillag mindvégig vezette őket a sivatagon keresztül. Hosszú útjuk végén
igencsak meglepődtek, amikor a fényes égi jelenség nem egy nagy város,
hanem egy kicsiny falu, Betlehem felett nyugodott meg, s ott sem egy
gazdag ház, hanem egy szegényes istálló felett. A három vándor ott
pillantotta meg anyja ölén a kisded gyermeket. A nagy szegénységet látva
belépni nem akartak, inkább észrevétlenül távoztak. Visszafelé indulván
hamar eltévedtek, mert a csillag eltűnt a szemük elől az égről. Hiába is
keresték a helyes utat, az égi jel nélkül nem találták. A csillag
eltűnését figyelmeztetésnek vették, s rájöttek, hogy vétettek Isten ellen,
aki őket ezen égi fénnyel akarta vezetni. Szívükből eltűnt a gazdagság
utáni vágy, s kisarjadt az alázatosság. Indultak volna újra a gyermekhez,
de a csillag vezetése nélkül mindjobban eltévedtek. Ekkor odaértek ahhoz a
bizonyos kúthoz. A víz fölé hajoltak, hogy igyanak, amikor annak tükrében
nagy örömükre meglátták a csillagot. Ettől kezdve a csillag újra vezette
őket, s megtalálták a betlehemi gyermeket, akinek átadták ajándékaikat.
Miután a gyermek kezét fejükre téve megáldotta őket, észrevették, hogy a
nagyon öreg meg fiatalodott, a leprás meggyógyult, a szerecsen pedig fehér
bőrűvé változott. A változás oly nagy volt náluk, hogy hazájukba
visszatérve királlyá választották őket. A történet végére az Aszály
felismerte, hogy a három vándor maga a három király, akik azért tértek
vissza, hogy életben tartsák a kutat, amely egykor megmutatta nekik a
világító csillagot. Vizet hoztak tevéiken, amit a kútba öntöttek, hogy a
víz tükrében mindig látható legyen a csillag.

Ma, a háromkirályok napján e történetet szerettem volna elmondani, amely
történet egy kicsit ugyan kiszínezi az evangéliumi elbeszélést, de
alapjában véve ugyanazt mondja el. Befejezésül a mai ünnep és a történet
kapcsán csupán néhány elgondolkoztató tanulságot szeretnék megfogalmazni.

Isten mindig küld jelet. Isten mindenkinek küld jelet. Az ember igazi
bölcsessége az, amikor felismeri a neki szóló jelet.
Az isteni jel nélkül eltévedünk. De az isteni jel igazi célunkhoz,
Jézushoz vezet.
A nagyravágyás, a gazdagság utáni vágy, a kapzsiság terméketlen gőgöt szül
szívünkben. Ezek a rossz érzések eltávolítanak minket célunktól, Istentől.
Istent csak alázattal lehet keresni és megtalálni.
Jézus szegényként született a világra. Szegénységünkre úgy is
tekinthetünk, mint lehetőségre, amely Isten felé segít minket.
Legyünk hálásak azért, hogy Isten megmutatja nekünk a felé vezető utat!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenünk, a te jeled, a te vezetésed, a te segítséged, a te útmutatásod
nélkül eltévedünk földi vándorlásunk során és céltalanná válik életük.
Küldj nekünk jelet, s ne engedd, hogy lelki vakságunk megakadályozzon
minket a te jeled felismerésében. Tégy bennünket készségessé a te útjaid,
a te szándékaid, s legfőképp a te Fiad, Jézus követésére! Csak a tiszta
vízben, az élő vízben, csak tiszta szívvel láthatjuk meg csillagod fényét,
amelyet nagy alázatosságban szeretnénk követni. Jézusunk, ajándékainkkal
együtt önmagunkat is neked szeretnénk adni, hiszen te önmagadat
ajándékoztad a világnak, s minden embernek.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum