2008. május 3., szombat

[Evangelium] 2008-05-03

2008. május 3. - Szombat, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Én vagyok az út, az
igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha
ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt,
és látjátok." Fülöp megjegyezte: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez
elég nekünk." Jézus így válaszolt: "Már olyan régóta veletek vagyok, és
nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan
mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok
intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem
van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha
másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom
nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni,
amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az
Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek,
hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a
nevemben, azt is teljesítem."
Jn 14,6-14

Elmélkedés:

Mindent látni szeretnénk. Ez a vágy indít sokakat, hogy látnivalókban
bővelkedő világunkban útnak induljanak messzi tájakra. Nem elégszünk meg
azzal, hogy mindent láthatunk, ami körülvesz minket, hanem
mikroszkópjainkkal a szabad szemmel nem látható apró részleteket is
láthatóvá tesszük, s távcsöveinkkel az igen távoli dolgokat is látható
közelsége próbáljuk hozni. A látható világban élő ember szeretne
bepillantást nyerni a láthatatlan világba, Isten világába. Ezt jelzi a mai
ünnepelt Fülöp apostol kérése, aki azzal fordul Jézushoz, hogy mutassa meg
neki és a többi apostolnak az Atyát. Jézus pedig saját magát mutatja meg,
hiszen személyében a láthatatlan Isten látható emberi testet vett fel.
Vajon meglátom-e benne Isten Fiát?
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Örvendeztél, ó, Szent Fülöp,
hogy Jézus téged meghívott,
s mint Pétert, legfőbb társadat,
őhozzá buzgó szív csatolt.

Mert Jézus bensőségesen
osztotta Lelke zálogát,
közölte Atyja titkait,
s önnönmagáét bízta rád.

És szívedben is, Szent Jakab,
Krisztus szerelme lángra kap,
rokon, mintegy testvére vagy,
és Egyházának oszlopa.

Első lettél Sion hegyén,
ki nyáját híven őrized,
s az üdvösségnek útjait
számunkra is meghirdeted.

Ó, boldogok, ti Jézusért
ontjátok tiszta véretek;
ha minket ily nagy példa vonz,
bizton nyerünk el mennyeket.

Ha megtaláljuk otthonunk,
nyugszunk Atyánknak szent ölén,
és együtt zengjük boldogan
a Hármas-Egy dicséretét. Ámen.


________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Katalin és Attila imát kérnek gyermekáldásért.
Andrea imát kért egy súlyos beteg fiúért, a 15 éves Flóriánért, aki
időközben, hétfőn megtért az Úrhoz. Imádkozzunk családjáért!
Mónika és Melinda imát kérnek egy 80 éves asszony gyógyulásáért, aki
súlyos műtéten esett át.
Klára imát kér, hogy munkájához becsületes segítő társat találjon.
Erika imát kér férjéért és családjáért.
Judit imát kér rosszindulatú agydaganatos barátja, József gyógyulásáért,
illetve életesélyeinek javulásáért.
Köszönöm imáitokat!
István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. május 2., péntek

[Evangelium] 2008-05-02

2008. május 2. - Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti
szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül,
szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már
nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni
fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon
már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés:

A búcsúzás nem tartozik mindennapjainkhoz. A kisebbek talán igen, de a
nagy utazások előtt búcsúk semmiképpen. Félünk búcsút venni attól, akit
szeretünk. Persze nem a búcsúzástól félünk, hanem attól, hogy nem látjuk
többé azt, aki eltávozik. Ilyenkor ott van bennünk a bizonytalanság
érzése, hogy nem találkozunk újra. Ugyanakkor reménykedünk a
viszontlátásban. Jézus távozása egyrészt szomorúsággal tölti el a
tanítványokat, másrészt bennük is él a viszontlátás reménye.
Az elengedés a szeretet jele. Nem akarom magamhoz láncolni a másikat,
hanem engedem, hogy a maga útját járja, a saját küldetését, hivatását
teljesítse.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram!
Kicsiny gyermekként szeretnék
járni utaidon.
Vakon: nem is fontos,
hogy terveidet ismerjem.
A világosság Atyja vagy,
s az én Atyám.
Ez elég nekem.

Vezess akár a vak éjszakán át,
tudom, hozzád érkezem.
Edith Stein

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. május 1., csütörtök

[Evangelium] 2008-05-01

2008. május 1. - Csütörtök, Szent József, a munkás

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a
zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: "Honnan van
ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem
Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És
nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?"
És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: "Sehol sem becsülik
kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában." Hitetlenségük
miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés:

Amikor az angyali üdvözletkor az isteni hírnök elmondja a mindenható Isten
tervét Máriának, a názáreti leány szavakkal mond igent erre az üdvözítő
tervre. A szóban kimondott igennel fejezi ki belegyezését Isten akaratába.
Valamivel később József álmában értesül ugyanerről a tervről, s tudja meg,
hogy jegyesének gyermeke fog születni. József azonban nem szóval, hanem
tettel fejezi ki, hogy elfogadja Isten szándékát és kész együttműködni
azzal. Ezért írja az evangélista, hogy miután felébredt álmából "úgy
cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta" (Mt 1,24).
A ma ünnepelt Szent József tehát abban példakép számunkra, hogy életünk
minden cselekedetével fogadjuk Isten szándékát és mindenben tegyük azt,
amit Isten kíván tőlünk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Himnusz Szent József napjára
A fénylő hajnal kelteget,
munkára szólít halk szava,
szerszám zajától újra zeng
Názáret békés otthona.

Üdvöz légy, Szentcsalád feje,
kinél a munkapadhoz állt
a fönséges nagy Alkotó,
s törölte izzadt homlokát.

Te most az égben tündökölsz,
Szűz Jegyesednek oldalán,
minket, kik téged tisztelünk
ezer bajunk közt gyámolíts!

Erőszak, perpatvar, viszály
ne rontsa munkánk érdemét,
torkosság, kapzsi vágy helyét
tisztes mérték foglalja el!

Áldó szavunkra esdj nekünk
a Szentháromságtól kegyet,
hogy békéjében járjuk itt
utunkat, mely hozzá vezet. Ámen.


________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Katona Béla református lelkész a közelmúltban elindította
testvérlistánkat. A www.lev-lista.hu weboldalon a listanévhez be kell írni
a következőt: napiigeesgondolat. A "Keres" gomb után feltűnő oldalon lehet
feliratkozni. Gond esetén írjatok a katonabela@tvn.hu címre!

A mai naptól kezdve a Mária Rádióval együttműködünk az imakérések ügyében.
A rádió szívesen közvetíti a kéréseket. Az imakéréseket juttassátok el
Juhász Péter Pál részére a peter.pal@mariaradio.hu címre vagy a
marie.terez@mariaradio.hu címre. Válaszként megmondják majd, hogy mikor
fog a rádióban elhangzani az imaszándék.
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. április 30., szerda

[Evangelium] 2008-04-30

2008. április 30. - Szerda

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Még sok mondanivalóm
volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az
Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog
beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni
nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit
majd hirdet nektek."
Jn 16,12-15

Elmélkedés:

Az igazság teljessége Krisztus személyében ragyogott fel az emberiség
számára. Ő az Atya igazságát tanítja nekünk, amely igazságot a Szentlélek
érteti meg velünk. Látjuk azt is, hogy a Szentlélek nem egy új igazságot
közöl velünk, hanem megerősíti Krisztus igazságát. Az a szerepe, hogy
megdicsőítse Krisztust és örökre azokkal maradjon, akik hittel elfogadják
az egyetlen igazságot. A Szentlélek működése által mi magunk is az isteni
szeretetközösségbe kapcsolódunk, hiszen éppen erre indít minket az igazság
megismerése. De ezt sosem kényszeríti ránk Isten. Ő azt szeretné, ha
hittel, engedelmesen elfogadnánk Krisztust, és felismernénk benne a
legyőzhetetlen igazságot.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

A te kezedbe teszem le, Atyám, ennek a napnak alkonyát. Nem olyan már,
mint amilyen reggel volt, amikor nekünk ajándékoztad. Nagyon
megszürkítette jó szándékaimnak meghiúsulása és annak a tehernek a súlya,
amelyet te szabtál ki rá.
Mégis tudom, Uram, hogy amikor lámpám fénye kihunyt, befogadsz engem
gyarló emberi mivoltomban megértő szeretetedbe és véghetetlen nagy
nyugalmadba. Én akkor csak állok csöndesen előtted, hiszen mást nem
tehetek, és beismerem kicsinységemet végtelen nagyságod előtt.
S ha megengeded, hogy ismét megláthassam napodat, nézd, Uram, itt vagyok,
mindenre készen - teérted!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. április 29., kedd

[Evangelium] 2008-04-29

2008. április 29. - Kedd, Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító,
Európa társvédőszentje

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged,
Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől,
és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked!
Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az
Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja
nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és
terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat,
és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat
talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés:

Jézus nem az isteni bölcsesség adományával rendelkezőkről beszél a mai
evangéliumi szakaszban, hanem azokról, akik a maguk emberi bölcsességében
bíznak. Olyanokról, akik úgy gondolják, hogy értelmükkel minden
megmagyarázható, s okosságuknak köszönhetően mindent elérhetnek. Az ilyen,
túlzottan magabiztos embereket igencsak fel szokta bosszantani z, ha
valamit mégsem tudnak elérni, mert ilyenkor kénytelen belátni, hogy ők
maguk csak emberek, s egyedül Isten mindenható. A Jézus által kicsinyeknek
nevezettek viszont alázatosan elfogadják, hogy teremtmények és életük
irányítását Istenre bízzák. Az önmagát bölcsnek képzelő személy nehezen
képes erre. Az emberi bölcselkedés helyett inkább arra vágyakozzunk, hogy
mindig alázattal tudjunk meghajolni Isten akarata előtt.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ima szentmise után
Uram, Jézus, hálát adok, hogy tanítottál, szavaid kísérjék végig napomat,
alakítsák életemet! Hálát adok, hogy a Te odaadásodhoz, áldozatodhoz
kapcsolhattam jó szándékaimat, minden gondomat is.
Hálát adok, hogy a szent áldozás által bennem élsz, és általam másokhoz is
el akarsz jutni. Szentségi jelenléted tegyen teljesen hasonlóvá Hozzád.
Ámen.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. április 28., hétfő

[Evangelium] 2008-04-28

2008. április 28. - Hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló,
akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől
fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor
mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így
tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket
azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy
előre megmondtam nektek.
Jn 15,26 - 16,4a

Elmélkedés:

Jézus előre figyelmezteti tanítványait, hogy róla szóló tanúságtételük nem
csak elismerést fog kiváltani, hanem ellenállást is. Lesznek ugyanis olyan
emberek, akik nem fogadják el sem Krisztus igazságát, sem Krisztust, az
Igazságot. A kettő természetesen szorosan összetartozik. Aki Jézus
személyét elfogadja, az könnyebben fog engedelmeskedni szavainak is. Aki
viszont elutasítja Jézust, az Atya küldöttét, az visszautasítja mindazt az
örök életre vezető tanítást is, amelyet mennyei Atya Jézus által közölt az
emberekkel.
Sokan azért nem akarnak vallásosak lenni, mert azt gondolják, hogy a
vallásosság egy tanítás elfogadását jelenti. Ezzel a szemben az igazi,
tanúságtevőkeresztény élet mindenekelőtt az Úr személyének elfogadásából
forrásozik. Segítsen minket az Igazság Lelke ennek felismerésében!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ima szentmise előtt
Uram, Jézus, segíts, hogy olyan lelkülettel vegyek részt a szentmisén,
ahogy apostolaid vettek Téged körül az utolsó vacsorán, ahogy tieid álltak
a kereszt alatt.
Te azért jössz közénk, hogy eléd vigyem minden örömöm, bánatom. Add, hogy
ezzel a szentmisével is mélyüljön barátságunk. Testeddel, véreddel tápláld
bennem az örök életet. Ámen.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2008. április 27., vasárnap

[Evangelium] 2008-04-27

2008. április 27. - Húsvét 6. vasárnapja

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem,
tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más
Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A
világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt,
mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket:
visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban
láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én
pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.
Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én
megmutatom neki magamat.
Jn 14,15-21

Elmélkedés:

Az igazságot keresve
Az elmúlt vasárnapi evangélium szerint Jézus azt mondta: "Én vagyok az út,
az igazság és az élet" (Jn 14,6), s ennek kapcsán arról elmélkedtünk, hogy
Jézus a mennyei Atyához, az örök élethez vezető út. A mai evangélium ennek
a szakasznak a folytatása, s arról van benne szó, hogy Jézus, aki
Igazságnak nevezte magát, most megígéri tanítványainak, hogy elküldi
számukra az Igazság Lelkét. Ezzel a beszéddel Jézus felkészíti
tanítványait a világból való távozására, de mivel nem szeretné, hogy
elmenetelével az igazság is eltávozzon a világból, ezért elküldi majd övéi
számára az Igazság Szentlelkét. Az Úr számára tehát rendkívül fontos, hogy
mennybemenetele után is az Igazságban éljenek tanítványai. Vajon miért?

Simone Weil, az ismert zsidó származású gondolkodó írja a következőket:
"Ha választanom kellene Krisztus szeretete és az igazság szeretete között,
az igazság szeretetét választanám, mivel meg vagyok győződve róla, hogy ha
valóban az igazságot keresem, végül Krisztus karjai közé kerülök". Ő maga
is rájött tehát, hogy nem két, egymást kizáró valóság közül kell
választani, hiszen nem arról van szó, hogy bármelyik választásával le
kellene mondania a másikról.

Simone Weil szavait kissé továbbgondolva a következőt mondhatjuk: aki
Krisztust választja, az az Igazságot választja. S fordítva is igaz a
kijelentés: aki az Igazságot választja, magát Jézus Krisztust választja.
Krisztus megtagadása egyúttal az Igazság megtagadását jelenti, s aki
elutasítja az Igazságot, magát Krisztus utasítja el.

Ezen a ponton könnyen felfedezhetjük, hogy az igazság szentírási
értelemben sokkal többet jelent annál, hogy szavaink megfelelnek a
valóságnak. A keresztény ember számára minden nap megvalósítandó program,
hogy az igazságban éljen, azaz törekedjen az evangélium igazságának mind
jobb megismerésére, engedelmeskedjen az igazság útját kijelölő isteni
parancsoknak és hűséges maradjon Krisztushoz, aki a legfőbb igazság. Egy
ókori bölcs mondása szerint: "rossz idők járnak, ha hallgat az igazság".
De ma is rossz idők járnak, ha nincsenek igazságban élő emberek. Ma is
rossz idők járnak, ha az igazságot ismerőket hallgatásra kényszerítik és
teret engednek a hazugságnak. Ma is rossz idők járnak, ha az emberi
hazugságok elnyomják a szívekben az igazság utáni vágyat. Ma is rossz idők
járnak, ha "a cél érdekében" engedünk a hazugságnak, s nem ragaszkodunk az
igazsághoz. Milyen érdekes, hogy alapvetően idegenkedünk a hazugságtól és
ösztönösen rátalálunk az igazságra. Éppen ezért nincs szükség arra, hogy
nagy számban legyenek az igazságot hirdetők, hiszen a kisstílű
hazugságokkal ellentétben az igazságnak ereje van még akkor is, ha csak
kevesen hirdetik.

A mai vasárnapon országszerte elvégzik a búzaszentelés szertartását,
amelynek keretében a hívek a jó termésért imádkoznak. A búzaszentelés
szertartása eszünkbe juttatja a búzáról és a konkolyról szóló jézusi
példabeszédet (Mt 13,24-30). A példázat szerint a gazda hiába vetett jó
magot a földbe, mert ellensége gyomnövényt, konkolyt vetett közé. Pontosan
ez történik a világban az igazsággal és a hazugsággal. Mivel a hazugság
konkolya nem kerül semmibe, de az igazság búzájáért komoly árat kell
fizetni, ezért sokan elpártolnak az igazságtól a könnyebbnek tűnő utat
választván. A keresztény ember számára viszont csak egyetlen út van és
egyetlen igazság létezik, amely az örök életre vezet, s ez maga Jézus
Krisztus. Fel kell hagynom azzal, hogy mindig csak a magam igazságát
keresem, ha rá akarok találni Krisztusra, az Igazságra.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Dicsérünk téged, láthatatlan Atyánk halhatatlanságunk ajándékozója. Te
vagy az élet forrása, a világosság forrása, a kegyelem és az igazság
forrása.
Szereted az embereket, és különösképp is a szegényeket. Mindenkinek kész
vagy megbocsátani, és Fiad által mindenkit magadhoz hívsz.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum