2008. november 22., szombat

[Evangelium] 2008-11-22

2008. november 22. - Szombat

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik
azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: "Mester! Mózes
meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga
után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és
támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán
meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd
sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül
az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz
mind a hétnek felesége volt."
Jézus ezt válaszolta nekik: "A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik
pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való
feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se
halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai,
mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt
a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák
Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az
élőké, hiszen mindenki érte él." Erre néhány írástudó megjegyezte:
"Mester, helyesen válaszoltál." Nem is mertek többé tőle semmit sem
kérdezni.
Lk 20,27-40

Elmélkedés:

Isten nem a holtaké, hanem az élőké - zárja le a feltámadással kapcsolatos
kérdéskört Jézus. A kijelentést azt a gondolatot indítja el bennem, hogy
Isten azoké, akik nem időznek sokáig a lelki halál állapotában, azaz a
bűnben. Isten azoké, akik nem érzik jól magukat akkor, ha bűneik révén
eltávolodnak Istentől. Mert vagy az Isten él énbennem vagy a gonosz lélek.
Vagy Istennel élek vagy bűnben élek. Földi életünkben Istennek
köszönhetjük a lelki feltámadást, azaz a bűnbocsánatot, miként egykor majd
Istennek köszönhetjük a testi feltámadást is. És miként feltámasztásunk is
Isten ajándéka lesz, ugyanígy a bűnből való új életre támadásunkat is
Istennek köszönhetjük.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas, te vagy a békesség, te vagy
az egység, te vagy a tisztaság, te vagy a jóság. Atyja és Ura vagy
mindazoknak, akik szívükben békés gondolatokat táplálnak. Adj nekünk
alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te
Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk,
mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség
és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy boldognak
nevezzen minket szent Fiad! Általa és vele legyen neked dicsőség és
hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!
Jeruzsálemi Szent Cirill
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. november 21., péntek

[Evangelium] 2008-11-21

2008. november 21. - Péntek

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte
onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: "Írva van: Az én házam az imádság
háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek." Ott tanított azután mindennap a
templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De
nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó
figyelemmel hallgatta (tanítását).
Lk 19,45-48

Elmélkedés:

A templom megtisztításának esete Jézusnak a templom iránt érzett
tiszteletéről tanúskodik. A születése utáni negyvenedik napon a
jeruzsálemi templomba hozza el Őt Mária, hogy a szokásoknak megfelelően
bemutassa Istennek. Családjával évről évre ide zarándokol Jézus, s már
tizenkét évesen Atyja házának nevezi a templomot, ahol szülei három nap
keresés után megtalálják. Felnőttként ide jár imádkozni és a népet
tanítani, s csodát is tesz itt. Mindezek után érthető, hogy felháborodik
azon, hogy egyes kereskedők nem Isten imádására, hanem üzletelésre
használják a templomot. Az egykori jeruzsálemi templomhoz hasonlóan minden
templom az imádság háza, az Istennel való találkozás helye. Szent hely,
ahol én is találkozhatok az állandóan jelen lévő Krisztussal.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Lelkem és egész bensőm, ébredj rá, mivel tartozik egész lényem az Úrnak.
Valóban, Uram, azért, mert teremtettél és szeretetedért teljesen adósod
vagyok. Mert megváltottál, teljesen neked tartozom. Mert olyan nagyot
ígérsz nekem, teljesen adósod vagyok. Annál is többel tartozom
szeretetedért, amennyivel több vagy nálam, akiért feláldoztad s akinek
ígéred magadat.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. november 20., csütörtök

[Evangelium] 2008-11-20

2008. november 20. - Csütörtök

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva
fakadt. Azután ezt mondta: "Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a
napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt.
Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és
mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt
laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod
idejét."
Lk 19,41-44

Elmélkedés:

Jézus figyelmeztetése egyrészt Jeruzsálem városának, másrészt annak
lakóinak szól: "Bárcsak felismernéd, ami üdvösségedre szolgál!" A
pusztulás megjövendölése inkább a városra vonatkozik, ami aztán be is
következett néhány évtizeddel később. Ugyanakkor az embereket is
utolérheti a végzet, ha nem ismerik fel és nem teszik meg mindazt, ami az
üdvösségükhöz szükséges.
Jó volna, ha életünk minden cselekedetében, minden döntésében szerepelne
az üdvösség szempontja, s csak olyan dolgokat tennénk, ami közelebb segít
minket ahhoz, hogy eljussunk az örök üdvösségre. Ez legyen életünk legfőbb
irányultsága és szándéka!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram! Kicsiny gyermekként szeretnék járni utaidon. Vakon: nem is fontos,
hogy terveidet ismerjem. A világosság Atyja vagy, s az én Atyám. Ez elég
nekem. Vezess akár a vak éjszakán át, tudom, hozzád érkezem.
Edith Stein

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Nagy álmom teljesült azzal, hogy a Zalalövői Plébánia Szent Veronika
ifjúsági kórusának előadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című karácsonyi darabja. Ő a kórus vezetője. 11
vadonatúj saját dal, amely elmeséli a szent éjszaka eseményét.
Egytől-egyig gyönyörűek. Kedves karácsonyi ajándék lehet mindenkinek. Én
ezt hallgatom három hét óta.
Lemezbemutató előadás: 2008. december 24-én, 16 órakor a zalalövői
templomban, amelyre szeretettel várlak benneteket.

Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3

Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf

A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni, amelyet
köszönettel fogadunk.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo@gmail.com (vagy a his@katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).

Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. november 19., szerda

[Evangelium] 2008-11-19

2008. november 19. - Szerda, Árpád-házi Szent Erzsébet

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: "Nektek, akik hallgattok
engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és
imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik
arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.
Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd
vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is
bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat
várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket
szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen
jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a
visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A
bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és
semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai
lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok
iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne
ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és
nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött,
megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel
ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is."
Lk 6,27-38

Elmélkedés:

Ha Jézus tanításának újdonságát keressük, észre kell vennünk, hogy az
ószövetségi időkre jellemző igazságosságra épülő szeretet helyett egy új
szeretetet hirdet, amely a nagylelkűségből és az irgalmasságból
forrásozik. Természetesen nem csak tanít minket erre, hanem maga az Úr is
így szeret, tanúsítva ezzel Isten igazi nagylelkűségét. Ez a szeretet nem
tesz különbséget az emberek között, s nem méricskél, hanem mindenki felé
kiárad.
A ma ünnepelt Szent Erzsébet életének cselekedetei azt bizonyítják, hogy
ennek a nagylelkű szeretetnek a megvalósítsa igenis lehetséges az ember
számára, de ezt csak úgy lehet gyakorolni, ha valóban elkötelezzük
magunkat emellett, s nem elégszünk meg azzal, hogy időnként egy-egy
jócselekedettel megnyugtatjuk lelkiismeretünket.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Nagy szakadéknál tétovázva állunk
Óh, Szent Erzsébet, Te segíts nekünk!
Ki trónusodról kunyhóig hajoltál.
Te erős asszony, hozzád könnyezünk.
Fényes lelkedből aranyhidat építs,
Gazdagot, szegényt szívedre ölelj:
S a szeretetnek békesség-országa
Óh, jöjjön, jöjjön, jöjjön végre el.

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Nagy álmom teljesült azzal, hogy a Zalalövői Plébánia Szent Veronika
ifjúsági kórusának előadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című karácsonyi darabja. Ő a kórus vezetője. 11
vadonatúj saját dal, amely elmeséli a szent éjszaka eseményét.
Egytől-egyig gyönyörűek. Kedves karácsonyi ajándék lehet mindenkinek. Én
ezt hallgatom három hét óta.
Lemezbemutató előadás: 2008. december 24-én, 16 órakor a zalalövői
templomban, amelyre szeretettel várlak benneteket.

Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3

Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf

A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni, amelyet
köszönettel fogadunk.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo@gmail.com (vagy a his@katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).

Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. november 18., kedd

[Evangelium] 2008-11-18

2008. november 18. - Kedd

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű
gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni
Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak
arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította:
"Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom." Erre ő
sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva
megjegyezték: "Bűnös embernél száll meg." Zakeus azonban odaállt az Úr
elé, és így szólt: "Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha
valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette." Jézus
kijelentette: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám
fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett."
Lk 19,1-10

Elmélkedés:

A tegnapi evangéliumban Jézus egy vak embert segített a látáshoz, a maiban
pedig egy látó embert ajándékoz meg az igazi látással. Zakeusnak ugyan ép
és egészséges volt a szeme, de vak volt ahhoz, hogy belássa bűneit. Talán
a gazdagsága tette őt vakká, aki nem látta meg a szegényeket. Neki is volt
testi hibája: alacsony volt, ami miatt bizonyára sokan gúnyolhatták. Annak
érdekében, hogy lássa az arra közeledő Jézust, leleményességével legyőzte
ezt az akadályt. Csak a testi szemével akart látni, s ebben hasonlít a
jerikói vakhoz, akinek szintén ez volt a kívánsága. De Zakeus is,
ugyanúgy, mint a vak megkapta a hit látásmódját az Úrtól. Többet kapott,
mint amit várt, hiszen Jézus megnyitotta lelki szemeit is.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Nem kísérlem meg, Uram, hogy behatoljak lényed mélységének gazdagságába,
mert semmiképpen sem mérhetem azzal össze értelmemet. Mégis, vágyom
valamennyire megismerni igazságodat, amit hisz és szeret az én lelkem.
Mert nem azért törekszem az értésre, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy
értsek. Mert azt is hiszem, hogy ha nem hiszek, nem foglak megérteni.
Azért hát, Uram, aki megadod a hitnek az értését, add, amennyire tudod,
hogy javamra szolgál, értsem meg létedet hitünknek megfelelően.
Canterbury Szent Anzelm

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Nagy álmom teljesült azzal, hogy a Zalalövői Plébánia Szent Veronika
ifjúsági kórusának előadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című karácsonyi darabja. Ő a kórus vezetője. 11
vadonatúj saját dal, amely elmeséli a szent éjszaka eseményét.
Egytől-egyig gyönyörűek. Kedves karácsonyi ajándék lehet mindenkinek. Én
ezt hallgatom három hét óta.
Lemezbemutató előadás: 2008. december 24-én, 16 órakor a zalalövői
templomban, amelyre szeretettel várlak benneteket.

Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3

Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf

A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni, amelyet
köszönettel fogadunk.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo@gmail.com (vagy a his@katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).

Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. november 17., hétfő

[Evangelium] 2008-11-17

2008. november 17. - Hétfő

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak
koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra,
megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön
errefelé. Erre kiáltozni kezdett: "Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!"
Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban
kiáltotta: "Dávid fia, könyörülj rajtam!" Jézus ekkor megállt, és szólt,
hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: "Mit akarsz, mit tegyek
veled?" A vak könyörgött: "Uram, hogy lássak!" Jézus így szólt hozzá:
"Láss! Hited meggyógyított téged." Azonnal visszanyerte látását.
Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta
Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés:

A kettős látás komoly szembetegségnek számít, s igen kellemetlen annak,
aki ebben a bajban szenved. A mai evangéliumi történet szerint Jézus
kettős látással ajándékozza meg a jerikói vakot, aki segítségéért
kiáltozott, de nem abban az értelemben, hogy a vakság baja helyett egy
másik szembetegséget adott volna neki. Az Úr egyrészt meggyógyítja a vak
koldus szemét, megajándékozva ezzel őt a testi látással. Másrészt
megnyitja lelki szemeit, megajándékozva őt a hit látásmódjával. Ebben az
értelemben nekünk sem elegendő a testi látás, hanem szükségünk van erre a
fajta kettős látásra, azaz nekünk is szükségünk van arra, hogy a hit
szemszögéből tekintsünk mindent. Hit nélkül csak a látható világot
szemlélhetjük. A hit segítségével bepillanthatunk Isten láthatatlan
világába.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet,
irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A
te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és
emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a
veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját
akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által
akarsz, csak te légy az én mesterem.

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Nagy álmom teljesült azzal, hogy a Zalalövői Plébánia Szent Veronika
ifjúsági kórusának előadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című karácsonyi darabja. Ő a kórus vezetője. 11
vadonatúj saját dal, amely elmeséli a szent éjszaka eseményét.
Egytől-egyig gyönyörűek. Kedves karácsonyi ajándék lehet mindenkinek. Én
ezt hallgatom három hét óta.
Lemezbemutató előadás: 2008. december 24-én, 16 órakor a zalalövői
templomban, amelyre szeretettel várlak benneteket.

Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3

Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf

A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni, amelyet
köszönettel fogadunk.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo@gmail.com (vagy a his@katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).

Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. november 16., vasárnap

[Evangelium] 2008-11-16

2008. november 16. - Évközi 33. vasárnap

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta
vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a
harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra
kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott
velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így
szólt: "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta."
Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű
voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: "Uram, két talentumot
adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól
van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád:
Menj be urad örömébe!"
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: "Uram!
Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és
onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és
elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!"
Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad,
hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem
ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha
megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és
adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még
adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre!
Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
Mt 25,14-30

Elmélkedés:

Mire használom a talentumot?
A tehetségkutató versenyek a legnépszerűbb televíziós műsorok közé
tartoznak, ezért aztán minden csatorna arra törekszik, hogy évente
megrendezze a maga műsorát ezen a területen. A versenyekre általában több
ezren jelentkeznek, akik közül többszöri válogatás után legfeljebb néhány
tucatnyi személy kerül a képernyőre, lehetőséget kapva arra, hogy az egész
ország előtt megmutassa különleges énekhangját vagy tánctudását. A verseny
szabályai szerint egy-egy fordulóban sokan kiesnek, s csak néhányan
mehetnek tovább, mígnem valaki megnyeri a versenyt, a többiek pedig sírnak
egy kicsit, mert nem lettek győztesek. A mai híres énekesek és
előadóművészek közül többen évekkel ezelőtt ilyen tehetségkutató
versenyeken tűntek fel és lopták be magukat a közönség szívébe, mára pedig
nagy karriert futottak be. A valódi őstehetségek mellett persze vannak
olyanok is, akik nem igazán tehetségesek, de mégis valamiféle szerethető
vagy inkább eladható produkcióra képesek, s ennek köszönhetően sztárokká
válnak. Mindeközben az is előfordul, hogy sok tehetség elkallódik, mert
senki sem fedezi fel az illető kimagasló képességeit.

Azt gondolhatnánk, hogy a tehetség felfedezése ott kezdődik, hogy valaki
észreveszi önmagán, hogy valamiben jobb, mint a többiek, de ez nincs így.
A tehetségkutatás ott kezdődik, amikor a szülő egy napon rendkívüli
tehetséget vesz észre gyermekében. De vigyázzunk, ne használjuk
elhamarkodottan az "istenadta tehetség" vagy az "igazi őstehetség"
kifejezéseket! Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el egy történetet az egyik
hittanos kislányról, akit szokásomnak megfelelően most is hívjunk
Eszternek, mivel igazi nevét nem szeretném elárulni. Amikor Eszter kitűnő
eredménnyel és dicsérettel fejezte be az első osztályt, jutalomból kapott
a szüleitől egy biciklit. Korábban csak a testvére kerékpárjára ülhetett
fel néhány alkalommal, de most megkapta első saját bringáját. Nagy
örömében és édesanyja vigyázó szemeinek kíséretében mindjárt ki is
próbálta a biciklit, kezdetben csak óvatosan és lassan, később már egészen
gyors tempóban hajtott föl és le az utcájukban. Az ügyes kanyarvételeket,
a sebességet és lánya magabiztos ügyességét látva édesanyja szemei előtt
hamar megjelent az olimpiai bajnok kerékpározó Eszter, s büszkén a
következőt mondta a csodálkozó szomszédoknak: "Nézzék csak, milyen
tehetséges a lányom! Egyszer még világbajnok is lehet." Az édesanyák
sokszor tesznek hasonló, kissé elfogult kijelentéseket gyermekükről. A kis
Eszter karrierje mindössze a következő fordulóig tartott, amikor
váratlanul megcsúszott a kavicsos úton és elesett. Lehorzsolta a könyökét,
a lába vérzett, s a hirtelen fájdalomtól sírni kezdett. Ettől a
pillanattól kezdve anyukája már nem aranyéremmel a nyakában, a dobogó
legfelső fokán látta lelki szemei előtt, hanem rögtön a földön fekvő
kislányához szaladt, hogy segítsen neki. Az eset kapcsán Eszter édesanyja
belátta, hogy kislánya mégsem a kerékpározásban, hanem a tanulásban jó, s
valóban, néhány év múlva sorra nyerte a tanulmányi versenyeket.

A mai evangélium kapcsán érdemes elgondolkoznunk arról, hogy mi is kaptunk
valamilyen jó képességeket Istentől. Lehet, hogy nem vagyunk világhírű
énekesek, nem vagyunk világbajnok sportolók, nem vagyunk sikeres sztárok,
de mégis mindannyiunknak adott Isten valamilyen talentumot. A példabeszéd
tanulsága szerint miként a gazda elvárja, hogy szolgái kamatoztassák a
rájuk bízott talentumokat, ugyanúgy Isten elvárja tőlünk, emberektől, hogy
használjuk és fejlesszük mindazokat a jó tulajdonságokat, szellemi
képességeket vagy testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is
elvárja tőlünk, hogy ne csak a magunk javára használjuk őket, hanem
állítsuk mindezt embertársaink szolgálatába.

A talentumokkal helyesen gazdálkodó szolgák azokat jelképezik, akik végső,
Isten előtti számadás állandóan szem előtt tartva, felelősséggel
használják képességeiket. A talentumot elásó szolga pedig azokat jelenti,
akik félnek Istentől, s e félelem bénító hatása miatt képtelenek
képességeik kibontakoztatására.

Mivel eddig csak a szolgákról volt szó, befejezésül egy gondolat erejéig
figyeljünk a gazdára is. A gazdára, aki nagylelkű és megbízik szolgáiban.
A történet azzal kezdődött, hogy a gazda magához hívta a szolgákat és
"rájuk bízta vagyonát" (Mt 25,14), majd pedig az elszámoltatáskor kétszer
is ezt mondja: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
sokat bízok rád" (Mt 25,21 és Mt 25,23). Miként a gazda megbízik
szolgáiban, ugyanúgy Isten megbízik bennünk. Isten bízik abban, hogy
talentumainkat arra használjuk, amire valók. Szolgáljuk minden
talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal Isten dicsőségét,
valamint mások és saját magunk üdvösségét!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenem, munkálkodj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy
készségesen magamhoz öleljem parancsaidat, és a talentumokat, amelyeket
rám bíztál, sokszorosan gyümölcsöztessem dicsőségedre. A te dicséretedben,
a te dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és
örömben.

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Ma országos gyűjtés van a karitász javára. Perselyadományainkkal
szeretetszolgálat szegényeket és rászorulókat segítő munkáját támogatjuk.
Legyünk nagylelkűek a szegények iránt!
István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum